Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)
Állattan - Csúszómászók, kétéltűek
138 MENDEMONDÁK A TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖRÉBŐL. Mérgét fecskendik árulnak el. A nyúl végigszaglássza a kígyót, a patkány meg egyszerűen kikezdi; a madár esetleg leszáll melléje s csak akkor veszi észre veszedelmét, mikor a kígyó már belévágott. A szabadban megfigyelt kígyók, ha ugyan nem bogarásznak vagy csigákat, halakat nem esznek, lesből támadnak s a közelükben elhaladó állatot villámgyors mozdulattal marják meg. Megbűvölésnek nyomát sem látni soha. Nem igaz a kígyó lehelletének mérgességét hirdető állítás sem. Ezt régente a kígyóról, majd a basiliskusról és sárkányról hirdették. Ma már kiveszőben levő mendemonda. Nem igaz, hogy a kígyó az üldözött ember (nem üldöz soha) után fecskendi mérgét. Aki a méregfogak és méregmirigyek szerkezetét ismeri, az egy pillanatig sem fog hinni e mendemondának. Más beszámítás alá esik a dolog, ha a kígyó nyálát mondjuk mérgesnek. Már Aristoteles s utána valamennyi régebbi zoológus mérgesnek tartotta a kígyók nyálát, sőt a legújabb időben ismét akadtak, kik még az ártatlanoknak mondott kígyók nyálát is mérgesnek mondták. Physalix 1894-ben csakugyan kimutatta, hogy a közönséges sikló vérében is van kígyóméregszerű anyag (echidnin), amely a felső ajakmirigy belső elválasztása folytán került a vérbe. Ez a mirigy átalakult nyálmirigy, épp úgy mint a mérges kígyók igazi méregmirigye. Ebből azonban nem következik, hogy a nyál mérges legyen, hiszen a mirigy a mérget Physalix szerint a vérnek adja át s nem a nyálnak. Még ha mérges volna is a nyál, merőben veszélytelen volna, mert csak vérbe jutva tudná hatását kifejteni. Semmiféle kígyóról sincs kimutatva, hogy nyála mérges volna. Beszélik, hogy bizonyos kígyófajok mérges nyálu- kát az emberre köpik. Különösen a naja-haje, a naja
