Janó Ákos (szerk.): Kiskunhalas. Helytörténeti monográfia 1. (Kiskunhalas, 1965)
I. RÉSZ - 3. Janó Ákos: Gazdasági élet
zán. Ezekben a városokban a tanyaépítés engedélyét a birtok nagyságához kötötték, ami azonban nem érintette az állandó kintlakás tilalmát. Halason és Fél- egyházán 30 holdon aluli gazda egyáltalán nem építhetett tanyai házat. Ha azonban egy tagban volt a föld, a birtokhatár 20 hold. Istállókra és gazdasági épületekre a tilalom nem vonatkozott. 1828-ban újból engedélyhez kötötték a tanyaépítést, de felmerült a kérdés, hogy mi történjék a már meglevő tanyákkal. Van olyan rendelkezés, amely nem bántja az öröklött tanyákat, de az utóbb épített, 4—5 holdon levő tanyaépületek minél előbbi elpusztítását rendeli el. A Tanács még a házeladást is érvénytelenítette, ha annak a tanyára való végleges kiköltözés a célja. A rendelkezés megismétli a tilalom kettős indokát, és ismét lehetőséget ad a június 1-től szeptember 15-ig való ideiglenes kintlakásra. Kivételt tettek az olyan pásztorkodó bérlőkkel, akik adót is fizettek. Állandóan kint lakhattak a béresek, zsellérek és más cselédemberek is. A tanyai kintlakással kapcsolatos tilalom szintén enyhébb formában jelentkezik egy 1832. évi rendelkezésben is, amely szerint tilos a kintlakás a tanyákon egész éven át. Ebből következik, hogy időszakos mezőgazdasági munkák elvégzése érdekében az ideiglenes kintlakást eltűrték. Ez az intézkedés panaszolja, hogy sokan egészen berendezkedtek a tanyákon családostul, s a város vezetősége nem veheti igénybe munkájukat még a legsürgősebb esetekben sem, a gyermekek iskola nélkül nőnek fel, s a „Szent Istennek, az uralkodó Fölségének, a Hazának, a közelebbi és Egyházi Világi Elöljáróságnak . . .” tartozó kötelességeikkel nem lesznek tisztában. A tanyai kintlakást közbiztonsági okokból is tiltották. Ez időben nagyon elszaporodtak a betyárok, és a sűrűn előforduló tolvajlásoknak, gyújtogatásoknak is fő fészkei lettek a tanyák. A Kiskun Kerületi Törvényszék 1810-ben azt állapította meg, hogy „Halason sok Lakosok, bátor a Városon Házok van, még is esztendőn által Familiájokkal együtt a Tanyákra veszik ki lakásokat, a mi is gonoszságokra nem kevés alkalmatossággal szolgálhat”. 1810-ben 76 birtokos gazdát, 12 árendást, 31 kertészt találtak tanyán, akik családjukkal együtt állandóan kint laktak. Számuk mintegy 500 fő volt, a kint lakó cseléd és pásztornép száma pedig ennek kétszerese lehetett. A szabadságharc után, 1850-ben elrendelték a tanyák számozását. Erre az időszakra esik egy, a tanyarendszer megszüntetésével kapcsolatos, érdekes reformjavaslat. A mai tanyaközpontokhoz hasonló falutelepítés gondolatát vetette fel az akkori jászkun kerületi főkapitány, Jankovich Miklós. E szerint a kerületek közös birtokán, Páka pusztán létesítettek volna községet, amelynek közepén kör alakú piactér körül építették volna fel a középületeket. A piactértől sugár alakban 8 utat terveztek, amelyeket nyolcszögben két belső és egy külső körút kötött volna össze. A belterületen 848 házhelyet terveztek. A terv a jószágtenyésztés érdekei, valamint az osztrák nemzetiségi politika miatt nem valósulhatott meg, de a tanyaközpontosítás ilyen korai felvetése meglepő. Nagy Szeder István 1935-ben így ír erről: „Nem is igen lehet a tanyakérdés megoldását másként elképzelni, mint egy bekövetkezendő tagosítással kapcsolatban a tanyák megszüntetésével a tanyaközpontokat állami segítséggel felállítani, s azután a tanyaépítést megtiltani”. (Kiskunhalas város története oklevéltárral, IV. rész, 51. o.) 89
