Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1937 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1937-07-10 / 55. szám

2 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE julius lo Halasi előléptetések a vasadéi, a pesténél és a tailgyiél A hivatalos lap most kezdi kö­zölni la félévi kinevezésieket az egyes tájlliami hivatalokban. A napokban a viajsiuti, a postai, majd a tanügyi ki­nevezéseket közölte. A halasi postánál Kárász Gergely Segédtisztet és Lontay Frigyes for­galmi gyakornokot II. osztályú pos­tatisztekké, Dózsa László forgalmi dijnokot forgalmi gyakornokká, az af- Hisztikarban pedig Vekerdi Károlyt 1Г. osztályú altisztté nevezték ki. A vasútnál Ambrus István és Vass Lajos máv. tisztekké lettek kinevezve. A vasútnál még később több kine- 1 yezés várható. A tanügyi kinevezések ezek: A vallás- és közoktatásügyi minisz­ter julius 1. hatállyal rendes tanttók- ká kinevezte: Nádasné Vágó Erzsébet kiskunhalas-íelsőbodoglári, Regős Jó­zsef kiskunhalas-füzesi, Gsiilag Ferenc kiskunhalas-balotai és Tihanyi Попа kiskunhalas-sóstói állami segédtani- tókat; — segédtanítókká kinevezte: Perényi Margit bárónő kiskuinhalas- tajói, Szabóné Szügyi Mária kiskun- halas-alsózsanai és Szábó Zoltán kis- kunhalas-abózsainai állami helyettes tanítókat. A pénzügyi kinevezéseknél egy ha­lasi kinevezést találunk. Az állam­pénztárnál Őr. Brundzsák András fo­galmazó gyakornokot, fogalmazóvá nevezték ki. ; Bácska legveszedelmesebb betörője és két halasi társa a bíróság előtt Kedvezőbb az Idei népesedési statisztika Tavaly julius 1-ig- a születések száma 38o, az idén 4o5 volt f Halas város népesedési statisztiká­ja az idén valamivel kedvezőbbnek Ígérkezik a tavalyi, 1936. évi statiszti­kával szemben. Az anyakönyvi hivatalban nyert (adatok szerint 1936. év első felé­ben julius 1-ig a születések száma 380 volt, mig 1937-ben jufiius 1-ig 405. 1936. első felében meghalt 241 egyén, 1937. évben a halálozások szá­ma 263 volt. A házasságok száma Így alakult: 1936-ban 103, 1937-ben 115 házasság történt mindkét év el­ső felében. Kihirdetett jegyesek voí- tak: 1936-ban 133, 1937. évben 138. Számok a városok póíadójáról I Ezév tialviaisZán Biácska lé)3 Dérpésjtme- gyé községeiben, sorozatos topánokról i tettek feCjeleinitést 0 csendőrőrsökön. : VBgy lovakat kötött el az istállóból, I vagy sonkák és kohászok akasztód ­j tak te a szegről, más esetekben pedig , 0gy egész s:ireg tyuk tűnt ei1 nyomtiaita- I nu3 a keíirecekböl. I A gyanú Abirahám Furus Gergely Itpmpiaj napszámosba terelődött, de so­káig hiábavalónak bizonyult a bácskai! ctendőrőrsök, vaDamint a Szegedi és káis- kunhafasii á’lamirendőrSég kör özébe, mert j az ügyes betörő egy-egy eredményes I »kjiráinidubáisla« ultán nyomtalanul ettünk Hosszá?, enadménytaClan nyomozás után 0 etebteii csanidőltségnék. sikerüllt kézre- kérileni Abraihám Furus Gergelyt . 