Győry Tibor (szerk.): Semmelweis összegyüjtött munkái - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 46. (Budapest, 1906)

Nyílt levelek a szülészet tanáraihoz

514 Nem ilyen veszélytelen az orvosok tudatlansága a gyer­mekágyi láz kérdésében ; a gyermekágyi láz története borzasztó tanúságot tesz, hogy mennyi szülőnő halt meg két évszázad óta gyermekágyi lázban, mivel az orvosok nem tudták, hogy az miként keletkezik és hogyan kell elhárítani. 1847-ben megmondtam az orvosoknak ezt is, azt is ; és azért mégis ezrivel haltak meg 1847 óta a gyermekágyasok és csecsemőik, a kiket meg lehetett volna menteni, ha az orvosok tudatlansága és az orvosok rosszasága meg nem hiúsítja élet­mentő tanításom áldásos eredményeit, Máskép kell ennek ezután lennie. Tanácsos úr a 345. lapon következőket mondja': «Az élő szervezet genyes vagy eves fertőzése deletser anyagokkal, a minő első sorban a hullaméreg, tudvalevőleg a legújabb időben tág teret nyitott a tudományos kutatás szá­mára. Semmelweis 1847-ben a gyermekágyi láz-járványok fő, illetve egyedüli okául a hullafertőzés elméletét mondotta ki. Szerinte a hullaparányok, melyek bonczolatok és hullagyakor­latok után az ujjakon tapadva maradnak, sőt maga a hullaszag, mely szappanos vízzel való mosakodás után is még vissza­marad, azzal a tulajdonsággal-bírnak, hogy a szülőnőkön vég­zett belső vizsgálatok alkalmával azokba gyermekágyi folyama­tokat oltanak be. «Hogy az ilyen módon való fertőzést megakadályozza, chlormeszes mosásokat ajánlott. «Semmelweis elméletének buzgó védőjére talált SKODÁ-ban. Az ezen elméletet támogató bizonyítékoknak s a szülészek különböző véleményeinek tárgyalása nem ide tartozik. Elég, ha megjegyezzük, hogy Orfila elnöklete alatt a párisi orvosi Akadémia alapos tudományos vizsgálatok után a dolog ellen nyilatkozott,1 1 Semmelweis nézetét sok más oldalról is megczáfolták és ki van mutatva, hogy a hullaméreg átvitele legalább is nem minden esetben magyarázza meg a gyermekágyi láz kitörését. Teljesen aláirom. azon­ban, a mit Lehmann mond a következőkben az ilyen fertőzés lehetősé­géről, különösen oly viszonyok közt, minőkről Semmelweis Bécsből jelentette, hogy az odavaló hullaházból közvetlenül vitték át a hulla­mérget a szennyezett kezekkel megejtett vizsgálatok útján a szülő­nőkre stb. E tekintetben nem lehet eléggé ajánlani az elővigyázatos-

Next

/
Oldalképek
Tartalom