Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)
GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 3. Bellon Tibor: Kiskunhalas gazdálkodása a 18-19. században
ménes között levő mén lovakat a városnak kell teleltetnie, és mivel azokat máshol szénázni nem lehet, Fejértóra vigyék, ott a város istállójában teleljenek, számukra elegendő mennyiségű szénát hordjanak a lakosok.241 A ménlovak télen a jó készületű istállókban teleltek. A teleltetést a gazdaságok költségén a város vállalta. Szent György napig benn voltak, a város zab-, széna- és szalmakészletét fogyasztották. A bikákat úgy számították, hogy 25 tehénre jusson egy. A barom 7-800 darabból állott a 19. század elején.242 A pásztorok munkájának megbecsülését legjobban a bérek fejezték ki. Mivel • Halason leginkább egyéni nyájak vagy gazdaközösség nyájai legeltek, ezért a pásztorfogadás is ezek dolga volt, csak ritkán írták be a proíokollumba a megállapodásokat. Ezekből a gyér adatokból is nyilvánvaló, hogy a halasi pásztorbérek sem különböztek az Alföld más vidékeinek a béreitől. A pásztorbér pénz, élelem - ezen belül is kitüntetett helye volt a kenyérnek - és ruhanemű volt. A megállapodásokból kitűnik az is, hogy milyen szolgálat volt jellemző a halasi állattartásban. Köttönyi János Kamhal János szenátorhoz állott be szalmázó számadó gulyásnak, azaz a gulyáját teleltette. Mikor gulyásnak szegődött, rovást csináltak, a rovás egyik része a gazdánál maradt, a másik része a pásztorhoz került, amelyik elveszett.243 Gémes Erzsébet, Tatáról (Komárom m.) származó asszony Török Istvánnál kinn a szállásán sajtosképpen szolgált, ő dolgozta fel a tejet.244 Köntzöl János Szalay József gazdával abban egyezett meg, hogy „amennyi mázsa sajtot és túrót vinne fel Pápára, annyi forintot tartozna fizetni” a gazda. Ekkor 985 font sajtot és túrót értékesítettek.245 Módi Mihály Torma István úrnak volt a fejős gulyása.246 A tejnek és tejtermékeknek mind a kereskedelemben, mind a mindennapi táplálkozásban is nagy szerepe volt. A jószágtartó gazdák is egész évben éltek vele, de a pásztorok étrendjében is kitüntetett helyet kaptak. Nem véletlen, hogy gyakori a pásztorok között a tarhós ragadványnév. Kis Istók csikós Harkán elhagyta a lovakat, bement a harkai gulyáshoz, „hogy valami fölöstökömöt kap, aminthogy tarhot is ettünk” - vallja a pásztor.247 A pásztorok bérezése ugyan a gazdák és alkalmazottaik megegyezésétől függött, azonban ez nemcsak az ő ügyük volt, hanem beleszólott a tanács, és a Jászkun Kerület közgyűlése is. Rendszerint széleskörű - szinte az egész Alföldre kiterjedő egyeztetés után állapodtak meg a jószágtartók az éves bér nagyságában, és igyekeztek ezt betartani és betartatni. A Kerület rendszeresen szabályozta a pásztor- és cselédbéreket. Mivel a pásztorfogadás többnyire újévkor szokott megesni, ezért a rendelkezéseket karácsony táján hozták a települések elöljáróinak tudomására, hogy ahhoz alkalmazzák magukat. 1790 októberében a Helytartó Tanácsra és a Hármas Kerületre hivatkozva rögzítik a limitált béreket. Eszerint a gulyás bére 140 Ft, ebbe a ruha ára is benne van, és ebből az összegből maga tartozik bojtárokat fogadni, 20 marha teleltetés, minden hétre 2 kenyér, két font szalonna, 4 icce kása vagy tarhonya. A szilajcsikós bére 80 Ft készpénz, a ruhával együtt, ebből bujtárt is tartozik fogadni, 10 marha teleltetés, 140
