Grósz Emil dr.: Előadások, beszédek, tanulmányok 1900-1925 (Budapest)
Előadások - Orvosképzésről (Székfoglaló előadás 1905. szept. 18.)
27 ban részesülhetni, hogy az eredmény nem maradhat el. Boldogságomra szolgál, hogy az a tanszék, melyet ma elfoglalok, Schulek Vilmos tradícióját : mindent az emberiségért, semmit személyes érdekből, hozza nekem legbecsesebb örökségül. Ez ünnepélyes percben ígérem, hogy az ő irányát, a tudomány önzetlen művelését, hirdetését s az emberiség javára való értékesítését fogom mindenkor szem előtt tartani. * Most pedig önökhöz fordulok, egyetemi polgárok. Eló'döm s mesterem 1897-ben 25 éves tanári jubileuma alkalmából nagyon találóan mondta, hogy az egyetemi hallgatók adják az intellektuális alapot, melyből az egyetemi profesz- szor Anteusként mindig újra erőt merít. Mi célja volna kulturális törekvéseinknek, ha folytatásukra új erők nem merülnének fel? Az ifjúság gondolata is már éltető napfény a tanárnak. Az önök lelkesedése, elevensége erősíti a mi erőinket, s én, ki már koromnál fogva sem állok távol önöktől, bizonyára megértem, ha lelkesedésük átcsap a korlátokon, de éppen azért engedjék, hogy Pasteur tanácsát különösen szívükre kössem, ama Pasteurét, ki mindenkor fennen hirdette, hogy, ha a tudománynak nincs is hazája, de a tudósnak annál inkább van, ama Pasteurét, kinek hazafisága tettekben nyilvánult. 70 éves korában így szólt a tanulókhoz : ^Fiatal emberek! bízzák reá magukat azokra a tudományos módszerekre, melyek titkainak csak egy részét ismerjük. Bármilyen legyen pályájuk, ne engedjék magukhoz férni a meddő skepticizmust, ne engedjék magukat elkedvetleníteni egy nemzetre nehezedd szomorú óráktól. Éljenek a laboratóriumok és könyvtárak nyugalmában. Vessék fel magukban a kérdést : mit tettek képzésük érdekében, amint előbbre haladnak, kérdezzék maguktól, mit tettek hazájukért? Mindaddig, míg elérik azon boldogságot, hogy azt mondhatják : az emberiség javáért is tettek valamit! De akár kedvezzen erre a sors, akár nem, kell, hogy nyugodt lelknsmerettel mondhassák : megtettem, amit tehettem.» De e tanács végrehajtására Renan programmja szükséges, kinek az a meggyőződése, hogy csak az nem fárad el, aki mindig dolgozik. Sokat dolgozzanak, de erőlködés nélkül s változatossággal. «A dióval zsúfolásig megtelt hordóba — úgymond — még mindig sok olajat lehet önteni.» Billroth is azt tartotta, hogy a munkával telt élet fölséges. Mihalkovics, Zola példáján, a munkában találta az élet boldogságát. Zolának egyetlen hite, ereje küzdelmei között a munka volt. Ha nehéz fejjel, keserű érzéssel, testi és lelki kínoktól gyötörve leült dolgozni — a munka meghozta a könnyebbülést. Az életnek szerinte nincs más értelme, nincs más jogosultsága, mindannyian azért jelenünk meg, hogy munkarészünket kivegyük s azután eltűnjünk. Legyünk szerények s fogadjuk jó szívvel a nekünk jutó munkarészt. Ha ezt megtettük, a legzaklatottabb kedély is megtalálja nyugalmát. A legszerényebb munka sem értéktelenebb, mint a legnagyobb alkotás. Aki önök közül a hegyekben vagy az Alföld pusztáin s tanyáin fogja fáradságos gyakorlatát folytatni, nem végez csekélyebb munkát, mint mi, kik a sors kegyelméből külső kényelemben élünk. Előttem áll egy öreg kollegánk példája, kinek
