Janó Ákos (szerk.): Kiskunhalas. Helytörténeti monográfia 1. (Kiskunhalas, 1965)
I. RÉSZ - 2. Halász Géza - Janó Ákos: Kiskunhalas története a felszabadulásig
1872-ben Kiskunhalas rendezett tanácsú várossá alakult, a régi kun önkormányzati szervek helyébe polgármesteri hivatalt szervezetek, különválasztva a közigazgatást a törvénykezéstől. 1876-ban Pest megyéhez került a város, mely már a jászkun területi önállóság megszűnését jelenti. Kiskunhalas képéről dr. Molnár István orvos 1878-ban megjelent könyvéből a következőket olvashatjuk: „Északról dél felé nyúlik, 2066 lakóházzal, a pusztákon 895 tanyaépülettel. Tóparti része minden ízlés nélkül épült. Utcái rendetlenek, kószáltak, valódi labirintust képeznek. A házfalak általában földből verettek, szűk udvarral, kevés és kisded ablakokkal ellátottak, többnyire náddal fedettek.” Ebben az időben kezdték a házakat, telkeket körülkeríteni. A városházát is kőkerítéssel vették körül. A korábbi rendszertelen építkezés emlékét őrzik a mai napig is fennmaradt zugok, sutlikok. Az évszázados elzárkózásból a XIX. század második felében Kiskunhalas is belekerült az országos forgalomba. A közlekedés korábban főként a postakocsi egyre gyakoribb járataival bonyolódott le, de 1882-ben megindult a vonat Budapest és Szabadka között, Halason át. A postakocsi járatot december 5-én szüntették meg, végleg kifogva a lovakat belőle. Ettől az időtől kezdve a postát is vasúton szállították. Ebben az időben még pertóleum lámpák világították az utcákat, hogy aztán 1903-ban átadják helyüket az újnak, a villanynak. így az utcákon javult a közbiztonság, a villany este is városi jelleget adott a még mindig főként paraszti településnek. Korábban az utcákon csak akkor lehetett járókelőt látni, ha azt valamilyen családi esemény (disznótor, kézfogó, keresztelő) indokolta. Az utcákat 1898-ban a posta kérésére nevezték el. Bár a névadást bizottság végezte, munkájuk nem mondható körültekintőnek. A korabeli utcanevekben tükröződött a város újabbkori történelme, néhány jelentős helyi személyiség emlékét is fenntartották, de az elnevezésekre inkább az ötletszerűség, az átgondoltság hiánya a jellemző. Kiskunhalas a többi alföldi városhoz hasonlóan az ellenzék egyik fellegvára volt. A 48-as Eüggetlenségi Pártban tömörültek azok, akik nem helyeselték az aulikus, Habsburg-barát politikát. S hogy ez az ellenzékiség mennyire tudatos volt, azt az 1880-as években Mocsáry Lajosnak, a magyar közélet kiváló nemzetiségpolitikusának a támogatásában mutatkozott meg. Mocsáry, kit Halas több követválasztás során kitüntetett bizalmával, s akivel szemben hiába próbálták meg még Jókai Mórt is felléptetni, hogy kibuktassák a halasi kerületből, az 1868-as nemzetiségi törvény alapján állt. Mindent elkövetett mind a sajtóban, mind a parlamentben, hogy jobb belátásra bírja Tisza Kálmánt, mert felelősséget érzett a magyar nép és állam jövőjét illetőleg. Az uralkodó osztály megpróbálta Mo- csáryt megfosztani a nyilvánosságtól, árulónak bélyegezte; saját pártjában is, melynek elnöke volt, népszerűtlenné igyekezett tenni. A halasi nép ragaszkodott képviselőjéhez, akinek politikai állásfoglalását magáévá tette, őt további támogatásáról biztosította. Mocsáry nagyra értékelte halasi választóinak hűségét, és ezt 1887. március 8-i levelében ki is fejezte: „Örömmel és hálaérzettel tölt el a párt helyeslő nyilatkozata. Azok, kik a nemzetiségi kérdésben nyilvánított nézeteimért megtámadtak, elmentek a hazaárulás vádjáig. Ezt a vádat el fogja rólam hárítani a halasi függetlenségi párt határozata, mert be fogja látni mindenki, hogy egy oly tősgyökeres magyar város polgárainak sem eszök, sem szivök nem 6 Kiskimlhalas 35
