Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1936 (36. évfolyam, 1-104. szám)

1936-01-11 / 4. szám

január 11 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE 5 "Sis ща HÍREK * i * * * 5 — AZ ELŐFIZETÉSEK MEGÚJÍ­TÁSÁRA KÉRJÜK FEL IGEN TISZ­TELT ELŐFIZETŐINKET. — Halálozás. Nagy és súlyos csa­pás érte dir. Monszpárt Lászlómét, la 'kórház igazgató-főorvosának fele­ségét, akinek édesanyja özv. Szöl- lösy-Adlar Jánosné sz. Kelemen Er­zsiébe! 76 éves korában hosszú szen­vedés után elhunyt. A köztiszteletben álló előkelő uria&szony halála mély és őszinte részvétet keltett és hoz. zátartozóit elárasztották az igaz rész­vét jeleivel. Az elhunytat ugyancsak nagy részvét mellé üt kísérték utolsó útjára és helyezték őrök nyugalomra december hatodikán délután ä róni. kát. egyház szertartása szerint. Az elhunytat leányán kívül kiterjedt elő­kelő rokonság gyászolja. — Cserkész ünnepély. Amint már jeleztük, a gimnázium 289. sz. Bocs- kay cserkészcsapata tábori beszámoló ünnepélyét január 12-én, vasárnap délután 5 ómkor tartja meg a gim­názium tornatermében. Változatos és Szórakoztató műsor keretében vetített képekkel ismertetik a lengyel nem-, zeti nagy táborozást. Megemlékezés történik a magyar cserkészet 25 éves jubileumáról is. Az ünnepélyre belépő díj nincs, de adományokat köszönet­tel fogadlnak a cserkészek a csapat felszereléseinek pótlására. A cserkész szülőket, barátokat és az érdeklődő közönséget ezúton hívja meg a csa­pat vezetősége. — Nagyanyánk házában mindig kéznél volt egy kis szekrényke a legszüksége­sebb háziszerefckel. Ezt a jó szokást a ma modem embere is megtartotta, mert meghűlés eiiső jeleinél, rhenmás fájdal­maknál, fogfájásnál mindig jó, ha. kéz­nél vannak, a bevált Aspirin tabletták. Aspirin tablettákat évtizedek óta ered­ménnyel használják fájdalmaknál, meg­hűlésnél. A valódi Aspirin tablettákon a Bayer kereszt látható. Magyar gyárt­mány. — KIÉ összejövetel és népművelési est Rekettyén- F. hó 13-án, hétfőn este 6 órakor Rekettyén KIÉ összejövetel és népművelési est lesz vetitettképes elő­adással egybekötve. — A KAC felhívja labdarugó csapa­tának tagjait, hogy ma, pénteken este 8 órára tornatermi edzésen jelenjenek meg. Tornaórák kedden és pénteken 8 órától 9 óráig lesznek. — KAC vezető­sége. . , v ' I — A levetítek búcsúztató vacsorája. A Kiskunhalasi Levente Egyesület ja­nuár 19-én, vasárnap este .7 órai kez­dettel társas vacsorával egybekötött táncmulatságot rendez a. 48-as kör he­lyiségeiben. Az egyesület vezetősége éz alkalommal ünnepélyes keretek között búcsúztatja el azokat a tagjait, kiknek Eeventekötalezettségük 1935. decem­ber 31-ével megszűnt. A társas vacso­rára. és táncmulatságra külön meghívók kibocsátva, nincsenek, mindenkit szere­tettel lát a rendezőség. Vacsorára je­lentkezni lehet január 17-én délig a, 48^as kör gondnokánál és a. kimtlévő iveken. A vacsorajegy és a táncmulat­ság ára személyenként 1 P 50 fillér. A tánc 9 órakor kezdődik. Belépődíj a táncmulatságra, személyenként 1 P, csa­ládjegy 2 P 50 üllér, leventejegy, 80 f. A leventék1 