Flór Ferencz dr.: A' tetszholtak' felélesztésökről szóló tanítás (Pest, 1835)
Második rész. A' tetszhalálról különösen, 's annak nemeiről - Negyedik Osztály. Az elfojtott, vagy kimerített életerő által okoztatott teszthalál - Ideges tünetek
177 sejtés monda neki, hogy nője szerelmének köszönheti viszszanyert életét. — De jaj — az már halva volt — valéban halva! — az igen erős, ’s hirtelen változó fellázadás kimerítette életerejét; — hideg meredt tetem a’fiatal gyermekágyas. Elképzelhetni a’ szerető férj’ fájdalmát , — de nem fájdalom, hanem észvesztés, kétségbeesés vala az. — Megakara halni, hogy nőjével egy sorsot oszthasson; — megakarta magát ölni, ’s csak gyermekének előmutatása vala képes életét megtartani. — Később beszélte-el Béligué micsoda kínokat szenvedett tetszhalála alatt; mindent, mi csak körőlte történt érzett világosan, mintegy ködfátyolon által. „Huszonnégy óráig voltam úgymond, az érzéketlenségnek azon állapotában, melly minden physikai erőt elbénít; csak az értelmi erőnek hagyja-meg azon zavaros tulajdonságot, hogy hall, lát, ’s szenved.— Ezen állapotban külsőleg egészen holtnak tetszik a’ test; nem képes csak egy mozdulatot is tenni, Vagy ujjat mozdítani, szájat nyitni, vagy szemmel vonaglani. Igen világosan ér- zém: hogy az orvosok verőeremet tapogaták, de az mozdulatlan állt; kétszer tártának szám elibe tükröt, erőlködtem lehelleni annak megmutatására : hogy élek, de hasztalan; ekkor nyilván hallám ezen szavakat: ez megholt! Egy nevezhetetlen érzet borzasztó át lelkemet, nem tudom epekedés, vagy búsongás volt éez; de félelem ’s aggodalom nem volt. A’ nőmre gondolás legélénkebb volt bennem, az érzésnek mint valami lajtorjáján fel-, ’s alá-menve mindent tudtam, mit eddig érzettem a’ kedvesért, mi volt ő nekem, és én nekie; haCle- mentia itt volna gondolám, csókjai, soliajtási ismét felélesztenének, leliellete fellievítné Tetszholt. Tan. 12
