Stiller Bertalan dr.: Az ideges gyomorbántalmak (Budapest, 1884)

Élettani előzmények

11

lásáról szó lehetne. Az élettan még nem felelt azon kérdésre, mint keletkezik az éhség érzete.

A régi HALLER-féle elmélet, hogy az éhség a gyomorfalaknak egymáshoz dörzsölődése által keletkezik, miután azoknak érintkezését ételek nem akadályozzák, valamint Dumas nézete, hogy az éhség érzete igen savanyú gyomornedv elválasztásától s a gyomornak ez által kezdődő önemésztésétől függ, úgy hiszem, végleg túlhaladott álláspontok, minthogy tudjuk, hogy a gyomormozgások éhgyomorra igen jelentéktelenek s nem oly természetűek, hogy a falak kölcsönös dörzsölődését eszközölhessék; és másrészt a savanyú váladék elválasztása ép úgy mint az erőteljesebb összehúzódások nem az üres, hanem a bennéke által izgatott gyomor sajátsága. Azonban a nézetek még maiglan is oly eltérők s oly kevéssé támogatvák igazi bizonyítékok által, hogy csak felsorolhatjuk őket, de közülök okadatoltan egyet se választhatunk ki. Nem kisebb búvár mint Weber E. H. azon nézetét fejezte ki, liog}r az éhség az üres gyomor gyenge apróhullámú összehúzódásai által keltett izomérzet, melyet, tán kissé merészen, az összehúzódott méh érzetével vagy a végbélben érzett tenesmussal hasonlít össze. Vierordt is osztja ezen nézetet. Banké ezen bennünket foglalkoztató közérzetet a gyomoridegek hosszas vérszegénységéből származtatja, melyet az emésztés alatt tudvalevőleg nagy vérbőség vált fel; Funke az éhség alapjául a specificus gyomorelválasztás hosz- szabb szünetelését veszi fel. Beaumont korára nézve nevezetes nézetet állitott fel, a mennyiben az éhségérzetet a duzzadt gyomormirigyekben felhalmozott váladékra vezette vissza, mi épen nem tűnhet fel mint absurdum azok után, mi Heidenhain és Grützner által e mirigyekben végbemenő folyamatról tudomásunkra jutott, a mennyiben e búvárok kimutatták, hogy az éhom állapotban az úgynevezett fősejtekben pepsinogen anyag halmozódik fel, mely állapotot szövettanilag a nevezett mirigysejtek működési állapotától egész határozottan meg lehet különböztetni. Mindezen feltevések szerint az éhség, bár a szervezet általános pótlási szükségletének kifejezője, mégis kizárólag oly gyomorérzet marad, mely csak központható gyomoridegpályákon juthat tudatunkra. Alig tagadható, hogy e pályát a vá- gus képezi; de vájjon az éhségidegek környi végpontjai vágus- vagy sympathikus-rostok-e, továbbá vájjon ezek a gyomor közönséges érző idegeivel azonosak-e, ez egyelőre eldöntetlen.

Fennebb említettük, hogy ez utóbbi idegek, melyek a gyomor általános közönséges érzékenységét okozzák, a vágusnak tulajdoníttat-