Birk, Walter dr.: A gyermekkor betegségei 2. A gyermekgyógyászat vezérfonala (Budapest, 1924)
A központi idegrendszer betegségei
194 A központi idegrendszer betegségei gyermekeknél. A lefolyásnak ez az alakja azért nagyjelentőségű, mivel arra adott okot, hogy hosszú időn át a csecsemőkori spasmophil görcsöket későbbi epilepsia előfutárjainak tekintették. Kitűnt azonban, hogy ilyenkor az első görcsök sem spasmophil természetűek, hanem már epilepsiásak voltak. Máskor az epilepsia ugyancsak a csecsemőkorban kezdődik, azonban megszakítás nélkül folytatódik az idősebb gyermekkorba. Ilyenkor néha a betegség az évek folyamán elveszíti hevességét és nagy rohamok helyett már csak kicsinyek lépnek fel. Néha azonban fordított a lefolyás : a rohamok száma és súlyossága egyre növekszik, néha időnkint valóságos status epilepticus áll fenn. mindenekelőtt azonban el hülyül a gyermek. Végre vannak olyan esetek, melyek csak a késői gyermekkorban, iskoláskorban vagy a gyermekévek végén kezdődnek és a felnőttek epilepsiájától lényegesen nem különböznek. A rohamok alakja ugyanannál a gyermeknél is változhat. Néha a nagy rohamok lassankint kis rohamokká enyhülnek, máskor évekig kis rohamok vagy sequivalensek alakjában áll fenn epilepsia, talán nem is ismerik fel mint epilepsiát és egyszerre csak hirtelen súlyos nagy rohamokba megy át. Epileptikus gyermek csak ritkán marad mentes kisérötünetektöl. A legsúlyosabbak a szellemi teljesítőképesség már említett károsodásai. Ezek különösen a korán kezdődő alakoknál jelentkeznek, továbbá olyan gyermekeknél, kik számos kis rohamban szenvednek. Azonban olyan gyermekeket sem kímél meg, akik ritkán kapnak rohamokat. Mindenesetre sokkal ritkább ilyen alakoknál a szellemi fogyatékosság. Sok epilepsiás gyermeknél nervosus tüneteket is találunk, így ingerlékenységet, hirtelen haragot, kegyetlenséget, labilis hangulatot, dührohamokat, ájulást, éjjeli ágyba vizelési, pavor noe- turnust. A prognosist mindig feltételesen kell kimondanunk. Számtalan olyan eset van, melynél a brómkezelés megszünteti az epilepsiás tüneteket, még pedig leggyakrabban kis rohamokban szenvedő fiatal gyermekeknél. Ezek a gyermekek azonban epilepsiásak maradnak akkor is, ha nincsenek rohamaik. A betegség bármikor újra kitörhet. Ennek lehetősége nagyon rontja a prognosist. Ha a brómkezelés eredménytelen, úgy a kilátások rosszak. «Epilepsia» diagnosisát leghelyesebb csak hosszabb megfigyelés után, de nem egyetlen egy rohamra kimondani. Magát a rohamot az orvos csak ritkán figyelheti meg. A diagnosis először más családtagoknál vagy a távolabbi rokonságnál meglévő epilepsiás tünetekre támaszkodik, továbbá nagy rohamok rendszeres felléptére. Ezek meglehetősen egyforma időközökben lépnek fel : vagy hetenkint vagy hónaponkint vagy negyedéven- kint. A fellépésnek ez a módja megkülönbözteti láznál fellépő görcsöktől, melyek rendetlenül lépnek fel, t. i. csak akkor, ha a gyermek lázas. Azonkívül ezek a görcsök csak a láz első meredek emelkedésénél lépnek fel. (L. 191. old.) Epilepsiás és spasmophil csecsemőkori görcsök elkülönítésére vonatkozólag lásd I. rész 187. oldal. Akut agyi megbetegedéseknél fellépő görcsöket (meningitis, encephalitis) bizonyára alig tévesztünk össze epilepsiával. A «mérges»
