Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)

HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 5. Hatházi Gábor: Halas kun székközpont és magyar mezőváros a középkorban

latások, kiszállási költségeik kunokra való önkényes ráterhelése stb.) még az 1500- as évek elején is.4'4 Hiába állította vissza 1509 tájára II. Ulászló a Halas központú széket, a szervezet elhalása - melyet a pestis ekkortájt jelentkező újabb hulláma gyaníthatóan ismét elért - már csak idő kérdése volt.

Igen komoly lökést adhatott ehhez az 1498. évi 47. te., amely szolgarendünek, majd a Tripartitum (III./25.) és az 1514. évi 23. te., mely egyenesen királyi jobbágynak minősítette a kunokat és jászokat.415 Ennek legnagyobb vesztesei - érthetően - a szabadságukat még úgy-ahogy őrző „ruralis” kunok voltak. A válaszuk valószínűleg a kun szék területének tömeges elhagyása lehetett, ami már a törvények megszületése előtt megindult. Nem tűnik véletlennek, hogy az 1498. évi 47. te. kitért a jász és kun kivándorlások tilalmára is.416 Adalék a „célállomásokhoz”: Szegeden már a 15. század közepe előtt is adatolhatóak kun beköltözők, így az 1423-ban említett Mizsér család, 1429-ben a Teprechek (sőt, talán még 1355-ből az asszony- szállási/falvi Ivánka fiai).417 A tömegessé válás azonban csak a 15-16. század fordulójától sejthető. A körülményeket indokolhatja, hogy Szegedet - az addig is kiemelten kiváltságolt, de csak királyi mezővárost (Zsigmond, Mátyás) - II. Ulászló éppen 1498-ban iktatja be véglegesen és hivatalosan a szabad királyi városok sorába.418 így az ideköltözők - különösen a süllyedő-félben lévő környékbeli kunság - számára Szeged társadalmi-vagyoni szempontból igen vonzóvá válhatott. Az 1522. évi tizedlajstromban már külön „Kun utca” szerepel, s az itt élők családnevei közt számos utal félreérthetetlenül a kun eredetre: Mizsér, Nyögér, Tatár, Törtei, Kara, Csertán.419 A kun területekről való ekkori kivándorlásoknak bizonyára más végpontjai is lehettek (pl. az óbudai apácák vastoroki birtokára még 1499-ben is fennáll a kun kapitányoktól távozó kunokkal kapcsolatos konfliktus).420 Ennek elnéptelenítő hatása most már a Nagykunságon is éreztette hatását. Történetileg talán ezzel a folyamattal (emellett bizonyára az 1508-9. évi második pestis hullámmal)421 hozható összefüggésbe Pálóczi Horváth András régészeti oldalról megfogalmazott látlelete: „Nagykunsági vizsgálataink szerint a kun településhálózat megritkulása még a török hódoltság előtt megkezdődött, a XIV-XV. század folyamán feltűnő szállásoknak csak mintegy 55-60%-a érte meg a XVI. század közepét. Úgy látszik, hogy a kun szállások frissen kialakuló rendszerét némi késéssel sújtotta a természetes pusztásodás folyamata, csakúgy, mint a magyar falvakat. ”422

Hasonlóan választásra kényszerültek a kapitányi családok is. Számukra az 1498. évi 47. te. ugyan még biztosította meglévő magyar jobbágyaik és szolga kunjaik feletti „relatív” földesúri hatalmukat, azonban az újabb beköltöztetéseket és befogadásokat „befagyasztotta”. Az elköltöző vagy elszökő jobbágyaikat elvesztő magyar urak mindezt számon kérhették a kun előkelőktől a nádori bíróság előtt.423 Ismételten napirendre kerülhetett jogállásuk magyar nemesi statussá alakítása, és néhányuknak ez sikerült is, főként a kun székterület távolabbi peremvidékein.

így például Szentkirály és az egy időben a Halas-székhez tartozó Barabásszállás (régi magyar nevén Mindszent) esetében a Bicsak családnak - Nagy Lajos 1356. évi

253