Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)

Állattan - Emlősök

ÁLLATTAN.

59

boldogság és megelégedettségről olvasunk. A háborúkban — pedig a történelemben úgyszólván csakis ezekről tanítanak — még a vesztes fél is csupa kiváló embert küldött a síkra. S ha a múzeumok nehéz páncéljait s hatalmas pallosait látjuk, elismerjük, hogy elődeink különb emberek voltak mint mi, satnya utódok.

Az emberi faj elkorcsosodik. Ezt halljuk ma minden oldalról, ezt hangoztatják íróink, költőink, sőt tudósaink is.

Nézzük közelről a dolgot, s állapítsuk meg, jogosult-e a panasz ? Igaz-e, hogy régebb időben jobbak voltak az erkölcsök s az ember békében, csöndben, patriarchális nyugalomban élte napjait ? Igaz-e, hogy a régibb időkben erősebb, nagyobb, hatalmasabb volt az emberi faj, s mi fő, egészségesebb ? Nem voltak-e már régebben is idegesek, elmebetegek, süketnémák, alkoholisták, züllöttek, satnyák, egyszóval degeneráltak ?

Nem kell mást tennünk, mint higgadt, nem pártos- kodó szemmel végiglapoznunk a történelmet. Egész századunkig mindenütt véresek a lapok. Háború, ököljog, vérbosszú, inkvizíció, útonállás, rablás minden sorban, irtózatos járványok, árvizek s égések pusztítanak, a nép nyög a kényurak zsarnoksága alatt, egyszóval panasz, sírás, nyugtalanság és boldogtalanság mindenütt. A vagyon és az élet nem biztos egy percre sem s mindennaposak oly csapások, minőket ma a legcsapon- góbb képzelet sem festhet. Ebben a környezetben lett volna boldog az ember ? Ezek azok a »régi jó idők« ?

Hiszen ehhez képest a mai létért való küzdelem valóságos játék.

Igaz, hogy ma feltűnő sok az elmebeteg, a satnya, a süketnéma, az alkoholista stb., de vegyük csak figyelembe, hogy e bajokat alig néhány évtizede kísérjük komolyan figyelemmel, hogy csak a legújabb idő óta vannak kórházaink s a kórházi kezelés csak most kezdi