0 lompai vásálr alkalmával. A nagystílű tetörő kihallgatása során be js ismerte, hogy KeCebiia, Bács|almás és KjskumhiaQai? határában, ahol csak ai- kfaiom kinálozött rá, ott betört. Az éj­szakai kflrándufálsait két társával, Rialbí István és Erdéyi Pál háláéi földmű vetek­kel '.tette m©g sokszor olyan eredmény- íiyef, hogy Biz eJitopOtt t|yu!kok, sonkák és hason" ó jobb faiatokból nemcsak ők hár- mlan tekmáiroztak, hanem feleségeik va- taim'int Erdélyi Pál nyöte törvényte'len .gyereke js. A betör őt ársnság ütgyéhei keddien t|ar- ipittplk, tárgyalást, a törvényszéken. Az ügyészség Ábnaih'ám Furus Geír- gjéyt nyo'crendbeli, Rabi Istvánt &t- és Erdé’yi Pálit háromrendbe’i lopás bűn­tettévé’ vádo'ta. Rabi Istvánná és Ram- hab Juriánnia (Erdéyi vadházas társa) el­ten orgazdaság vétsége volt a vád1. Abrak ámot fegyőr vezeti a tetembe. Me'Iéíoriakoznak társai. — Hány gyerlméjke van magálniakk Áb- tlahám? — kérdi tő é dr Marjay Péter biró. I . Ábtlahám pödörint egyet a bajszán és büszkén mondja: — keltő. — Ugyan — mondja néki a bíró — 0 mustkor négyet mondott. i — N.áfam csak kettő van, elvált "febe- ségemir.é" szintén van kettő, dekát ezek nem számítlánalk. RBImkáb Ju'iánnával is van égy kis baj. Erdé’yi vadházastársa és nyolc gye­rek anyja. A születési adatai körül me­nüitek fel bajok. t — Hány évtes? — kérdi többek között 0 bíró. — Hát 0zt igazán nám tudom meg­mondani, hogy hányban szüfe!(tle(m, de lazít ttuidom, hogy Zsuzsáknp napira lát­tam meg a napvilágét Niagynehezten mégis mond egy számot: 1904, tehát 23 éve? vagyok, , Csendesen veszi tu döntésű, hogy in­kább 33! A tárgyal ás során Abrakaim, az együt­tes vezére «hót esetben beismerte a lo­pást, csupán a Rá ez AnitaT-fé’e ló ék ló- pokróook igWluiajdonitása ellen tiltakozik és kijeetnlli, hogy abban az időben »гиещ is voOt ebben a tartományban.« A töb­bi négy vádlott körömsizalkadltáljg tagad. Úgy Erdé’yi mlilnlt Rabi azt áffii‘|jiák,hogy ők egy esetben stem voltak Átoriahájn- mjaT- poirtyázni. Az asszonyok beismerik, hogy Ábnahám jobbná -jobb fa’atíokat és 0 tyúkok seregét hozta ’aíkásufera, de ő ilyenkor mindig azt állította, . hogy ezek sej átnevel"ésti csjirkél. A hosszan liar'tó tárgya’áltt a bíróság a kéebjiai csendőrség kihallgaitá'a matt ernapolta. A pótadószázaiékróf rendszerint kö­vetkeztetni lehet a városok helyze­téire is. A Magyar Városok Országos Szövetsége most összeállította a Városok pótadószázalékának statiszti­káját, amely érdekesen szemlélteti, hogy egyes városok milyen magas pötadókuíccsal igyekeznek a költség­vetésükben mutatkozó hiányt eltün­tetni. . Az ötvennégy magyar város kö­zött Kiskunfélegyházának van ezidő- Szerint a legmagasabb pótadója, 162 százalék, utána Hódmezővásárhely következik 135 százalékos pótadóvaí. Még hat városnak száz százaléknál' magasabb a pótaidójá: Kecskemét 124, Jászberény 120, Kalocsa 106, Kisújszállás 117, Makó 114 és Halas 116 százalék. Nyolcvan százaléknál nagyobb pót- adóvai dolgozik: Debrecen, Miskolc, Csongrád, Esztergom, Gyula, Hajdú­nánás, Nagykőrös, Nyíregyháza, Sá­toraljaújhely, Szekszárd', Szentes,’Tur- keve, Zalaegerszeg. Testvérgyilkosság! Megoldódik a félegyházi rejtélyes „önakasztás“ rejtélye? Teljes erővel folyik a nyomozás Mint megírtuk, a félegyházi tanyák egyikében rejtélyes haláleset történt. Különleges módon, az ágyára föl- lákasztva, holttan találták Bakó Jó- fczgef gazdát. A boncolás csupán any- nyit tudott megállapítani, hogy a há­láit fulladás okozta. Egyesek szerint öngyilkosság történt. Most azonban váratlan fordulat kö­vetkezett be. A csendőrség íetartóz- (tettia Bakó Jánost, az elhunyt iesff- vérödesét. A nyomozás adatai szerint Bakó József részeges, rabiátus ember volt. Feleségét és gyermekét minden ok nélkül' megverte. A családja gyakran jaíudt házon kívül, a