vacsorájára, szánt készpénz és természetbeni adományokat köszö­nettel fogad és Mrlaipilag nyugtáz az elnökség. — A Jótékony NöejgyJat 15-én, szer­dán délután 5 órakor Dohány u. 1. sz. I helyiségében .társas összejövetelt tart j műsorral egybekötve. Belép tidij nincs. Tagokat és vendégeket szívesen lát a vezetőség. ; , . sj; . I { \ i I — A fodrász szakosztály 12-iki, va­sárnapi műsoros teaestje iránt változat­lanul nagy érdeklődés nyilvánul meg városszerte. A rendezőség aam van, hogy az idei farsang eme legelső társa­dalmi eseményét fé.ejthetetlelnül kelle­messé varázsolja vendégei részére. A rutinos rendezői munka, az Ipar testület hangulatot keltőén szép nagyterme és Lakatos Bandi cigányzenekarának jó hire biztosíték arra., hogy a teaest kitünően fog sikerülni. — Eljegyzés. Fischer Klárit eljegyezte Ungár Ferenc, Szarvasról. HÍREK a katolikus plébAniAról — Az országos Actio Catholica kez­deményezésére és a nagy mélt ósága Püs­pök Ur rendeleté értelmében á Szent Család ünnepének, hetében minden plé­bániatemplomban triduum lesz a. gyer­mek értékéről és keresztény neveléséről. Plébániatemplomunkban január 16, 17, és 18-án. este 6 .órai kezdetted tartjuk a triduumos szentbeszédeket. Szentbe­szédek után litánia is lesz. Bővebb prog­ramot következő számban közlünk. — Zarándoklat Máiija-ZeiG-be. A váci egyházmegye nagymélt. üspök Urunk vezetésével május 13—16-ig .nagysza.- básu zarándoklatot rendez Mária-Zell- be, Európa egyik leglátogatottabb ,és a magyarok számára legkedveltebb kül­földi zarándokhelyére. Az utazás Buda­pesttől Bécsig hajóval, Bécsben kör­séta autocarral, Bécstől Bária-ZeMI-ig és vissza autocarral, Bécstől Budapestig ismét hajóval történik. Kiskunhalastól Budapestig a. Máv. 33 százalékos ked­vezményt ad. Az egész ut Budapesttől Mária-Zelil-ig és vissza., ellátással, .el­szállásolással s a bécsi autocarkirándu- íással együtt 48 P 60 fillér. Jelentkezni lehet január 31-ig a. plébániahivatalban. Jelentkezéskor 12 P fizetendő, a tjjbbi havi részletekben. — Tajnjyal szentmisék. Január 19-én, vasárnap Füzesen, január 26-án, vasár­nap pedig Alsóbalotán és Rekettyén tesz tanyai szentmise, gyóntatás és szentbeszéd. — Grosz Feiienic építészmérnök iro­dáját Malom u. 6. sz. alatt (Tóth Lajosi­féle ház emeletén) megnyitotta. Épüle­tek és átalakítások tervezését, építések vezetését és ellenőrzését vállalja. — A kiskunhalasi ruházati szakosz­tály január 13-án, hétfőn este fél nyolc órakor fontos értekezletet tart, melyre ezúton tisztelettel meghívja tagjait az elnökség. , A kereskedelmet is erősen érdekli az uj bortörvény A Magyar Borkereskedők Országos Egyesülete Bela,tiny Artur elnöklésével ülést tartott. Az elnök bejelentette1, hogy a földmdvelésügyi miniszter az uj bor­törvény végrehajtási utasításának ter­vezetét a kibocsátás előtt az egyesület­nek hozzászólás céljából: meg fogja, kül­deni. Kulmann László résdetes je1 ön­tést tett az exportbizottság'működéséről és ismertette az uj magyar-cseh egyez­ménynek a, borra vonatkozó írende keze­seit. Az osztrák exportot'illetően