Freud, S. dr.: Pszichoanalizis (Budapest, 1915)

24

hamar megbetegedett és meg is halt ez a testvérnénje is^ mialatt a leány anyjával épen távol volt. A távollévő családtagokat sürgősen hazahívták, anélkül, hogy kétséget kizáró módon közölték volna velük a fájdalmas eset megtörténtét. Mikor aztán a leány nővére hallottas ágyához lépett, egy pillanatig az a gondolat foglalkoztatta: most már szabad, most elvehet feleségül. Bebizonyítottunk vehetjük, hogy ezt a gondolatot, mely a sógor iránti, eladdig önmaga előtt is titkolt heves szerelmet a tudat előtt feltárta, az érzelmi felháborodás már a következő pillanatban az elfojtás erőszerkezetének szolgáltatta át. A leány súlyos hisztériás tünetek közt megbetegedett és mikor én őt gyógykezelés alá vettem, kitűnt, hogy a nővére ágyánál lefolyt jelenetet s a benne akkor keletkezett rútul önző vágyrezdülést alaposan elfelejtette. A gyógyítás folyamán aztán eszébe jutott az eset, igen heves kedélyi izgalom jelei közben fel- idéződött benne a kórokozó mozzanat és ez a kezelés meg is gyógyította őt.

Engedjék meg, hogy az elfojtás folyamatát és annak szükségszerű összefüggését az ellentállással egy nagyon egyszerű hasonlattal érzékeltessem s arra épen a mi jelenlegi szituációnkat használjam fel. Tegyük fel, hogy ebben] a teremben a hallgatóság' között — melynek példaszerű nyugalmát és figyelmét nem tudom eléggé dicsérni — akad oly egyén, akinek a viselkedése zavarólag hat s aki neveletlen vihogásával, fecsegésével, csoszogásával eltereli figyelmemet a kitűzött feladattól. Erre én kijelentem, hogy így nem folytathatom tovább előadásomat, mire Önök közül néhány erőteljes férfi felemelkedik és a csendzavarót rövid küzdelem után kituszkolja az ajtón. A zavar ezzel el van fojtva. Hogy pedig meg ne ismétlődhessék s a kidobott ember ne tudjon újra a terembe tolakodni: azok az urak, akik akaratomat tetté változtatták, az ajtó elé tolják széküket és odatelepedve, az ,,ellentállást“ képviselik, miután így az ,,elfojtást“ végrehajtották. Ha Önök még hozzá ezt