Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)
GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 3. Bellon Tibor: Kiskunhalas gazdálkodása a 18-19. században
a tanács a kérés teljesítését akkorra ígérte, amikor „a nyári nagy munka és kenyér kereső idő szűnik.”127 A nyári munkák egyaránt feladatot adtak a gazdáknak és a munkavállalóknak, hiszen gyorsan és pontosan kellett elvégezniük a gabona betakarítását. Nemes Kiséri Péter Ferenc önéletrajzában az 1816. esztendő júliusáról szóló feljegyzésben panaszolja, hogy „a Sindeles tanyámon - még akkor az aratás is csak kezdetébe lévén, lábánn is mind a Zsindelesnél, mind Fehértón sok fu állván, és közel 700 vontató széna széjjel hevervén, ezeknekfeltakaríttatása, behordattatása, öszve vontattatása, úgy asztagokba s kazlakba való rakattatása, elnyomtatása egy szóval minden némű munkája egyedül az én nyakamba hagyattatván” nehéz volt jól bevégezni.128 1816- ban a városnak nem volt elegendő vetőmagja a kétszer megszántott földjeibe. Ezért a lakosok ajánlkoztak, hogy feliben felvállalják, hogy „a fejértói már kétszer felszántott földéből... felfognak, és megszántván, saját búzájokkal bevetik, és jövő esztendőre fel is takarittyák és kévébe is rakják.”'29 Két évvel később a bíró jelentette a tanácsnak, hogy a város vetéseinek a levágására és takarítására részeseket fogadott 4 bandában, minden bandában öt-öt ember dolgozik, az őszi búzát 11 -én, a tavaszit 10-én vállalták, és tartás (élelmezés) helyett minden 25. véka jár nekik.130 Ökördi Gergelynek a nyomási jussán összerakott 9 búza és 5 tavaszi boglyákból álló „4 ökrű vontatás takarmányát” Puskás Gergely „az estvéli 8 órakor gyakoroltatni szokott harangozás után” meglopta.131 A részes aratás általános gyakorlat volt Halason. 1824 nyarán a város gabonáját részeseknek adta ki a tanács. Tartásra azaz élelmezésre még adott a tanács a részeseknek 100 véka búzát, 100 db szalonnát és 50 sódarabot. Kikötik, hogy tartoznak a részesek az asztagoláson is dolgozni. Előírják, hogy 20 kaszás és 20 marokverő álljon munkába.132 A következő esztendőben a kerületi kapitány körlevele is segít az aratórész megállapításában. Halason ennek alapján úgy határoz a tanács, hogy a gazda eleségén, de minden ráadás nélkül a tiszta búzából 12., a kétszeresből 11., árpából és zabból 10. rész jár az aratónak.133 Az arató és nyomtató rész meghatározásában mindig az adott esztendő termése döntött. Ha rossz termés volt, fentebb emelték a részt, ha pedig jó, akkor kevesebbet adtak. 1824-ben a város rozstermése nagyon gyenge, hiányos lett, a szem is megszorult a melegtől a kalászban, ezért a tiszta búza részt 12-ről 11-re emelték.134 Általában nem szokott különbözni az arató és a nyomtató rész. Tanulságosak a munkafolyamat során alkalmazott mértékek. Nagyon összetett, változatos megnevezésekkel találkozunk a forrásokban. 1837-ben a Kecel felé eső határban a város Sövényes kútnál levő vetésében a szarkási ménes kárt tett. A becsüsök a kárt 18 csomóban és 9 kévében állapították meg, 1 forint 30 krajcár összegűnek ítélvén.135 A szegedi Kirják György tajói árendátor ellen Faragó Kis János panaszkodott, mert annak sertései „1 lentse, 3 búza, 14 árpa, mindössze 18 baglya élettyeiben tetemes kárt” tettek.136 Egy évvel később egy majsai lakos Posgai Mátyás panaszkodott, mivel Bodogláron „árpa vetést tett, s volt 11 vontató árpa boglyája, 122
