Balogh Károly dr. (szerk.): A Budapesti Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Stomatologiai Klinikájának emlékkönyve 1908-1933 (Budapest, 1933)
Dr. Salamon Henrik: A stomatológiai klinika negyedszázados történetének vázlata
A stomatológiai klinika negyedszázados történetének vázlata Szabó József megható nekrológjából* álljanak itte kegyeletes sorok: „Testben és lélekben megtörve, régi munkatársaitól visszavonulva hunyt el a férfiú ,aki az orvostudományok fáján egy új hajtásnak adott életet: a stomatológiának. „Árkövy csaknem félszázadra terjedő munkás élete — ameuy- nyiben a közre tartozik — nyitott könyv előttünk. Nagy koncepciójú, céltudatos ez a munkásság az első pillanattól kezdve. Doktori oklevelét elnyerve, kiválaszt egy szakmát, a fogászatot, meglátja annak jelentőségét, összehasonlítja egyéb orvosi szakmákkal, felismeri mennyi a tennivaló e téren és egész jövő életét annak áldozza. Rövid tanulmányút után 1877-ben hazajutva, rögtön munkához lát. Éppen csakhogy a. megélhetés mértékéig folytatva magánpraxist, egész idejét a köznek szenteli, búvárkodik, egyre-másra írja tudományos szakcikkeit, tábort gyűjt maga köré, mely folytonosan bővül, szaporodik, lelkesen tanít, fáradhatlan buzgósággal —- támaszkodva most már tudományos munkálkodásra is — felkelti az orvostanári Kar érdeklődését e szakma iránt, elismerésre kényszeríti azt. Sok év fáradságos munkája után a „fogászati magángyógyintézete", majd Szt. Rókus-kórházbeli fogászati osztálya bevonult mint „fogászati klinika“ a többi orvoskari intézetek közé az 1889/'90. tanév II. felében. Korántsem elégszik meg az eredménnyel: ez még nem az ideál, ez még csak a „fogászati klinika“; elhelyezése is szegényes, alig 3—4 helyiséggel, fekvő betegek nélkül. Fáradhatatlanul munkálkodik tovább: ha lehetséges tudományos szakmunkálkodása még intenzívebb, a szakmát minden irányban érvényre juttatja: szak- egyesületeket, szaklapokat alapít, élénk összeköttetést tart fenn a külfölddel. Idehaza is, odakünn is ismerteti és elismerteti a szakmát. Ismét évek hosszú, fáradságos munkája következik. Csaknem két évtized után azonban megépül az új szakmának temploma; a szakma többé nem fogászat, hanem stomatologia és a fogászati klinika is „stomatologiai klinika“. „Ekkor Árkövy visszavonul a magánpraxistól, beköltözik az új klinika egv szerény szobájába. Alig néhány munkás év még, mikor reánk zúdul a világháború. Árkövy a klinikát csaknem egészében az arcsérültek rendelkezésére bocsájtja. Múlnak a hónapok, majdnem az évek, még egy-két tudományos közlés a szájsebészet köréből, aztán következnek a felfordulások, kisebb-nagyobb forradalmak korszaka . . . 1919 március havában Árkövy nyugalmaztatását kéri, amit rövidesen el is nyer. Olyan férfiú volt ő, aki tudta mit akar és amit akart azt erősen akarta. Tudott lelkesíteni, tudott harcosokat szerezni és szervezni, tudott tábort gyűjteni és tudta azt irányítani. Mi, akik az általa alapított és alkotott új templomban ma sáfárkodunk, Árkövy korszakos jelentőségét ismerjük és elismerjük és emlékét megőrizzük . . . A magyar fogorvosok 1922 május hó 19-én kísérik utolsó útjára a kerepesi temető halottasházából és adjuk át testét ugyanazon temetőben az anyaföldnek . . . *) Szabó, Prof. Dr. Árkövy József (1851—1922). Fogorvosi Szemle 1922, 4—5. sz.
