Halasi Ujság, 1942 (3. évfolyam, 7-102. szám)
1942-03-24 / 24. szám
WAtAsr ujsxo 3. ema Mus ft; tm Látogatás Pirtó puszta szorgalmas gazdanépénéi — ahol a viz nem ölte el az életet — él a hit s ahol az emberek teli vannak reménységgel Dr Katkoim Mihály polgármester résziveit a Pírtól Gazdakör közgyűlésén — Szemleui azon a vidéken, amelyet megkímélt a vész ,j délután dr Kát hon a Mi- igármester a Pírtól Gazdakör ^ illésének látogatásával kapcsolaton Szabó Antal igazgató-tanító társaságában szemleutat tett a pírtól határban. Erről az utróí örvendetes jelentéssel számolhatunk be olvasóinknak. A városnak ebben a pusztai világában ez- idén nincsen taiajvizkatasztrófa. Emlékeztetett a polgármester az ugyanezen időszakbeli tavalyi állapotokra. A most -áraz talajon álló apró kis tanyaházak ég őrzik a tavalyi átok emlékét. Áprilisban még tenger volt errefelé a végtelen határi s ,a szobákban z,sétált« a víz. Az idén azonban sikerült megakadályozni a szeny i nyes áradat pusztításait. Hogy ez igy történ t, annak az az oka, hogy előrelátóan; mindenütt elvégezték az árkolásokat. Eredmény? A gazdák mondják: — Hála Is* * * tennék, oly gyorsan lement a viz, — hogy a határban se- holsem pusztult el a vetés... Vasárnap még hivő lélekkel ismételte mindenki: — j-p így marad az idő, két hét múlva meglehet kezdeni a szántást s talán nemsokára esőért könyöröghetünk, hiszen úgy szikkad' a föld, mintha »sohse látott volna vizet...« Hát ezek kezdő emberi reménységek voltak, ugylátszik. Hétfőre egyszerre hullán* kezdett a hó, hogy betemessen minden reménykedést. Hihető azonban, hogy ez a hóhuiíás a természet tavaszi szeszélye csupán, amely különösebb bajokat nem okoz. Halas árvízhelyzet© Amilyen örvendetes a pirtói szorgalmas gazdanép szerencséje, annyira bajban vannak még a halasi tanyavflág többi részein lakó gazdák. K a t h o n a polgármestertől kapott tájékoztatás szerint a tajói, eresztői, zsa- nai, balotai részeken még áll a váz. Mindent megtettek aziránt, hogy az itt elzárt csatornákat megnyissák s a vizek szabad lefolyási utat nyerhessenek. A Füzes—fehértói csatorna vize mozgás- . ban van, dé az a baj, hogy csak lassan vezeti le a víztömegeket. A Dongéri csatorna megtette a maga kötelességét. A városkörnyéki vizeket sikerült levezetni, úgyhogy a város belső területéről elhárították a veszedelmet. Ez tehát a halasi árvizhelyzetkép a polgármester tájékoztatása szerint A Begy összefogás A polgármester útja ezután a Pirtói Gazdakörhöz vezetett. H a i d e c k e r Ervin nyugalmazott huszárezredes, a Gazdakör elnöke, — aki a környék népének lelki és tanácsadó istápolója —■ fogadta a Gazdakör vezetőségével a körükbe érkező polgármestert. Ennek a Gazdakörnek a működésén, az elért gyakorlati eredményeken -meglátszik az, mit jelent a valóságban és nem elméleti szólamokban, ha a gazdanép megkapja intellektuális vezetőjét s ha összefognak a közös nagy célért, amely a kis közösségek felvirágoztatása a nagy nemzeti célok szolgálatában. Haidecker elnök beszámolója megmutatta, mit kell és mit lehet tenni az eddig elhanyagolt pusztai nép érdekében. JBevezető szavaiban üdvözölte a poígármestert és megköszönte azokat a segítségeket, amelyekkel a város a pusztai gazdanép védelmére sietett. Különösen az árvizelháritás miatt tolmácsolta a kör háláját. Aztán, hogy intézkedésével elősegítette azt, hogy a gazdanépnek élelmezési adagjaiért nem k ellett a szörnyű rossz időben begyaiogolni a közélelmezési hivatalba, hanem az iskolákon keresztül mindenki megkapta a jegyét s az élelmicikkeket különösen a zsiradékot ugyancsak mindenki helyben kaphatta kézhez. Ezután a Gazdakör munkásságát és célkitűzéseit ismertette, Szövőszékek^— csüfaá tanfolyam — Nagy súlyt helyeztünk az asszonyok téli háziipari foglalkoztatására. Akadtak olyan asszonyok, akik bizony egy foltot nem tudtak a férjük ruhájára felvarrni, de ezen a tanfolyamon a pírtól asszonyok