Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)

Állattan - Általános rész

ÁLLATTAN. 41 szakad el. Fredericq rákokkal kísérletezve hasonló ered­ményt kapott. Ollójuknál megkötött rákoknak eszükbe nem jutott ollójuk leválasztásával szabadulni, míg bizo­nyos pont ingerlésére az olló nyomban lepattant. Jel­lemző, hogy csak bizonyos részek érintésére történik meg az öncsonkítás. Ha például a rák végtagjának középső ízeit inge­reljük (szorítás, szúrás, égetés stb.), azonnal beáll az öncsonkítás, de ha az alulról számított második ízt ingereljük, tehát épen azt, melynek közepén a leválás történni szokott, az állat nem tesz semmit, végtagja nem válik le s a kapott sérülésbe esetleg elpusztul. Lefejezett, vagyis az agy velőt helyettesítő garat­feletti dúctól megfosztott rovarok ép úgy képesek az öncsonkításra, mint az ép szervezetűek. Mindezek azt mutatják, hogy az öncsonkításhoz az akaratnak semmi köze. Az egész reflex-folyamat, mely teljesen öntudatlanul folyik le. Érdekes, hogy az öncsonkítás jelensége szoros kap­csolatban áll a szervezet visszaszerző képességével. Csaknem minden állat visszanyeri öncsonkítással elvesz­tett tagjait. Nézzük most a másik kérdést. Fájdalmas-e az öncsonkítás ? Erre a kérdésre nagyon nehéz felelni, hiszen a fáj­dalomérzés szubjektív dolog, melyet csak saját érzé­sünkből ismerünk, de más valaki fájdalomérzésére csak azon külső jelekből következtetünk, melyeket magunk­ról mint a fájdalom külső jeleit ismerünk. így vagyunk az állatvilág jelenségeinek megítélésében is. A megérintés­kor vonagló mozgásokat végző hernyó vagy földi giliszta szánalmat támaszt, mert meg vagyunk győződve róla, hogy ezen vonaglás csak nagy fájdalom kifejezése lehet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom