Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)
HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 5. Hatházi Gábor: Halas kun székközpont és magyar mezőváros a középkorban
hanem a király népei elsősorban. Az 1436. évi vizsgálat feladatai között - ez a Halas-széki Orgoványszálláson meg is valósult - feltűnik a kapitányi és szabad kun elemek („...veri et legitimi essent capitanei et liberi cumani...”) hivatalos megállapítása.290 A kapitányi szolganépek ill. jobbágyok kun szállásokra telepítése, főként a 15. század folyamán, már szigorúan királyi engedélyhez volt kötött. A már eddig is felmerült jobbágytelepítési példákon túl ide kívánkozik a Halas-széket leginkább érintő beköltöztetési hullám adatsora. 1472-75-ben a Kiskunságon - a pestisjárvány és éhínség pusztításaira hivatkozva - tömegesen kérelmezték a kun kapitányok szállásaik jobbágyokkal való újra népesítését, a törvényes földbér (terragium) megfizetése mellett.291 1472-ben Pálkaszállási Thenkes Pál kun kapitány fiai kapnak engedélyt Hunyadi Mátyástól, hogy a Kecskemét-széki Othasylys-szállást ily módon újra népesítsék.292 1473-ban a Halas-székben ugyanerre kap lehetőséget Csercsi Bálint Bocsa, Köncsög és Törtei szállásokon,293 valamint 1473-ban Tóth Domonkos és László kapitányok Csólyos, Fejértó, Majsa és Kömpöc szállásokon.294 Esetenként ez - különös királyi kegyként - országos nemesítéssel is párosulhatott, ha az előkelő kérelmezte, szerzett jobbágyai feletti hatalma gyakorlása érdekében. így tettek 1392-ben Nagypói János kun kapitány,295 1407-ben pedig Négyszállási László és Kompolt jász kapitányok Szent Kozmadomján szállásukra296 telepített szolgáikra és jobbágyaikra hivatkozva. A kun kapitányi javak ezt követően is családi örökösödéssel szálltak tovább egyik nemzedékről a másikra, de mindinkább a valódi földtulajdonos, a király írott jóváhagyásával („iure hereditario”), mint például a Halas-széki Csercsik, Kalasok és Majsák 1436. évi beiktatásakor, Törtei, Bocsa, Köncsög, Kalasszállás, Barabásszállás, Ötömös, Majsa és Gyarman szállások kapitányságába,297 de sokszor formálisan új adomány („...nove sue donationis... ”, „...nove nostre donacionis titulo... ”) címén is.298 A kunokra vonatkozó 15-16. századi okleveles emlékanyag egyik legnagyobb tömegű csoportját e „kinevezési” okiratok, vagy az ezekre hivatkozó, kapitányi címért folytatott pereskedési iratok alkotják. A 15. század eleje más szempontból is változásokat hozott a kunok életében. Az állandó költségvetési hiánnyal küszködő, ugyanakkor a török veszély miatt hadseregreformot (telekkatonaság) szorgalmazó Zsigmond király számára a kunok már nem jelentettek értékes fegyvernemet, az 1435. évi 30. te. szerint már csak jelképes, 200 fős csapatot voltak kötelesek kiállítani. Egy 1453. évi német nyelvű kincstári kimutatás szerint299 a helyzet V. László (1453-57) idején sem változott lényegesen: a hat kun és egy jász szék összesen csak 600 lovasíjász kiállításával tartozott a koronának, szemben az előző két évszázad akár 2-3000 főre is felfutó igényével. Uralkodóink tehát a 14. század végétől inkább „adóalanyként” számítottak - az életforma tekintetében a környező magyarsághoz mindinkább hasonuló - kunok és jászok szolgálataira. Hadkötelezettségük - elsősorban a közkunok esetében - adózássá alakult át, ami a szarvasi és újszászi jászok 1425. évi oklevele szerint a 223
