Freud, S. dr.: Pszichoanalizis (Budapest, 1915)
40 nyeit, egyszerűen tudomásúl vesznek. Ehhez jönnek még azok a cselekedetek és taglejtések, melyeket az ember végrehajt, anélkül, hogy egyáltalán tudomást venne róluk, vagy épen fontosságot tulajdonítana nekik lelki életében; ilyenek: a tárgyakkal való játszadozás, a ruházattal, a testrészekkel babrálás, dallamok dúdolása s más hasonlók.1 Ezek az apró dolgok, a tévcselekmények, úgy, mint a tüneti és esetleges cselekmények, nem oly jelentéktelenek, aminőknek azokat a hallgatólagos megegyezés egy nemével tekinteni szokás. Ezeknek igenis van értelmük s abból a helyzetből, amelyben jelentkeztek, többnyire könnyen és biztosan meg is magyarázhatók, amikor is kitűnik, hogy ezek megint csak olyan törekvéseknek és szándékoknak adnak kifejezést, melyeknek háttérbe szorítva, az illető egyén saját tudata előtt rejtve kell maradniok, vagy épen ugyanazokból az elfojtott vágyrezdülésekből és komplexumokból fakadnak, melyekkel már mint a tünetek forrásaival és az álom alkotó erőivel is megösmerkedtünk. Megérdemlik tehát, hogy mint tüneteket méltányoljuk őket és figyelembevételük, csakúgy, mint az álmoké, a lelki élet valamely rejtett tartalmának felderítéséhez vezethet. Ezekkel többnyire legbensőbb titkait árúlja el az ember s hogy épen ezek mutatkoznak oly feltűnő könnyen és gyakran még az egészséges embernél is, akinek pedig egészben véve jól sikerül elfojtania tudattalan vágyait, azt látszólagos jelentéktelenségüknek és csekélységüknek köszönhetik. Nem csekély azonban az elméleti jelentőségük sem, mert bizonyságéi szolgálnak arra, hogv elfojtás és pótképződés az egészség feltételei mellett is előfordúl. Vehetik észre, hogy a pszichoanalitikust a lelki élet determináltságába vetett különösen erős hit jellemzi. Az ő szeme nem lát a pszichikus jelenségek között olyat, ami *) Zur Psychopathologie des Alltagslebens, 4. kiadás, 1913. S. Kartier, Berlin.