a leg­nagyobb nyugtalanság uralkodik az1 ér­dekeltség körében, mert mindezidáig nem törttént intézkedés a 'szállítások megindítása ügyében. Az egyesület sür­geti a magyar minőségi 'boroknak az osztrák- piacon való mielőbbi elhelyezi- | sét. Gipsz Lipőt dr. ‘titkár tett jelentést j a budafoki bor- és musf-kövezetvámi I leszállításáról, majd több felszólalás I hangzott el az időszerű kérdésekről. | Eurosa krém az arcra ép oly jó, mint forrás viz annak, ki szomjazó! ön Is vásároljon a Kultur Illatszerfárban (Czurda patika mellett) — A »Noctuino«, Georg Machaíty, az Extázis világhírű rendezőjének legújabb filmje kerül ma és holnap az Apollóban bemutatóra!. Georg Macbaty az uj film­művészet legelismertebb, leghivatoftabb művelője. Fő tulajdonsága!, bogy a filmet még a hangos fűm korszakában js ké­pek művészetének tartja és a hang, a beszéd nála inkább csálk a képek »il­lusztrációja.« A »Noctumórólte, mely film közeli egy évig tilalom alatt volt, nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, a szezon legjobb és legnagyobb filmek egyike. Rya Byron, a film. női szereplő­je, nagyon szép nő és elsőrangú mű­vésznő, mindegyik jelenete rendkívül1 hatásos. Hans Stüwlé, a kitűnő német színész, mesterit produkál. Szenvedő, összetört férfit élethez hivebben, szeb­ben és művésziesebben miég soha, nem, állítottak aí közönség elé. A Nocturnó a.z izgalmas drámák barátai részére pompás élvezetet és csemegét nyújt. A filmben előforduló nehéz jelenetek miatt a »Nocturnó« csak 16 éven, felülteknek lett engedélyezve. — Egészség és önfegyelrnezés. Colié- izmus. III. javított kiadás. Irta Goué Emil, kiadja Novak Rudolf és Társa Tu­dományos Könyvkiadóvállalat, Budapest, Vili., Baross ucca 21. E szenzációs mü értékeit mi sem bizonyítja jobban, mint az a körülmény, hogy a megelőző két kiadás forgalomba levő nagy példány- száma ellenére még mindig olyan nagy az érdeklődés, bogy III. kiadás kibo- csájtása mutatkozott szükségesnek. E mü a,z akaratnak testet és lelket uraló hatalmával foglalkozik és bizonyitja, hogy a széliem uralja a testet, és az erős akarat és önszuggesztió csodákra képes. Az önszuggesztió már’a, legré­gibb idők orvostudományában is nagy szerepet játszott, ■— a modern orvostu­domány a hipnózis és felkigyógymód helyettesítésével igyekszik az ön- szuggesztiió és erős akarat hiányát pó­tolni. E mü célja, hogy praktikus éis egyszerű tanácsaival megtanítson az önuralom, szellemünk és akaratunk tr©- nlrozása és erősítésének művészetére, — melynek birtoklása, a mai, kórosan ideges és nehéz életharctól megviselt nemzedék számára, különös fontosság­gal bir. A tartalomjegyzékből: Akarat és képzelőerő. — A tudatos és tudatj- talan »Én«-rők — Az autoszuggesztió alkalmazása. — Hogyan hat a szuggesz- tió? — Szuggesztió segítségével gyó­gyított betegeisetek. — Mire képes a,z autoszuggesztió? — Csoda, mely ben­nünk lakozik. — Mj, a Gouéizmus? stb., stb. Tuberkulózis, vészes vérszegénység, szív- és kedélybetegségek, súlyos idfeg- bántaimak stb., stb. gyógyulása, stb. E mü a viliág, összes kulturoyelvein