szomszédoknál, összeférhetetlen természete miatt. • Fokozta még a családi bajokat az Is, hogy a tavasz folyamán a ház­hoz került Bakó János, a testvér, (Eddig ugyanis büntetését töltötte.) És a boldogtalan asszony viszonyt szőtt sógorával. Bakó József halálának előestéjén' az asszony későn ment haza á vá­rosból. Bakó ismét részeg volt és a késés miatt egy törött kaszával agyon akarta szúrni az ásszonyt. Bakóné elmenekült kisfiával. Bakó Já^- nos és a szomszédok csillapítani kezdték a dühöngő gazdát. Majd vé­gűi egyedül hagyták. Hogy mi tör­tént ezután — nem tudják. Bakó János- a testvér a csendőr'- ség előtt beismerő vallómást tettp Elmondta, hogy ő fojtotta meg bátyját, mert már nem tudta tovább nézni garázdálkodását. A vizsgáló­bíró előtt azonban visszavonta a be­ismerést. A nyomozás természetesen tovább folyik az eddigi adatok nyomán és talán a közeli napokban teljes fény derül a rejtélyes ügyre. ; ; О r s z á g—V Hág; Riajiter István 12 éves budapesti kite- ^ Кд fürdés közben a Dunába fulladt. — Miskolcon elkészült 0z uj postaipa’óta. — Elrendelték Lublóváry György, a Vi­gyázó-muzeum volt gondnokának elme­állapot vizsgáltát, — Megindult a ma­kói hagympexpoTt. — Budapesten cá|- ; gányvitégk0ngresiszus tesz. — A tégla­iparban most alapítják meg a rnmámá- íis munkabéreket. — Megindul a menet- rendszerinjti posltajárat az Afantí-óceá- non ,át. — Kanadában 40—44 fokos hö- hulám pusztáit, a búzatermés teljesen megsemmisül. — Amerika 10 száza­lékkal csökkenti, kiadásait és %en mó­don 400 mjillió doHárt takarít meg. — Jugoiszf-áviában borzalmas orkán pusz­tított, aimtey 16 emberétetet követelt áJ- doziatuJ. — Karmianóczky József ame­rikai magyar feltalálta a malter nélkül kötő téglát. — A windsoTi herceg fele­ségének első férje megnősült. — Az új­szeged! versenyuszodában agyonlőtte magát és meghallt Píukovich József biz- tlosftáá titkár. — Keszthelyen az egyilc ház padasán fejnél'küllí. hoflttestet talál­tak. A nyomozás megindu l. — Karca­gon Epérjesisy Gyute 40 éves napszámos béleseit egy vagon oltott mészbe. Élet­veszélyes ájlapöitban Slzáffijijto'tlták kór­háziba, — Nagyváradon Armjais Mihály 27 éves községi jegyző agyonlőtte 17 évés feleislégét golyózáporral fogadta aiz éfogatására érkező csendőrökéit, majd öngyilkos lett. — Kaszás Lajos 42 éves budapesti dnoguástai gázzal megmérgezte magát, Fétveszélyes állapotban, szálli­loitfák kórházba. — A Szombathely mel- 'éltt tevő Egervöl|gy községbm tüzviász pusztított. Kitenc ház égett le. — Aag. 7-én nemzetközi daosüínnep tesz Buda­pesten 3000 énekes részvételével. — A jugoszláv áíttamvasu'tak 19 milftiió dinár értékben rendelitek vasúti; kocsikat a magyar gépgyárná’. — Windsor hercege fe’éségével és kisérctével1 együtt aug. elsején Magyarországra jön, Budapes|ten № néhány napot, majd a Balaton part­jára utazik üdülésire. — A betörők tel­jesen kifosztották vitéz JekefaJu$|sy Emjí huszáreizredes budapieislti 'akását. A kár 35.000 pengő. — Tűz ütött ki a párfi(sí (vü- tágkiálliiltáson, melyet azonnal sikerült éíojjtani, — Leugrott, egy budapesti1 ház második emétetéről fogadásiból egy ar­tistanő, mplg két férfitársa az ucoán é'kapta. ( A Halasi Gazdasági Bank rí kölcsönöket előnyös leltéfe- lek melleit fo­lyósít. Betéteket elfogad. Minden bankügyben készségesen ad felvllégositést

Next

/
Oldalképek
Tartalom