Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)
TELEPÜLÉS, GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 7. Csíki Tamás: Kiskunhalas legnagyobb adófizetői 1879-1934
a világháborúig többen kiestek vagy alacsonyabb ranghelyre kerültek az imént felsorolt családok képviselői közül (pl. a Búza, Modok, Ván, Figura, Bessnyey famíliák), s döntően azok maradhattak a virilisek táborában, akik a jelzett módokon: a gazdaságuk korszerűsítésével, szőlőtelepítéssel, bérletek létesítésével, a gazdászati oklevél megszerzésével, illetve más egyetemi diplomával (ami egyéb pozíciókhoz is utat nyitott, s nem utolsósorban a fizetett adó kétszeres beszámítását tette lehetővé), vagy további egyéni stratégiákkal (pl. házasodással) biztosítottak maguk számára növekvő jövedelmeket. Erdei Ferenc nyomán talán polgárgazdáknak nevezhetnénk őket, példaként pedig Bibó Györgyöt (1830-1913) említjük, aki jászkunkerületi kapitány apjától harmadmagával alig 130 hold földet örökölt, ám amit a Zseni Rózával kötött házassága után az alsószállási Kistanyával egészíthetett ki. Ezt követően ő a nem túl jelentős közszolgálati pályát (halasi aljegyző) adta fel. szőlő- és gyümölcstermelésbe kezdett, majd a nagyüzemi gazdálkodást uradalmi gazdatisztként kitanuló és számos nagybérletet létesítő Dénes öccsével együtt, a mintegy 2600 holdas Kötöny-pusztai Vigyázó-birtokot bérelte.18 Ám mégis, éppen a legtekintélyesebb redemptusok jelenléte a virilisjegyzékeken (a Zseny vagy a Pázsit család) járulékos módon mintha az egykori helyi elit - igaz, egyre gyengülő - reprezentációját is kifejezte volna. Aminek funkcionális tartalma, a még rendies jelleget mutató és kiváltságaihoz ragaszkodó redemptus közbirtokosság eszközével, éppen az „uralmi”, döntési jogkörök helyi változatainak megőrzése volt. Mindenekelőtt birtokossági ügyekben, kivált az 1200 holdas Páka-pusztai közös legelő bérbeadásának és bérjövedelmeinek elosztása tárgyában, ami majd hosszas pereskedéshez vezetett a közbirtokosság és az ugyancsak igényt formáló református egyháztanács között.14 (Emögött azonban ne kizárólag önös érdekeket feltételezzünk, mivel a közös legelő fenntartásának gazdasági racionalitása lehetett.) A továbbiakban a tisztviselőket és az értelmiséget vegyük szemügyre. Újra hangsúlyoznunk kell e csoportok bizonytalanságát, mivel az itt szereplők ugyancsak jelentős földvagyonnal rendelkeztek. Emellett a kétszeresen számított adóösszeg is őket juttatta kedvezőbb pozícióba, mégis egyharmados részvételük a virilisek között, sőt egyre inkább azok élmezőnyében, már a dualizmus évtizedeiben stabil és folyamatos reprezentációt biztosított számukra. Ami mögött a helyi adminisztráció és az értelmiség rendies vonásainak módosulását feltételezzük, s amit ezúttal is néhány példával próbálunk illusztrálni. Az 1850-es, ’60-as évek döntően redemptus családokból származó főbíróit követően, Vári Szabó István (1827-1906), akinek apja seborvos volt, jogvégzettként, a városi (részben a megyei) közigazgatási hierarchiában előrehaladó tisztviselőként (aljegyző, majd árvaszéki ülnök, megyei ügyész, közjegyző, városi törvényszéki elnök, főjegyző), 1872-ben, Kiskunhalas rendezett tanácsú várossá minősítését követően lett polgármester, mely hivatalt mintegy 30 évig töltötte be (1872-1891, 1893-1903). S bár megválasztásában minden bizonnyal közrejátszott dicsőséges 1848-49-es múltja (a szabadságharc utolsó periódusában honvéd századosként Kossuth személyes követe), 297
