Fischer Jakab - Ortvay Tivadar - Polikeit Károly (szerk.): Emlékmű 1856-1906. A Pozsonyi Orvos-Természettudományi Egyesület fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából (Pozsony, 1907)

II. Rész. Pozsony városának kulturális, egészségügyi és gazdasági haladása az utolsó ötven év alatt - Dr. Wolff Gerő: Gazdasági haladásunk

A viszonyok megvilágítása érdekében szükséges ezután megjegyeznünk, hogy e vasút elleni ellenszenv jórészt az Ausztriával való jelenlegi küzdelmekben s az ezekből folyó immár tűrhetetlen feszült helyzetben keresendő s ezokból hihető, hogy a kiegyezés megkötésével a pozsony-határszél- bécsi villamos vasút ügye is kedvező megoldást nyer s a mienk lesz egyebek között az a dicsőség is, hogy a villamos vasutak korszakának kezdetén tőlünk indul ki az első nagyobi) villamos- erejű vasút. A mi végűi Pozsony város vasúti forgalmát illeti, úgy az a legutóbbi év adatai szerint a következő volt: az összes pályaudvarokon 1,019.147 személy érkezett és 1,160.923 indult el, tehát a személyforgalom 2,180.070; az árúforga­lom kitett 5.122.340 mm.-t, melyből 2,538.890 a feladott és 2,583.450 az érkezett árú. KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKKÉPVISELET. Valamely ország gazdasági fejlődésének legmegbizha- tóbb útmutatója a törvényes érdekképviseleti szervek mű­ködésében található fel, mert ezen szervek foglalkoznak az időnkint fölmerülő kérdésekkel, a bajok javításával, vala­mint a fejlesztés eszközeivel és módjával. Hazánk egész közgazdasági életét, úgy mint a külföldön is, a kereske­delmi és iparkamarák működése öleli föl s miután nálunk a legrégibb kamarák, köztük a pozsonyinak keletkezése és működési ideje összeesik azzal a történeti időszakkal, men­nek leirását célul tűztük, ezen kamara tevékenységének főbb vonásaiban föltüntethetjük azon irányeszméket, melyek gazdasági életünket az elmúlt félszázadban befolyásolták. A kamarai intézmény létesítésének eszméjével már az------------...........................GAZDASÁGI HALAjAsUNR _________________ . ----­287

Next

/
Oldalképek
Tartalom