Argenti Döme dr.: Hasonszenvi gyógymód és gyógyszertan kezdő h. orvosok és művelt nemorvosok használatára 1. (Pest)
Hahnemann életrajza
9 alkalommal sem csalatk zott reményében, az eredmények kielégíték H-t*). Egy időig szintén Gotha mellett Walsleben volt lakhelye, hol - elvonulva leginkább tudománya kimívelésé- nek élt. 1794-ben Pyrmontba költözött; e várost Braun- schweiggal, később Königslutterrel cserélvén fel: részint mivel nagy lelke kisebb körrel állandóan meg nem elégedhetett, másutt ismét legyőzlietlen akadályokra talált, végre mivel többször elvonulva a magányba, egész idejét tudományának akará szentelni. Ezalatt a legnagyobb szorgalommal és pontossággal folytatá megkezdett kisér- leteit, leginkább magán, hozzátartozóin, nemkülönben másokon vizsgálván a gyógyszerek erejét; melyekkel betegeit elve szerint gyógyítván, szerencsés gyógyításai szépen jutalmazzák emberbaráti szorgalmát. 1796-ban uj fölfedezését Hufeland folyóiratában közié (II. köt. 36. 1.), külön levelezésben állott azonfölül Hufelanddal az Enchi✓ *) Minden évben olvashatni a hírlapokban e sorokat: „Aligha volt sajátságosabb bál a lefolyt farsang alkalmával, mint mely Becsben a tébolydában tartatott. A hivatalnokokon és az orvosi személyzeten kivid 400 elmebeteg közöl 200 vett részt a bál - ünnepélyben. A zenét az énekegylet tagjai vezeték. Lehet mondani, hogy bámulandó rendben tánczoltak polkát, keringőt, négyest stb. Az asztal tele volt borral, serrel, pecsenyével, czukorsütemények- kel s más étel- s italokkal. A tébolyodás legkisebb nyoma sem volt eg; iken is észrevehető; mindenki a legjobb kedvben volt s vígan mulatott. A mulatság reggeli három óráig tartott.“ íme — menynyire hat az elmebetegekre a psychicai erő! mit midőn nem lehet tagadni, higyék el, áll az is, hogy amennyire az Organismus ezen abnormis állapotára physicailag is szükséges hatni, e physicai eszközök között (egyénileg alkalmazott különnemii, szigorúbb, gyön- gédebb bánásmód mellett) kétségkívül leghasznosabbak azon szerek, melyek elvünk szerint qualitativ hatnak az organismusra, milyenek többi közt: a belladonna, veratrum, stramonium, mely utóbbiról már rég tett említést a híres Stoerk, Hahnemann előtt. E tekintetben magamnak is volt esetem, melyet „belladonnával“ néhány hét alatt szerencsésen győztem le. Velem összeköttetésben levő elvbarátok szintén, könyvem után majd stramoniumot, majd hyosciamust sat. adván, örömmel tudósitottak a szerencsés eredményről őrültségi esetekben.