megmutatták, mennyi érzék és ügyesség van bennük, ha foglalkoznak gyakorlati kiképzésükkel. Ezután sorba elvonultak a polgármester előtt és bemutatták neki a munkájuk és a tanítás eredményét. Apró ruhák, ingek, hímzések, virágos szőttesek, függönyök bizonyították azt, mennyi ízlés, — ügyesség van a magyar gazda-asszonyban, csak — törődni kell velük. Jövő esztendőben kiszélesítik a sikeres kezdő lépések nyomán a terveket. Három-négy szövőszéket állítanak be, a hozzávaló kendert is a pirtói gazdák termelik ki. Azután csuhófonótanfolyamot rendeznek, majd az elnök figyelmeztette a gazdákat a kertészkedés gazdasági előnyeire. Ezután beszámolt az ejnök a templom- építés eddigi állásáról. Elhatározták, hogy az összegyűlt ezerötszáz pengőn telket fognak vásárolni. A telekvétellel megbízták Péteri Imre, Á diára Lajos és lm gr und István gazdákat. Végül arra kérte a polgármestert, — segítse hozzá a pirtóiaka't, hogy az apa- állat-istálló felépülhessen, de addig is, mig ez nem készül el, — juttasson a pusztára tenyészállatokat, mert ezeknek hiányát nagyban érzi az állatállomány. A közgyűlés ezután köszönetét szavazott vitéz gróf Teleki Mihálynak, a polgármesternek és Szabó Antal igazgató-tanítónak a pirtói gazdanép érdekében kifejtett munkásságukért. Lelkiismeretlen bujtogatók járnak közöttünk Dr Kathona Mihály polgármesterj rövid szavakban elhárította magától a [ köszönetét, —■ Itt mindenki kötelességet teljesít most a köszönet várása nélkül. — Csak azokat illeti hála és köszönet, akik fegyverrel a kézben, vérük hullásával a frontokon — lehetővé teszik számunkra azt, hogy itthon, a polgári fronton békében teljesíthessük kötelességünket A haza ezt a kötelességíeijesitést minden egyes tagjától elvárja. — Ma már minden becsületes és gondolkozó magyar ember tudja, hogy országunk sorsa ebben a világtörténelem legnagyobb mérkőzésében dpi el. Ez a harc végső leszámolás a bolsevizmussal. Ebben a küzdelemben azért veszünk részt és vállalunk minden áldozatot, — mert tudjuk azt, hogy ebben a harcban mi is áldozatul eshetünk. — Lelkiismeretlen bujtogatók járnak? kelnek közöttünk, akik az elégedetlenséget szítják és azt akarják elérni, hogy idebent a belső polgári front meggyöngüljön, hogy a fronton győzelmes fegyvereink eredménye megsemmisüljön. : — Becsüfettef álljon mindenki a helyén és ezeket j* lelketlen izgató kát azonnal tegyék ártalmatlannál és bízzanak azokban, akik a sors rendc/ése $£ érint most vezetői a pfilgjárság- p a k. A polgármester ezután ígéretet tett, hogy hacsak egy mód van rá, teljesíteni fogja a pirtói gazdanép kívánságait, különösen ami az apaállat-istálló megépítésére vonatkozik. Addig is úgy intézkedett, hogy egy apaállatot kiad a város dr K n o p Sándorhoz, amely átmenetileg az állatállomány szaporítására minden gazda rendelkezésére áll. örömmel vette tudomásul a templom- építő célokat. — Ahol hit van, ott nem kell félni attól, hogy a lélek és az erkölcs prédája fehet a bujtogatásnak. A közgyűlés az elnök zárószavaival és a Gazdakör tagjainak azon Ígéretével zárult, hogy ezentúl is épp úgy, mint eddig, mindent megtesznek, hogy a pár- tói gazdanép a kötejességteljesités terén az első helyen álljon. Megindult a helyi autóbuszjárat Kisszakasz rogyván fillér, vonal jegy egy pengő uccln át a Szenf-Háromság-térnél, a Szent Imre uccán át, a Petőfi és Fürdő ucca sarkánál áll meg, majd a Fő uccán át a Városházánál, a Szilády Áron uccán áthaladva megáll a kórháznál; az óvoda uccán át, megáll a Felsővárosi iskolánál; a Jókai ticcán keresztül haladva megáll a Csokonai uccánái s végül a Sóstói utón át, megállva a kerékpáros laktanyánál, a végállomáson. Innen ugyanezen az útvonalakon vissza a Vasútállomásig, A jegyek ára a következő: Kisszakasz 40 fillér, érvényes két megállóig. Nagy- szakasz 60 fillér, érvényes négy megállóhelyig. Vonal jegy ára egy pengő, amely a kiindulóponttól a végállomásija (érvényes. mmammm Házassági hirdetés Irta: Sértő Kálmán *) Roppant nagyon szegény vagyok, Mindég kalap r.