Grósz Emil dr.: Előadások, beszédek, tanulmányok 1900-1925 (Budapest)
Előadások - A szemészet egyetemi oktatása (Székfoglaló előadás 1900. szept. 23.)
12 volt a járó betegek száma, 25 évvel később 9000, a klinikán ápoltaké ez idő alatt 121-ről 1000-re emelkedett), a felszerelés kiegészítést, a klinika 1884-ben az eddiginél jobb hajlékot nyert, gazdag könyvtár létesült, a segédszemélyzet megháromszorozódott, élénk laboratóriumi és irodalmi munkásság indult meg (a mester és tanítványai 25 év alatt 322 önálló közlést publikáltak) ; a szemészet oktatását fél évről egész évre kiterjesztette, a hallgatóságnak a tudomány egész anyagának rendszeres tárgyalását nyújtja, az operálások nagy számát (évente körülbelül 1000) bemutatja, alkalmat ad a kórházi és járó betegek vizsgálására és észlelésére ; a szemtükör nem többé mystikus eszköz, hanem közkézen forog. A rendszer eredményei csakhamar jelentkeztek és pedig az orvosoknak a szemészetben való jobb képzettségében s különösen abban, hogy a Mester kiszolgált segédei a vidéken letelepedve alkalmat adnak arra, hogy félszázad után megvalósuljon Nagyatyám indítványa, törekvése, mely az ország sok szembetege érdekében vidéki szemkórházak létesítését sürgette. De a tudomány szakadatlan haladása új feladatokat állított előtérbe. Rég elmúlt Boerhaave korszaka, amidőn ő egymaga tanította az összes disciplinákat. A diagnostikus methodusok kifejlődése, az operativ eljárások tökéletesedése s mindenek fölött a szembajoknak az általános betegségekkel való összefüggésének új tudományos alapjai a szemészet oktatásának anyagát szerfölött megnövelték. A mai orvosnak nemcsak a külső szembajok kórisméjével és gyógyításával kell tisztában lennie, nemcsak a glaucomát kell felismernie, hanem jártasnak kell lenni a szemtükrözésben, nem utasíthatja el a sérült szemű beteget azzal, hogy nincs eszköze az idegen test kivételére, a látásról törvény és hatóság előtt mathematikai formulákban kell nyilatkoznia s mindenek fölött, hogy a szervezet betegségeinek a szemen jelentkező tüneteit felismerhesse és értékesíthesse, járatosnak kell lennie a szem objectiv és functionahs vizsgáló módszereiben s tudnia kell az összefüggés törvényeit. De különösen áll ez a vidéki orvosra. A fővárosi orvos, ha kételyei merülnek fel, a specialisták, a klinikák segítségét veheti igénybe, de mit tegyen a községi s körorvos, ki óriás területen egyedül áll a beteg segítségére? A szemészetnek még intenzívebb oktatása tehát megokolt. De csalódnék az, aki azt hiszi, hogy elégséges a diagnostikai és therapeutikai eljárások egyszerű begyakorlása, mit a rendes tanszék segédszemélyzete is elvégezhet s kell is, hogy végezzen. Ha ezzel megelégednénk, akkor legjobb esetben azt lehetne elérni, hogyha az orvos az életben a klinikán látotthoz hasonló esettel találkozik, tudni fogja, mit csináljon. Csakhogy két betegség ritkán egyforma minden tünetében, s mit fog tenni, ha olyanra akad, amilyet a klinikán nem látott? S hogyan fogja a helyét megállani egy évtized múlva, amely idő alatt a tudomány óriásit halad! Ezért a szemészet egyetemi oktatásának az a kötelessége, hogy a jövendő orvost a tudományos gondolkozásba is begyakorolja. Ez pedig csak úgy sikerül, ha nem csak az ismeretek közlésére szorítkozunk, hanem azok megszerzésének módszereibe is bevezetjük hallgatóinkat. A mai orvosi oktatás jellegét a klinikai oktatásnak a laboratóriumi munkával való egybeforrása alkotja. Hangsúlyozom, hogy egybejorrása, mert ezen
