Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)

Állattan - Általános rész

42 MENDEMONDÁK A TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖRÉBŐL.

Ez az okoskodás azonban hibás, mint ahogy hibás minden olyan gondolkodás, melyben emberi szemmel, emberi érzéssel és értelemmel bírálunk nem emberen észlelt jelenségeket.

A hernyó, féreg, földi giliszta szánalmat keltő vonaglását nem szabad gondos körültekintés nélkül fájdalom jelének tartanunk. Ha, mint Normann tette, a földi gilisztát kettévágjuk, hátsó fele kínosan fog vergődni, míg mellső fele nyugodtan csúszik tovább. Ha mind a két részt újra ketté vágjuk, mindegyik elülső része nyugodtan mászik, míg a hátsó fél »fájdalom« jeleit mutatja. Az egész jelenség magyarázata az, hogy a vágástól előre eső részeken rendezett mozgások vannak, a hátsó részeken rendetlen reflexmozgások észlelhetők, melyek azonban még egyáltalán nem jogosítanak fel fájdalomérzés föltételezésére.

Számos megfigyelés azt mutatja, hogy alsóbbrendű állatoknak nincs fájdalomérzésük. A méhek, dongó- méhek, lódarazsak észre sem veszik potrohúk levágását, vígan élnek tovább. A tücsök beleharap a saját potrohába, ha odatartjuk neki. Némely sáskafaj fogságban megeszi a saját lábait.

Ha egy emlősállat, például kutya, valamely végtagját a gerincvelő átvágásával teljesen érzéstelenné tesszük, megeshetik, hogy a kutya saját lábát eszi meg, — csupa unalomból — mint ezt Goltz észlelhette.

E jelenségeket egybevetve azt következtetjük, hogy az alsóbbrendű állatok fájdalomérzése semmi esetre sem olyan mint a mienk, sőt lehet hogy egyáltalán nincs is.

Végigtekintve a biológiai tudományok erre vonatkozó adatain, arra a meggyőződésre juthatunk, hogy az állatfajok tökéletesedésével egyre fogy a szervezet visszaszerző és öncsonkító képessége, míg egyre tökéletesedik a fájdalomérzés. Mindkettő egy és ugyanazt a célt szolgálja, az állat védelmét. Ahol az öncsonkí-