Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)
Állattan - Általános rész
ÁLLATTAN. 31 Az sincs kizárva, hogy kora tavasszal a fagyott föld mélyén téli álmukat alvó békákat nézték őskori békának. Élőlényeknek hosszú éveken, évszázadokon át alvása minden időben kedvenc terméke és talaja volt az emberek képzeletének. Még emberekről is írtak és beszéltek, kik például egy barlangba menekülve az eső elől, elaludtak s fölébredve — nem találták házukat, övéiket, hiszen a néhány órásnak hitt alvás voltaképen évtizedekig tartott. Még mostanában is szárnyra kél néhanapján egy-egy ilyen hír, s hitelre talál még azoknál is, kik a fakirok alvását, szándékos tetszhalálát és föltámadását tagadják, pedig az utóbbi minden valószínűség szerint igaz. Kiváló orvosok becsületes szava is bizonyítja, hogy a szándékos tetszhalál embernél is lehetséges. Ilyen tetszhalott állapot elég közönséges dolog alsóbbrendű lényeknél. Protozoák, medveállatkák (Makrobiotus) s mások száraz időben szabálytalan rögöcskévé száradnak össze, de kellő melegnél és nedvességnél újra magukhoz térnek. Még a gőték is, pedig ezek igazán magas fejlettségű állatok, még ezek is száraz bőrdarabkához hasonlóvá aszhatnak, anélkül, hogy életüket elvesztenék. Ilyen állapotban nincs az élőlényen az életnek semmi nyoma, de megvan a képesség reá, hogy újra beáll janak az élet jelenségek. Ez az állapot rendkívül ellenállóvá teszi az állatokat, s ilyen lappangó életben éveket tölthetnek. Ez a körülmény magyarázza sokszor a békák szívós életét is, mert valószínű, hogy hideg és más körülmények őket is ilyen lappangó élet állapotába hozzák. Lappangó élet jellemzi a növénymagvakat. W. Kochs gondos kísérletekkel kimutatta, hogy a száraz, nem csírázó növénymagnak nincs semmiféle anyagforgalma, Múmiabúza.
