Grósz Emil dr.: Előadások, beszédek, tanulmányok 1900-1925 (Budapest)
Beszédek - Magyarország szemorvosainak egyesülete (Az egyesület XII. ülésén tartott elnöki megnyitó)
95 Pétervárra 1914 augusztusra tervezett nemzetközi szemész-kongresszuson való résztvevésünket s annak meghívását az 1919. évre Budapestre. Igyekeztünk tehát a szemészet hazai múltjához munkás jelent s remény - teljes jövőt csatolni. A háború szomorú végzó'dése, az azt követó' forradalmak pusztításai egyesületünket, szakmánkat is sújtották. 1914-ig évről-évre beszámoltam arról, hogy milyen fejló'dést mutatnak tudományunk támasztópontjai : a szemklinikák s szemkórházak. Jogosult büszkeséggel említhettem, hogy míg 1904-ben az országnak 2 szemklinikája, 2 szemkórháza volt összesen 200 ágy- gyal, 130 ágy trachoma-kórházakban, 528 ágy budapesti s vidéki kórházakban, addig 1914-ben már 4 egyetemi szemklinikán körülbelül 400 ággyal, 5 állami szemkórházunk 500 ággyal, s körülbelül 800 ágy kórházi szemosztályon állott rendelkezésre s küszöbön állott a 4. egyetem orvosi fakultásán az 5. rendes szemészeti tanszék felállítása. Nagy vidéki városokban tervezett vagy épüló' állami és törvényhatósági kórházakban, Kassán, Marosvásárhelyen, Temesvárt stb. mindenütt biztosítva volt a különálló szemészeti pavilion. Elszorul a szívem, ha arról kell szólanom, hogy utolsó együttlétünk óta mit vesztettünk! Évszázados ellenségünk, a románok, kiket joggal neveznek a háborúk hiénáinak, Báthory István és Bethlen Gábor egyetemét megszállták, a háború árulói : a csehek, koronázási városunk, felejthetetlen Erzsébet királynénk nevét viselő' egyeteméből szorították ki annak tanárait. Úgy hiszem, valamennyiünk érzését tolmácsolom, amidőn a kolozsvári és pozsonyi egyetem megjelent képviselőit együttérzésünkről biztosítom. De nem elég velük együtt - éreznünk, ennél sokkal többet kell tennünk. Még azon esetben is, ha a jövő teendői felől nézeteltérések lehetnének, hozzánk menekült kollegáinkat a legmelegebb szeretettel, sőt ha kell, áldozatkészséggel kell fogadnunk, törekvéseikben szívvel-lélekkel támogatnunk kell őket. Sajnos, megszállott területen van 3 állami szemkórházunk : a zsolnai, brassói és perlaki, utóbbi ez idő szerint Nagykanizsán barakkokban talált ideiglenes elhelyezést. Az aradi, munkácsi, nagybecskereki, nagyszebeni, nagyváradi, pécsi, rimaszombati, szabadkai, temesvári, újvidéki kórházi szemosztályok megszállott területen vannak s a kassai állami kórház szemosztálya épülőfélben, a marosvásárhelyi tervezésben maradt, a kaposvári betöltetlenül. Ennyi veszteség láttára igazán nincs elég könny szemünkben s joggal mondhatjuk Bánkbánnal: nincs más vesztes, csak mi. S mégsem szabad kétségbe esnünk! Hogy ez így nem maradhat, azt éppen olyan jól tudjuk mi, mint ahogy tudják a nagyhatalmak és a kis falánkok! De ne várjuk s ne reméljük, hogy a nagyhatalmak : a franciák, angolok, olaszok vagy amerikaiak megjelennek s kiparancsol- 3ák kis szövetségeseiket. A proletárdiktatúra alatt elég soká vártuk a civilizáció nagy képviselőit. Maguk helyett a rablás és korrupció képviselőit küldték. Ha mi vissza akarjuk szerezni a magyar szent korona elrabolt gyöngyeit, a magunk erejére kell támaszkodnunk. Minden jó magyar embernek ernyedetlen kitartással, szakadatlan munkával kell erre törekednie. Az útat, melyet követnünk kell, megjelöli a történelem tanulsága, a jövőt borító sűrű ködön át világít a tudomány fénye. Ha mi a megszállott perifériát vissza akarjuk hódítani, első
