Freud, S. dr.: Pszichoanalizis (Budapest, 1915)

(50 ilyenek a viszonyok a pszichoanalitikus munkájánál; neki is szabad igénybe vennie azokat a jogokat, melyeket a sebész gyakorolhat; ha ért a lélekelemzés technikájához, akkor ha­sonlíthatatlanul kisebb fájdalmat ró gyógykezelésével a be­tegre, mint a sebész szokott, úgy, hogy az az alapbaj súlyos­sága mellett szóba sem jöhet. Az a rettegés pedig, hogy az elfojtás alól felszabadúlt ösztönök szétrombolják a kulturális jellemet, teljesen alaptalan; csak az aggodalmaskodhat így, ki nem veszi tekintetbe, amit pedig tapasztalatainkból hatá­rozottan megállapíthattunk, azt, hogy a vágygerjedelem, ha egyszer annak elfojtása meglazúlt, sokkal erősebben nyilvá- núl meg addig, míg tudattalan, mint ha tudatossá lesz, úgy, hogy a tudatrahozás azt csak gyengítheti. A tudattalanban rejlő vágy befolyásolhatatlan, minden ellenkező irányú törek­véstől független, míg arra a vágyra, mely tudatos, minden, ami szintén tudatos, de vele ellenkezik, gátlókig hat. Tehát a pszichoanalitikus munka, minthogy az eredménytelen elfojtás helyébe megbízhatóbb lelki mechanizmust állít, valósággal a legmagasabb és legértékesebb művelődési törekvéseket szolgálja. De mi lehet egyáltalán a sorsa a pszichoanalízis felde­rítette tudattalan vágyaknak, s mily úton-módon tudjuk azokat az egyén életére ártalmatlanokká tenni? Ilyen út többféle van. Leggyakrabban úgy végződik a dolog, hogy e vágyakat a velük szembeszálló értékesebb irányzatok lelki működése közömbösíti. Az elfojtás helyét alapos megfonto­lásokon felépült elítélés foglalja el. S ez azért lehetséges, mert legnagyobbrészt csak az én korábbi fejlődési szakainak utókövetkezményeit kell az útból elhárítanunk. Az egyén annakidején csak azért fojtotta el a hasznavehetetlen ösztönt, mert akkor maga is gyenge és tökéletlen szervezetű volt: később, érett és erős korában, kifogástalanul uralkodhatik azon veszedelmes indulatok felett. A lélekelemző munka másik eredménye az lehet, hogy a felderített tudattalan ösztönök most már azon célszerű irányzatok szolgálatába

Next

/
Oldalképek
Tartalom