Fischer Jakab - Ortvay Tivadar - Polikeit Károly (szerk.): Emlékmű 1856-1906. A Pozsonyi Orvos-Természettudományi Egyesület fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából (Pozsony, 1907)
II. Rész. Pozsony városának kulturális, egészségügyi és gazdasági haladása az utolsó ötven év alatt - Dr. Wolff Gerő: Gazdasági haladásunk
DR. WOLFF GERO első magyar felelős kormány is foglalkozott és nem lehet kétség aziránt, hogy az a kormány, a mely a nemzet felvirágoztatására a korszerű reformok egész tömegét alkotta meg, a kereskedelmi és ipari érdekképviselet ügyét is bizonyára megvalósította volna, lia a 48-ban beállott szomorú események ezt a tervét is, mint sok egyebet, meg nem hiúsítják. Az első kamarákat hazánkban 1850-ben az osztrák absolut kormány léptette életbe és egyelőre oly városokban állította fel azokat, a melyekben az iparosságnak és a kereskedelemnek régóta munkálkodó erős szervezeteik voltak. A pozsonyi céhek közül némelyik már majdnem félezredes múltra tekinthetett vissza, a „Handelsgremium“ pedig 1699 óta állott fenn. A kamara tehát rögtön megalakulásakor szakképzettiparosságnak és széles látkörü intelligens kereskedő osztálynak a közreműködésére számíthatott. Mint az osztrák uralom alkotása, a kamarai intézmény természetesen eleinte bizalmatlansággal és közömbösséggel találkozott, de hogy az akkori szomorú közviszonyok közép ett is híven teljesítették a kamarák hazafias kötelességüket a kereskedelem és ipar érdekeinek előmozdítása körül, annak legjobb bizonyítéka, hogy az alkotmányosság helyreálltával első teendője volt a kormánynak, hogy a fennálló nyolc kamarát, köztük a pozsonyit is, törvényes alapra helyezze. Az 1868 : VI. törvénycikk szabályozza a mai kereskedelmi és iparkamarák hatáskörét, ez a törvény biztosította önkormányzatukat is; a későbbi törvények és rendeletek azonban lényegesen kibővítették a hazai kamarák munkakörét. 288