Győry Tibor dr.: Morbus hungaricus (Budapest, 1900)
A morbus hungaricusról iró szerzők és azok munkái
üo GYÖRY TIBOR szélsőségben mozog; állandóan szelek járnak, a melyektől Németország a hegyek által meg van védve ; a talaj mocsarai árterületeket képeznek és bűzt árasztanak s ezzel rontják a levegőt. Ezért oly ártalmas az a németeknek. A víz annyira piszkos, hogy a nap hevének kitéve, rövid idő múlva férgek (pediculi) láthatók benne.1 Második oka a betegség keletkezésének: az ételekben rejlik. A katonák a húst alig főzik meg és sokat esznek belőle, úgyszintén a halakból; könnyebb emészthetőségük czéljából pedig temérdek bort isznak. Azonkívül pedig túlságos sok gyümölcsöt esznek, a miben Magyarország rendkívül bővelkedik. Harmadik ok, hogy a vizek tisztátlanok s a katonák meggondolás nélkül még a mocsarak vizét is megisszák. A magyarok egy általános szerrel, a fokhagymával javították meg ezen ártalmakat, de a németek nem voltak ehhez szokva és nem tűrték, sőt csak ártottak vele maguknak;1 2 hasonlóképen, ha borral akarták a vizet megjavítani. A betegség negyedik oka az volt, hogy a sörhöz szokott németek a legerősebb magyar borokat telhetetlenül fogyasztották ; nem is itták, csak öntötték magukba.3 Ezek és „más okok“ tették, hogy ez a betegség épen Magyarországban dühöngött legerősebben. Mert széthurczolva Európa különböző országaiba, a tünetek is megmásultak s a betegség — veszítve erejéből — szelídült.4 A betegség lényegi okaihoz tartozik még a pestisszerű constitutio és a nedvek romlása. Ezen constitutio létrejöttét nem égi okoknak kell betudni; elég ahhoz az a levegő, mely Magyarországban van. 1 545. 2 „Etsi verő Ungari aquarum cruditatem, faetorem et omnino omnem noxain allio, tanquam ad ómnia venena tutisimmo remedio, corrigere soleant et eo non minus familiariter, quam pane utantur: tarnen Germani et alii milites eins usui non assueti non parum eo laeduntur et saepe ignein igni addunt.“ (545.) 3 rnon bibunt, séd potant.-“ (546.) 4 „Observatum .... eum (morbum) non ubique plane eadem symp- tomata habuisse, séd in nonnullis regionibus quasi enervatum mitiorem evasisse.“ (550.)