meg­jelent, — szerzőjét működése és e mül megírásának érdemeiért méltán nevez­hetjük m,и emberiség jótevőjének. III. javított magyar kiadás ára gyönyörű kiállításban csak 2.60 P. HALASI GABONAARAK i Január 10., Búza 80 kgos 16.70, rozs 14.50, árpa 16.50, zab 15.20, morzsolt tengeri 16 P métermázsánként. FERENCVÁROSI SERTÉSVASAR Közepes 73—78, silány 60—68 fillér kilogramonként. ' ( Magánhlrdeíésetc FELSÖKISTELEK 101. sz. alatt 5 kát. hold területen 3 és fél hold termő szőlő és gyümölcsös, nagy lakóházzal, két jó ivóvizes kuttai eladó. Ára: 1900 pengő. Értekezhetni Kölcsey u. 4. sz. a. LEGKITŰNŐBB minőségű szépség­ápoló szer az: IDEAL KRÉM. Egyedül kapható TOMORY gyógyszerésznél, ,(Mi- kes-patika). CSAK SZAKKÉPZETT órásnál javít­tasson. Javításokat lelkiismeretesen jót­állás mellett a legolcsóbban válal GÁR­DONYI ÖRAS. OROL NATHA SZESZ 50 fillér. Kap­ható a RACZ-PATIKABAN, Kossuth u. 1. sz., (Takarék épület). ELŐ G. István Eresztő puszta 50. sz. alatti tanyáján január 16-án délelőtt nagyobb mennyiségű kivágott akácfát, rozsét és tüsköt ad el önkéntes árveré­sen, készpénzfizetés mellett. ELŐRELÁTÓ EMBER mindig óvako­dik az utánzatoktól! Valódi DODO ideá­lis hashajtó dragé, kitünően bevált son- ka.pác. Utolérhetetlenül kiváló IDEÁL- KRÉM csakis kizárólag egyedül TO­MORY ELEMÉR gyógyszerésznél (Mi- kes-patika) szerezhető be. Ugyancsak a GLÓRIA rovarirtó szer stb. ÜZLETATHELYEZÉS. Tisztelettel ér­tesítem a m. é. közönséget, hogy ÖRAS ÜZLETEMET Kossuth u. 2. sz. alól, Fő u. 10. sz. alá, KALMAN DEZSŐ rőfös házába helyeztem át. Azon reményben, hogy b. szükségleteit mindemkor nálam fogja beszerezni, maradtam továbbra is szolgálatára készeni, GÁRDONYI ÓRÁS. Ifj. VAN Sándor Fehértőn tavaszi szalmát ölenként, kukoricaiszárat, 400 kéve keményfa rozsét, 240 szál lábon álló akácfát elad. HAJHULLÁS, KORPÄSODÄS, KO­PASZODÁS ellen használjon NEUMANN SZESZT. A hajhullást megszünteti, meg­akadályozza a haj törését. Kapható a RACZ-PATIKABAN. (Külön pipere-osz­táty). CSORDÁS Ferenc Felsöszáilás 7. sz. Berki Gyula-féle tanyán kint a helyszí­nen lábon álló jegenyefát 12-én, vasár­nap délután 2 órakor önkéntes árveré­sen elad. KOMMENCIÓS fejő gulyást, két nagy erős fiával azonnali belépésre felfogad Babó Béla, Kolozsváry-tanya. Özv. ORBÁN Imréné fehértói birto­kán' nagyobb mennyiségű puha Ölfát el­ad. Ugyanoda méhcsaládokat vállal. Ér­tekezhetni Óvoda u. 3. sz., hol két jó­karban levő ablak eladó. SZÉNÁS u. 3. sz. lakóház eladó. FARKAS KALMAN órás, ékszerész és látszerész, a Gazdasági Bank épületé­ben, raktáron tart mindenféle órát, ék­szert és szemüveget, nagy választékban. Brilliánst, "ezüst pénzt, arany és eizüst ékszert, használtat is, magas áron vesz, órát és ékszert pontosan javít PALMA SZAPPAN, kellemes illatú jól habzó mosdós zappen 16 fillérért kap­ható RACZ PATIKA pipere osztályá­ban, Kossuth u. 1. sz., (Takarék épület). Moha cukorka köhögés, rekedtség, hurut elnyálkásodás ellen elsőrangú. Kapható csakis RACZ Jál\OS gyógyszertárában Kossuth u. 1. Takaréképület

Next

/
Oldalképek
Tartalom