Bókai János dr.: A garatmögötti tályogokról és a garatmögötti nyirkmirigylobról gyermekeknél - A Magyar Orvosi Könyvkiadó-Társulat Könyvtára (Budapest, 1876)

Kellemetlen események fölnyitás alkalmával és után

58 GYÓGYELJÁBÁS. ezen tünemények következtében tetszholt állapotba esett a mű­tét alkalmával, és hogy csak a bevezetési villamáram segedel­mével sikerült azokat ismét föléleszteni. Halálosan végződő eset nálam, szerencsére, eddig nem fordult elő. Schmitz eljárását, mely a genynek a gégébe való beömlését törekszik gátolni, néhány szóval megvilágítottam. Ha az óvatos eljárás daczára is fuladozási tünemények állnak be, ha a gyermek tetszholt állapotba jutna, akkor azt ajánlom, hogy ne időzzünk sokáig a légzés megindítását czélzó közönséges műveleteknél, hanem alkalmazzuk haladék nélkül a villamáramot. Belátom, hogy ezen tanácsom követése ritkán lehetséges a külső gyakorlatban, ha­nem többnyire csak intézetekben. A jóslatnál kiemeltem, hogy a genynek a légutakba történő behatolása következtében tüdőlob (geny bejutása által fejlődő tüdőlob, Schluckpneumonie) keletkezhetik, mely a hurutos tüdőlobnak minden ismérveivel bir. Ennek gyógykezelése nem tér el az általános gyógyászati alapelvektől. Ha roszul táplált, igen elsatnyult, vagy alkati betegségek­ben szenvedő gyermekekkel van dolgunk, akkor megtörténhetik, hogy a fölnyitott tályog további lefolyásában hajlamosságot mutat elevesedésre; a váladék rút színezetet nyer, rothadékony bűzt terjeszt, nagyfokú láz jelentkezik és a kimenetel kétessé válhat. Ezen kellemetlen eseménynek továbbfejlődését gyakran lehetséges megakadályozni a beszúrási nyílás korán eszközölt tágítása, vagy pedig utólagos újabb beszúrás által, továbbá igen gondos tisztántartás, gyönge Carbolsav-oldat vagy hasonló ev- ellenes szerek befecskendése és zsongító belsőlegi gyógykezelés által. Ily eljárással sikerült nékem a f. évben egy 12 hóna­pos, angolkóros leánykánál a kezdődő evesedés tüneményeit leküzdeni. E helytt meg akarom még említní azon lehetőséget, hogy a kifelé terjedő garatmögötti tályog a külső lialljáratot is átfúr­hatja. Alkalmam volt 1873-ban ily átlikadást észlelni egy 2 hónapos leánykánál. A garat baloldali üregében székelő

Next

/
Oldalképek
Tartalom