Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)
A HALASI TÁRSADALOM SZERKEZETE ÉS ÉLETE - 6. Juhász Antal: Településforma, településszerkezet
következtetnünk az ismétlődő tilalmak kudarcának hátterére? 1821-ben pénzbírsággal sújtják azt a gazdát, aki „jármos ökreivel, fejős marháival, hámos vagy méneses lovaival és sertésseivel” másnak kárt okoz. A bírság - az okozott kár megtérítésén kívül - minden jószág után 1 forint. A juhokkal kárt okozókat és „a kiszabott időn kívül az osztott földek közt legeltetőket” minden juhtól 3 krajcár fizetésére kötelezik. Azokat a gazdákat pedig, akik fejős teheneik között a maguk, vagy cselédjük „rideg marháját lappangtatják”, minden darab rideg marhától 1 forintra büntetik. A tanács tapasztalása szerint „mindezen visszaéléseknek nagy előmozdítóji az ollyan Gazdák, a kik egész Famí Háj okkal, Télen Nyáron a Tanyákon laknak...”94 Ismert a redemptusok jelentős juh- és marhaállománya. Ennek a tanyaföldeken, mások földjén történő legeltetése sok takarmányt és pénzt (pásztorbért) takaríthatott meg a gazdának, amiért - ha rajtakapták - a kár megtérítését és a büntetés kifizetését is vállalta. Másfelől az alföldi tanyafejlődés történetéből ismeretes, hogy a 19. század első felében egyre több tanyaföldet szántottak-vetettek. A várostól távoli földeket körülményes volt a városi házból kijárva művelni, sok gazda ezért költözött ki tanyájára, így történt ez Halason is. Mind az állattenyésztés, mind a határban kiosztott tanyaföld célszerű művelése, a vetés védelme, gondozása azt kívánta, hogy a cselédet nem tartó, vagy csak tanyapásztort foglakoztató gazda és családja a tanyáján lakjon - legalább a gazdasági munkák időtartamára. A gazdálkodás, a család és a közösség gazdasági érdeke ütközött tehát a kerület és a városi hatóság rendszabályával. A kettő közül a gazdasági érdek vált meghatározóvá - Halason éppúgy, mint más hazai tanyás településeken. Lehetséges, hogy más tényezőknek is szerepük volt a tiltás kudarcában, így pl. a kinnlakás keményen megfogalmazott tilalmát a hivatalviselő birtokosok sem vették eléggé komolyan, maguk és rokonaik is érintettek lévén, vagy az elodázott büntetésnek nem volt elég visszatartó ereje. Mindenesetre úgy látszik, hogy a családostól hosszú ideje kinnlakó gazdákat és haszonbérlőket látván szemet hunytak, és időről időre megismételték a Jászkun Kerülettől elvárt tilalmakat. 1824. április 5-én a tanács fölhatalmazta a bírót: legközelebbi vasárnap „a pusztai csőszöktől vétesse számba, kik laknak kint Tanyájokon famíliástól, és azokat a már ki szabott és minden héten meg újjitandó büntetésnek terhe alatt, a Városba lejendő bé költözködésre, a legfoganatosabb módokkal, minden kivétel nélkül kötelezze.”95 Alig két héttel később három tanácsbéli urat küldött ki a magisztrátus, hogy „a még kint tartózkodókat, akárkik légyenek azok, úgy akik még Rideg Marháikat, ide értvén a tavali fias Teheneket is (...) a Barmokhoz el nem verték, és sertésseiket a kinevezett járásba el nem hajtották, eggyül eggyig feljegyezzék...”96 Bodogláron és Tajón Péter Lászlót, Rekettye, Füzes, Kis Telek és Fejértó határrészen Gál Jánost, Balotán, Eresztőn és Göböly Járáson Besnyei Zsigmondot bízták meg a feladattal. Újra megfogalmazódott az intézkedésnek már említett gazdasági háttere - a köz275
