Tooth János - Szilágyi Sándor: Kis-Kun-Halas város története (Nagy-Kőrös, 1861)
Bevezetés
62 semlyében, Fejeteken, Pirtón és Rekettyén, a mely primátusoknak nyárasbeli birtokok van , azok a város számára elfoglaltassanak oly móddal, hogy a privátusok a most fen- álló nagyobb fákat vagy kivagdalják, vagy pedig a város őket kifizeti, a mely végzésre az erdő birtokosok reá hajolván, így vétetett effectusban: hogy a hol a kiküldött deputátió csőszöket projectált, azok felállítanak; és azon privátusoknak is nyárasbeli birtokaik, a melyek az oszlott földekhez közel esvén, magok továbbá is conserválhatják specifice, feljegyeztettek, a többiek átalában a város számára a közjóért, és haszonért elfoglaltaltak. Tajói pusztánknak az a része, melyet eddig a tek. dist- rictusok a distric. ménes számára 25 esztendőktől fogva 250 frtkban árendába bírtak, a város kezére vissza bocsáttatott. Az rajta fekvő épületek elsőben ugyan distric. deputátió által 3695 forintra és 9 krra megvoltak becsülve, de azután a város állal a generalis gyűlésre benyújtott fontos okokra nézve azon épületek 1500 forintokba engedtettek által. April 14-dikén tartott politica tanácsgyűlésben a város közlakosai közül, a tehetősebb és értelmesebbek, ötvenen jelen lévén, meghalároztatolt: hogy a mely foglalásokat tettek némelyek az utóbbi földosztálytól fogva a magok osztott földjeik mellett, ebben és még a Tajói s Bodoglári pusztáknak azon részeiben, melyeket eddig mások bírlak árendában, de már a város kezére visszakerültek, nem különben ha még osztályra alkalmatos földek találtatnának, az osztott földek között és mellett, ezekben, mondom, a helybeli birtokos lakosok között , kinek-kinek birtokához mérsékleti harmadik örökös kaszáló osztály tétessék téli takarmányainak bővítésére, és az eddig rosszul szokásba vett foglalásoknak s abból származott improportionált haszonvételeknek végső meggállására nézve. Ezen végezés a lek. nemes districtusok által is helyben ha- gyatlalván, ennek végbevitelére meghívattatott Nagy-Kőrösön lakó ns. Kaszap Nagy János földmérő űr, és vele az egy esség megtétetett oly módon, hogy a város inlertenlioján kívül, minden hold főidet egy-egy garasért fel fog mérni, de ezen egyezés az 1808. esztendei politicum protocollum 139 dik száma alatt általváltoztatott arra: hogy a lakosok általában