Freud, S. dr.: Pszichoanalizis (Budapest, 1915)
59 legre, hanem abból is, hogy az orvosra meggyőzően hat. Tudom, hogy valamennyi követőm csak az indulatáttétel körül szerzett tapasztalatai útján győződött meg arról, hogy helyes dolgokat állítottam a neurózisok keletkezésmódjáról; nagyon is megértem tehát, hogy nem alakúihatott ki ily határozott véleménye senkinek, ki maga nem végzett pszichoanalíziseket, tehát nem is észlelhette közvetlenül az indulatáttétel hatásait. Hölgyeim és uraim! Nézetem szerint az értelem részéről kétféle jelentősebb akadály gördül a pszichoanalitikus gondolatmenetek elösmerése elé; egyfelől az a szokatlanul szigorú és kivételt nem ismerő determináltság, mellyel az analízis a lelki életben számol, másfelől a tájékozatlanság azon sajátosságok felől, melyek a tudattalan lelki folyamatokat az előttünk ösmeretes tudatosaktól megkülönböztetik. A leggyakoribb ellentállási érvek egyike — betegeknél úgy, mint egészségeseknél — az utóbb említett tájékozatlanságra vezethető vissza. Félnek tőle, hogy a pszichoanalízis kárt okozhat, visszariadnak attól, hogy az elfojtott szexuális ösztönöket a betegben tudatossá tegyék, mintha azzal együtt járna az a veszedelem, hogy ezek azután benne a magasabb erkölcsi törekvéseket legyűrhetik és őt művelődésbeli vívmányaitól megfoszthatják. Nem tagadják, hogy a beteg lelki életében vannak sebzett helyek, de irtóznak tőle, hogy ahhoz hozzáérjenek, nehogy még fokozzák a szenvedéseit. Kíméletesebb dolog persze, ha a sérült helyet nem érinti az olyan, aki a hozzányulásával csak annyit tud elérni, hogy fájdalmat okoz. De tudvalevőleg a sebészt sem riasztja vissza ez az érv attól, hogy a betegség gócát megvizsgálja s azt kezelésbe vegye, ha beavatkozásától tartós gyógyúlást remél. Senkinek sem jut már eszébe, hogy olyankor is az orvosnak vesse szemére a vizsgálat közben esetleg elkerülhetetlen fájdalmakat, vagy a műtét utáni reakciós jelenségeket, amikor a beavatkozás célhoz vezetett s a beteg múló rosszabbodás árán állapotának tartós javulását vásárolta meg. Ugyan
