Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)

HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 5. Hatházi Gábor: Halas kun székközpont és magyar mezőváros a középkorban

száll, addig is telepített jobbágyaik a két birtokrész bármelyikére szabadon átköltözhetnek.287

Ennek vagyoni-tartalmi alapját (a bírói ítélkezéssel együttjáró jövedelem mellett) minden bizonnyal azokban a földterületekben kereshetjük, melyeket még az 1279. évi kun törvény 6-7. pontja szabott meg: „...mindezeket a földeket pedig a kunok urai és a nemesek, bármely nemzetségből valók, egymás között osszák szét, mindenik képessége, milyensége vagy jogi állapota szerint. ” (ford. Szilágyi Lóránd) E földek - a kunok 1290 utántól megváltozott közjogi megítélése folytán - a 14. század folyamán egyfajta „szolgálati birtokká” alakultak át. Ennek fejében, s bizonyára mennyiségi arányában kellett a királyi hadban harcolniuk (Buthemer ispán 1343- ban mindezt még zsoldért tette), mint ahogy ennek jövedelme volt hivatott biztosítani - az egyéb adók alóli mentesség mellett - a részvétel anyagi képességét.

Az új, várnépi viszonyokra emlékeztető rendszer alig bolygatta a nomád gyökerű kun belső vagyoni-társadalmi piramis lényegét. Az eredendően jelentősebb katonai kísérettel és szolga népességgel (szolga kunok, hadifoglyok) rendelkező kapitányi gazdaságok túlnyomó hányadát tehették ki az egyes szállások földterületeinek. Magyar feudális megfelelőik jól ismertek a királyi várszervezet előkelő jobbágyi elemeinél is, ezek az épp ekkoriban eltünedező, „ servus ’’-családokkal (rabszolgákkal) müveltetett „prediumok”,288

A már eddig megismert írott forrásokból okkal sejthető, hogy a kapitányi gazdaságok szolganépességét elsődlegesen biztosító hadjáratok 14. századtól való fokozatos elmaradozása munkaerő hiányhoz vezetett. Mint Halas vagy Ágasegyháza példáján is láttuk, a leggazdagabb és kellő katonai erővel is rendelkező kun előkelők, mint Köncsög ispán családja vagy a Kariák ezt a maguk módján igyekeztek megoldani. így javaikat gyakran toldották meg - önkényesen - általuk „gazdátlannak” ítélt földterületekkel, vagy akár azt meg is művelő magyar szórvány népességgel. Hasonlóan kísérelték meg szállásnépük szabad elemeinek rovására is ugyanígy érvényesíteni érdekeiket.

Anjou-uralkodóink - főként Nagy Lajos király - katonai meggondolásokból elnéző közömbösségét azonban a 14. század végétől Zsigmond szigorúbb rendszere váltotta fel. Igazoltatási hullámai mind a kapitányi hatalom, mind a birtokolt javak ellenőrzésére kiterjedtek (1404, 1411, 1436). Ez több dolgot is jelentett. A kapitányok számára főként veszteségeket, hiszen a Halashoz hasonló, számottevően népesült magyar területek leválása mellett sor került a kapitányi és közkun földek szétválasztására is. Erre utal a majsaszállási Majsa Tóth kapitányi család tagjainak Ellésföld, Asszonyszállás, Kömpöc és Csólyos kapitányi birtokaira vonatkozó 1493. évi osztályos levele, melyben Csólyos kapcsán a kapitányi földeket határozottan elkülönítették a „ruralis” közkunok földjeitől ill haszonvételeitől („...terrae communi usui Cumanorum ruralium...”).2*9 A munkaerőt is egyre inkább jobbágyok betelepítésével kellett fedezni, nem kis mértékben a most már királyi védelmet élvező, szabad közkunság sikeres ellenállása miatt, akik már nem a kapitányok,

222