Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)
HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 6. Szakály Ferenc: Kiskunhalas a török uralom alatt
területet, vagyis: visszatért helyi, eredetileg is privilégizált lakosok lettek volna. Hogy mi ösztönözte Musztafa pasát Halas felemelésére, meglehet, sohasem fogjuk megtudni. Kedvezményei aligha lehettek szokványosak, ha - mint az úgyszintén Miskei feljegyzéseiből kiderül - rettegve ugyan, de sok környékbeli Halast választotta új lakóhelyének. A kedvezmények közé tartozhatott, hogy az újjáéledő mezővároshoz hozzácsatolták az azt körülölelő pusztákat, ezzel mérhetetlenül megnövelve a település - jelképes adóztatás alá vont - életterét. (Meglehet, ezeknek nem volt külön ura.) Vonzerőt jelenthettek esetleg az ilyenkor szokásos szabad esztendők, amelyek, mint a szandzsák-összoír&solsboi kiderül, a szokványos adó- mentesség helyett itt csupán alacsonyabb megterhelést hoztak. (A kalocsai és a solti náhije települései közt más újratelepítendő nem akadt, így másutt ilyen kedvezményeket sem lehetett kicsikarni.) * * * E hosszú - ám szükséges - kitérő után visszakanyarodva a pusztagazdálkodáshoz, abból bennünket természetesen a nagyállattartás érdekel leginkább. A szandzsák 1560. évi kannunnamé]a, sajnos, nem tér ki a szállásokon (amit a török források is a magyar szóval jelöltek), tehát ridegen tartott szarvasmarhák után fizetendő összegre, ez azonban egy akcse szokott lenni.43 A tényleges marhaszám meghatározását az akadályozza, hogy a pusztákon vegyes gazdálkodás folyt: a legelők mellett jól megfértek a gabonaföldek és kaszálók. (Erre egyértelműen utal a bevételek részletezése.) Ugyanakkor Bócsán csak szállásilletéket szedtek, s nyilván a tázlári 8 és a kötönyi 5 szállásbirtokos is kevés helyet hagyott a szántóföldi művelésre. Nyilvánvalóan tenyésztőhelyként hasznosította Szentdemetert az a Csertő Kelemen is, akinek 1560-ban többedmagával Vadkerten voltak szállásai, s aki 1578-ban 1450 akcséval adózott az említett puszta kizárólagos birtoklásáért. A legnagyobb jövedelmű harkai pusztát viszont a jelek szerint gabonatermelő helyként hasznosították a halasiak; 12000 (!) akcsés jövedelme tizedekből és illetékekből származott.44 Szántóként hasznosult a lényegesen kisebb Ivánka is, amelytől 2900 akcsés tized- váltságot és illetékpénzt várt a kincstár. Mindezek alapján a rideg szarvasmarhatenyésztő helyek után mintegy 8800 akcsét vártak, amit természetesen nem lehet automatikusan ugyanannyi darab marhára átszámítani. A városnak mintegy örökbirtokként átengedett nyolc puszta esetében a szand- zs'dUösszeíró, sajnos, csak a birtoklás tényére utal, s semmiféle útbaigazítást nem ad a hasznosítás módjáról. Elsőre hajlamosak lennénk arra gondolni, hogy a halasiak elsősorban ezeket fogták eke alá, ám ennek ellentmond egyfelől a bérelt pusztákon folyó kiterjedt szántóföldi művelés, másfelől pedig az, hogy a nyolc puszta közül Karapálon, Vadkerten és Fejérden 1560-ban csak szállásokat vettek nyilvántartásba, s nagyobbrészt szállások foglalták el Pokárd területét is, jóllehet folyt itt némi gabona-, len- és kendertermelés is. (Szállás-adóként itt vélhetőleg 2150 akcse szá323
