Göttche Oszkár dr.: Csecsemő és gyermekgyógyászati repetitorium (Budapest, 1924)

II. Pathologiás rész

A légutak hurutos megbetegedései.

A légutakat az orrgaratüreg, a gége, a trachea a bronchu- sok és a tüdő alkotják. Mielőtt ezek kóros elvátozásaival foglalkoznánk, tudnunk kell, hogy csecsemő és gyermekkorban milyenek a normális viszonyok.

Az orrnyilás és orrgaratüreg úgy csecsemő, mint gyermekkorban szükebb mint később, ezért az orrlégzés hamar akadályozott lehet, minek folytán a gyermek szuszog.

Felnőttek lapos mellkasával szemben a csecsemő mellkasa hordóalakú, mint az emphysemásoké vagyis állandóan belégzési állásban van. Ha a mellkas átmérőit nézzük, látjuk, hogy a sagittalis átmérő aránylag nagyobb, mint a későbbi korban. Felnőttnél a felső mellkas-körfogat a szélesebb, míg csecsemőnél az alsó. A csecsemő mellkasa egy lefelé néző tölcsér. Csak a 6-ik évben éri el a mellkas alsó fele a felsőt. A has gyakrabban meteorisztikus, a hasi szervek és a diaphragma magasabban állanak, ennélfogva a légzés felületes. Mély légzést a csecsemő nem tud végezni, ezért ha a légutakban valami akadály van, kénytelen a légzésszámot emelni. Csecsemő eleinte 70-et is légzik, az első év folyamán 40-et, 2 éves korban 30—20-at

percenként. Légutak bántalmainál (pl. bronchítisnél) a légzésszám kétszer ekkora lehet. A csecsemő légzési actiószabadsága a légzésszámban van, míg a felnőtté a mélységben. Nagyobb akadálynál a légzési segédizmokat kénytelen igénybe venni (pect, minor, serratusok, sternocleidomast.).

Megváltozik a helyzet, ha a csecsemő ül, különösen ha járni kezd. Ilyenkor a hasi szervek lejjebb szállnak és a mellkas most már a függőleges és a frontális átmérőben nő inkább.

A csecsemő tüdejének vizsgálata a következőképen történik: Az elülső rész vizsgálatánál a csecsemőt hányát fektetjük, a hátsó rész vizsgálatakor felültetjük és az anya vagy a segéd a fejénél rögzíti a csecsemőt. Kopogtatni csak belégzés- kor szabad, ilyenkor kissé dobos a tüdő hangja. Kilégzéskor a csecsemő tüdeje annyira atelektasiás, hogy tompult kopogTT D itój P II. PathrnogiasNÍesz