Csorba Jósef: Hygiastika vagy is orvosi oktatás, mit kell tenni az egésség fenn-tartására, és a' betegség gyógyítására addig is, míg orvos érkezik (Pest, 1829)

Első rész. A' gyermek-kor - II. Szakasz. A' gyermek-kor, beteges állapotban

—0— 29 fojtja a’ gyermek’ lehellését, és kék színét ne­veli, kínos görtsöket, fulladást, hideg izzadást okozván néki. Ha illy személyek ritkábban korosabbakká lesznek is, 16. 22. esztendőt el­érnek is, életek olly nyomorult, olly kínos, hogy színek mindenkori kékessége mellett, ki­vált ha mozgást tesznek, az említett görtsök azonnal megjelennek,’s annál nagyobb szána- kodást érdemelnek, mennél kevesebbet lehet rajtok segíteni. Valamint a’ kisdedben, úgy a’ nagyobb korú illy betegben is, könnyebb­séget okoz, ha arra vigyáznak, hogy vérek fei­ne hevüljön, és szabadon forogjon, és így a’ szoros pólálást, szoros öltözetet, mozgást, a’ nagyobbak a’ sebes járást, városi lakást*, grá- ditsot; elkerüljék. A’ görtsök alatt a’ mejjet friss vízzel, etzettel mossák, és klistért adja­nak nékik, i3. §. A’ Kisded szeme fájásáról. Születések után 4* 6. hétig fordul ezen szem­fájás elő leg gyakrabban, t. i. ha a’ nap, vagy gyertya világossága, mint uj ingerlő szer vi­gyázatlanul a’ gyermek szemére botsáttatik, vagy ha a’ gyermek ferdő 'vize tisztátalan tsi- pős, vagy szappanyos, vagy ha a’ szemébe por, toll, vagy szőr esik. *) Eleinte gyúladásba *) A’ nagy városokban , hol a’ kisdedeknek külön nevelő házok van , megtörténik ez onnan is, ha a’ herben fogadott gondviselők tisztátalanul bán­nak vélek , szemeiket egy közös spongyiával mossák; mert illyen módon a’matéria egyik gyer­mek szeméből, a’ másikéba oltatik a’ mosás által.

Next

/
Oldalképek
Tartalom