Bókay János - Flesch Ármin - Bókay Zoltán: A gyermekorvoslás tankönyve (Budapest, 1912)
Flesch Ármin dr.: Átalános rész - II. Fejezet. Az egészséges gyermek táplálása
20 Az egészséges gyermekek táplálása. a hőmérsék általában 37° körül van, úgy hogy a hőgörbe csaknem vízszintesen halad. Mesterségesen tápláltnál az ingadozások valamivel nagyobbak, azonban helyesen vezetett táplálás mellett azok még mindig igen kis keretűek. A hőmérséknek ezen sajátossága a klinikai észlelésnél igen nagy fontosságú, amennyiben számunkra a csecsemő egészségi állapotának megítélésénél nagyon megbízható támpontot szolgáltat. A fiatal csecsemők hőmérséke egyébként nagyon könnyen befolyásolható. Csupán megemlítjük azon újabb vizsgálatokat, amelyek reá mutattak, hogy a sók és a test hőmérsékének szabályozása közt milyen szoros összefüggés észlelhető. Bizonyos sóoldatok (így 100 gr. 3% Na Cl oldat) belsőleg adagolva fiatal csecsemőknél az esetek többségében hőemelkedést váltanak ki. E hatást főleg a Aa-ionoknál és azok halo- gensóinál láthatjuk. Viszont bizonyos sók után, így Ca. után gyakran látunk hőesést. E hatás mechanismusa azonban tisztázatlan. Ugyancsak érzékeny a lemeztelenítéssel, valamint nagyon meleg begöngyöléssel szemben. Előbbi leszállíthatja, utóbbi felemelheti erősen a hőmérséket. Ugyanilyen hatású lehet a nagyon meleg környező levegő, különösen nyáron és már beteg csecsemőre. II. FEJEZET. Az egészséges gyermekek táplálása. 1. Anyagcsere a csecsemőkorban. Az első élethónapokban a csecsemő kizárólagos és később is egyik legfőbb táplálékául a tej szolgál. Minden állatfaj teje tartalmazza a saját fajtájú fiatal állat növekedéséhez szükséges összes alkatrészeket, a fehérjét, zsírt, szénhydratot és sókat. Minden fiatal állat részére a saját fajtájának teje szolgáltatja azon táplálékot, mely mellett a legjobban és legbiztosabban fejlődik, így a csecsemő részére a női tej. Ezen természetes táplálási móddal szemben azon eljárást, midőn a csecsemőt nem női tejjel, hanem állati tejjel tápláljuk, mesterséges, vagy Schlossmann után helyesebben „természetellenes“ táplálásnak nevezzük. Gyakorlati szempontból e tekintetben csak a tehéntej jön számításba, azonban ennél is mutatja a mindennapos tapasztalat, hogy a leggondosabban vezetett mesterséges táplálás eredményei sem közelitik meg a természetes tápláláséit. Nem tudjuk ugyan tudományos pontossággal megmondani, hogy minő okok szerepelnek e rossz eredmények előidézésében, azonban hangsúlyoznunk kell e tényt ismételten és ismételten, mert ennek ismerete maga után vonja azt, hogy minden orvosnak eayik legfőbb kötelessége a természetes táplálást minél inkább terjeszteni, s ily módon a csecsemők nagy morbiditási és mortalitási százalékszámát lehetőleg leszorítani.
