Győry Tibor dr.: Morbus hungaricus (Budapest, 1900)

A morbus hungaricusról iró szerzők és azok munkái

66

GYÖRY TIBOR

idő, kor, vidék, egyéni természet és egyéb körülményeknél fogva egyik-másik tünetében módosult. Az érvágásnak valóságos apotkeosisa után leirja magának a betegségnek tüneteit. Borzongatással vagy hidegrázással kezdődik, melyet nyomban az erők elvesztése követ. Sokaknál fájdalom lép fel a mellben, a betegek úgy érzik, mintha szivüket valami összenyomná s a gyomor bemenete körül érzett fájdalmat a szívre vonatkoztatják.1 A száj égető kiszáradása folytán a bajt „Breune“- nek is hívják. A további lefolyás alatt sok betegnél patécsok lépnek fel, vagyis piros, barna, kék, sőt fekete foltok, melyek a bolha csípéséhez hasonlóak. De ezek nem okvetlenül mutatkoznak. Elmaradnak, ha a gyógyítással idejekorán segítséget nyújtanak a betegnek.2

Megjegyzi, hogy a betegség télen és nyáron erősebben dühöng; télen a külső: természeti és klimatikus körülmények mozdítják elő fellépését, nyáron pedig a vérnek hibásabb alkata. Innen a bajt méltán „hitzige Sommer- und Winterkrankheit w-nek nevezték el.3 Hivatásos életmódjuknál fogva leginkább a katonák vannak kitéve néki. Hol nélkülözniük kell, hol meg bőségben élnek; a hideg és melegtől, szárazság és nedvességtől természetszerűleg ők szenvednek legtöbbet; ha táplálékuk elfogy, akármily ételt, bármily rossz vizet is kénytelenek megenni, meginni; s fogékonyságukat csak növeli a félelem és undor, melyet a betegek iránt éreznek, a mire beszállásolások alkalmával tekintettel kell lenni.3

A morbus hungaricus igen csalékony természetű betegség. A legbiztatóbb előjelekben sem szabad bízni, de a legfélelmetesebbektől sem kell megriadni. Mindig jó reményt kell táplálni.

A kritikus napok a 4., 7., 9., 11., 14., 17. és 20-ik.

Megjegyzi, hogy a betegség lefolyása sehol sem volt oly súlyos, mint „bizonyos okoknál fogva“ épen Magyarországban.4 *

i 3. — 2 9. — 3 11. ff. — 4 45. ff.