élkül járok, Egy ingem van es egy gatyám Emiit — amott van a tanyám. Mégis nősülni szeretnék, A legkiválóbb férj lennék, Pirosbetüs ünnepnapon Mindig megverném asszonyom. Lányok, lehet jelentkezni No, ki akar férjhez menni ? Csak barnák jelentkezhetnek. Kik any ajegyel viselnek. Jövendőbelim szén legven, Okos legyen, kövér legyen, Nagyon szükb szédü legyen, Ezzel szemben gazdag legyen, írhatnak ezren, vagy többen, Hiányom van tüzelőben, Levelükben legyen fénykép, A kályhában az is elég. írjanak igazán, bőven, Kocsmárosldnyok előnyben, Ha korcsmáros lesz apósom, Végre megvigasztalódom!... *} A fiatalon tihunyt parantköltó hagyatékából, Tudj a-e ... hogy az első európai újságot Julius Caesar, a nagy római hadvezér és államférfiu alapította »Acta Diurna«, — azaz »Napi szemle« címen? Az újságot természetesen non nyomtatták, hanem kézzel irták és a rabszolgák egész se- rege gondoskodott sokszorosításáról. A lapnak hivatalos jellege volt és a szenátusi határozatokat tartalmazta. „.. hogy az orvostudomány speciális ágainak kialakulása nem modern vívmány, hanem például az ókori egyiptomiak csak specialista orvosokat ismertek? Külön szem-, fej-, fogorvosaik, belgyógyászaik stb. voltak és ezek kizárólag a saját terüleíükre eső betegségekkel foglalkoztak, V • bogy a tallér szó a rádium érceiről nevezetes Joachimstáf városáról vette nevét, ahol 1519-ben nyomták az efeő 5>Joachomstaler«-nek nevezett pénzérmeket? Az elnevezés rövidített formájában később más, hasonló nagyságú és súlyú pénzek jelölésére is divatba jött és a dollár szóban ma is tovább él. ...hogy a xkanibák eredetileg korántsem valamilyen borzalmas és elvetendő, hanem éppen dicséretreméltó tulajdonságot jelent? Az Cmbepevö kari- bok »caribak, azaz bátor szóval nevezték magukat; a spanyol hóditők nyelvében a szó már »canibál« alakot öltött és minthogy a karibok emberevők voltak, eredeti jelentése is ebben az értelemben változott meg. ...hogy régen a lövészversenyek alkalmával a céltábla közepébe gyakran szeget vertek? Aki a fekete kört eltalálta, egyben a »szöget is fején találta.« Innen származik a kifejezés is, • • • hogy a világnak olyan királya is volt, akit már születése előtt megkoronáztak? Amidőn 309-ben Perzsiát írőn- vilíongások fenyegették, a nyugalom helyreállítása céljából II. Sapurt szimbolikusan ugyan, de annál nagyobb pompával három nappal megszületése előtt megkoronázták. . • ■ hogy a világnak volt egy királynője, akit csak halála után koronázták1 meg? 1357-ben Inez de Castro csak két nappal halála után lett portugália királynője. A bebalzsamozott holttestet a trónra ültették és a hagyományos szertartások pontos betartásával megkoronázták. ...hogy számos japán színház műsora a fellépő karénekesnőknek nemcsak nevét, hanem telefónszámát is feltünteti, hogy a közönség tetszésének telefonon is kifejezést adhasson? Halasi Takarékpénztár Régi halasi régi p é m x I n U * e f a öoi*« * tfc flipSi! IlíSlilijlS! Ltígeidujő*e»b feltétek* nettet* dst&au&*««& asmeadó meúétXéimgm (<aru*- .**; Mlteég sík* nem sgi mii f % í Itetetafcet « iegkeátatóbb kiu&ftttfc tffjáiadhatssíet 2 ***** ssáíírfc: 0*0V grsss* X A tél idejére egyelőre üzemen kívül helyezett autóbuszjáratok, mint Nagy Pál vállalkozótól értesülünk, március. 30-tól kezdve megindultak. Egyelőre a helyi forgalomban állt vissza az autóbuszközlekedés. Sóstófürdőre az idény kezdetével, ha kellő számú utas van, ezen a nyáron is közlekedni fog a Városháza elől az autóbusz, A belső járatok ezentúl minden reggel fél nyolc órakor indulnak. Az utolsó kocsi este 11 órakor áll le. A Budapestről és Szabadkáról értcező vonatokhoz négy járat közlteke- dik. Az első reggel hét óra harmincöt« perckor indül a vasútállomásról. Megái-1 [lója a következő uccáknál van: Kossuth f j uccátí kereszfül a Gimnáziumnál, Árpád f