Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)
HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 5. Hatházi Gábor: Halas kun székközpont és magyar mezőváros a középkorban
Sajnos a Duna-Tisza-közi kun székek demográfiai viszonyait hasonló módon nem tudjuk rekonstruálni, de bizonyos nagyságrendiségek így is szembeötlők. Ha a három szék kapitányi portáinak számát vesszük alapul (41), s a függő helyzetű, vagy egyéb okból felmentett porták Hantos-székben megfigyelt arányát alkalmazzuk, elvben 45CM190 ilyen portát (30%-os csoport) kellene találnunk, ezzel szemben ezek száma - még az 1470-es évek jelentős visszatelepülése után is - csak 392. A pestistől nem érintett, területileg harmad akkora Kolbáz-székben 48 kapitányi és 826 egyéb felmentett porta került összeírásra. Az utóbbi csoport várt portaösszege - a Hantos-széki arányok alapján - nagyjából csak 530-580 kellene, hogy legyen: a valóságban ezt messze meghaladó portaszám azt sejteti, hogy nagy tömegben kerülhettek adómentes körbe más okból felmentett ruralisok is. Vagyis a számok - egyéb megerősítő adat híján - igen megtévesztőek. Az viszont aligha képzelhető el, hogy a Duna-Tisza-közi kunok ennyivel fizetőképesebbek lettek volna. Az éhínség és pestis után inkább az ellenkezője tételezhető fel reálisan. Mindenképpen elgondolkodtató, hogy a Kolbáz-szék felmentettjeinek portaszáma önmagában is több, mint kétszerese a három kiskunsági szék együttes összegének. Mindenesetre 1508-ban a Halas-széki kunok panaszaik közt említik erős megfogyatkozásukat, elszegényedésüket.411 Bár - mint láttuk - az előbbiekből messzemenő, főleg számszerű következtetést levonni hiba volna (adómentességi kör állandó bizonytalanságai miatt), óhatatlanul ide kívánkozik Fenyvesi László egy újabb felvetése a Nagy- és Kiskunság fogalmának történeti kialakulásáról.412 Miután a „ Cumani minores ” és „ Cumanorum minorum” terminus 1553-1558 közötti írott forrásokból volt csak ismert az 1980-as évekig, a szakirodalom a 15 éves háború előtti, még jelentősen eltérő mértékű török pusztításokkal hozta összefüggésbe a két kun terület nagyságrendi (népességbeli, gazdasági) arányeltolódását, így a tiszántúli kunság túlsúlyát kifejező név feltűnését is. Fenyvesi egy 1503-ban szereplő Duna-Tisza közi kun - „Johannes Kyskun” - névalakja alapján inkább úgy véli, hogy „...a „kiskunsági” nyomok ...alighanem a 15. század második feléig vezetnek vissza, melyeket az elkövetkező évtizedek kutatómunkájának kell tisztáznia. ” Talán megkockáztatható, hogy a hiányzó láncszem megkerült: az 1456-57. évi pestis, majd az azt követő éhínség és - mint majd látni fogjuk - jelentős kivándorlás következtében a Duna-Tisza közi kunság már a 15. század utolsó harmadában megfogyatkozott, kellő tartalmat adva az új, de még nem „ hivatalos ” elnevezésnek. A túlélő ruralis kunok valószínűleg már alig jelentettek értéket a korona számára. Talán ezzel is összefüggött Halas már tárgyalt 1490. évi, közönséges mezővárosként való eladományozása Corvin Jánosnak, ami alapjaiban sértette a kun szék jogait és érdekeit. A Halasról kiszorult, alkalmilag egy-egy szálláson működő bírói szék inkább csak kapitányi érdekeket szolgáló, hellyel-közzel való működése (1493)413 nem volt képes az universitas védelmére. Mindez jó alkalmat teremtett Kubinyi László budai tiszttartó kiküldött officiálisainak a zavartalan önkényeskedésre (zak252
