Grósz Emil dr.: Előadások, beszédek, tanulmányok 1900-1925 (Budapest)
Előadások - A szemészet egyetemi oktatása (Székfoglaló előadás 1900. szept. 23.)
I 6 Amit a szemészet szabad szemmel való megtekintés és gondos észlelés útján elérhetett, azt Beer a század elején gondosan feljegyezte, leírásai ma is megállják a helyüket, azon törekvése pedig, mellyel a szembajokat a szervezet egyéb betegségeivel igyekezett kapcsolatba hozni, annak a bizonyítéka, hogy korát jóval meghaladta. De a vizsgáló módszerek tökéletlensége, a kísérletek hiánya, a szem belsejének akkor még láthatatlansága azt eredményezte, hogy a szemészet tana sok, túlságosan sok feltevést tartalmazott. Beer és iskolájának, melynek egyik legkiválóbb képviselőbe Fabini Th. János egyetemünk tanára volt, elvitathatatlan érdeme, hogy a szemészet számára az orvosi tudományok között tért foglalt. A borbélyok és hályogszúrók kezéből kiragadta s annak művelését hivatott kezek számára biztosította. A termőföld megvolt, csak meg kellett művelni ; az alap készen állott, csak épületet kellett reá emelni. A század derekán ennek is elérkezett az ideje. Bámulatos munkásság indult meg. A földet művészkezű munkások virágos, gyümölcsös kertté varázsolják, az épületet mesterek emelik s valóban büszkén mondhatjuk, hogy a szemészet tudományának kidolgozásában a legkiválóbb szellemi munkások vettek részt. Brücke, Kölliker, Schultze a bonctant és szövettant, Müller, Virchov a kórbonctant, Cramer és Donders a fénytörés és alkalmazkodás tanát, Helmholtz a physiologikus optikát, Arit, Desmarres, Bowmann a therapiát páratlan alapossággal művelték. — Descartes, Kepler, Newton öröké megannyi mester kezébe jutott, kik mindannyian — amint a magyar ember mondja — «remekbe» dolgoztak. De az, aki az adatok nagyhalmazát rendezte, aki megtanított, hogy felgyűlt ismereteinket az emberiség javára miképp értékesítsük, aki tudományunknak életet adott — az Graefe Albrecht volt. Húsz évig tartó működése a század derekán való feltűnésétől a francianémet háború kezdetén való kimúlásáig a művelődéstörténelem termékeny, tanulságos korszaka. Most 50 éve : 1850 november 1-én egy berlini keskeny, igénytelen ház második emeletén két kis szobában kezdte meg működését. Két asztalt egymáshoz toltak, — így írja Michaelis — azokon állottak az orvosságos üvegek és eszközök, kissé távolabb az íróasztal. Ez volt a vizsgáló és rendelő helyiség. Az operálások számára egy szabónál két szobát bérelt, ez volt a klinika. Huszonkét éves korában külföldi tanulmányújáról visszatérve, széleskörű általános ismeretek birtokában, produktív szellemének hatalmas erejével a rendelésére eleinte gyéren szállingózó, utóbb áradatként tóduló beteganyagból az emberiség számára a tudomány legdrágább gyöngyeit emelte ki, lángelméje az alaktalan anyagból örökbecsű műremekeket alkotott, az ő kezében arannyá vált a más kezében értéktelen érc, az ő gondozásában a terméketlen föld a legnemesebb gyümölcsöket termelte. S ezt az által érte el, hogy minden beteget a leggondosabban megvizsgált, a betegség lefolyását fáradhatatlan éberséggel megfigyelte s a talált adatokat alapos theoretikus ismeretei segélyével feldolgozta és értékesítette. S mennyi gyöngédséggel és emberszeretettel! A legszegényebb beteg volt az ő legjobb barátja, a legnyomorékabb gondoskodásának legfőbb tárgya. Reggeltől estig hivatásának élt, időbeosztása az ember munkaképességének leg-
