Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1935 (35. évfolyam, 1-104. szám)
1935-12-28 / 104. szám
2 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE december 28 Január másodikén kezdik meg a népszámlálást Halason Ismeretes a belügyminiszternek az a rendisbe, amely szerint Halason äs »fiók népszámlálásit« tartanak és összeírják a lakosságot Mint a városházáéról értesülünk, ezlt az összeírást szellemi szükség- munkásokkal a város január máso- dikán kezdi meg, amikor úgy a belterületen, mint a tanyákon házróli- házra járva ejtik meg a népszámlálást. Ez az összeírás körülbelül egy hónapig fog ttartani és egy másik hónapot vesz még igénybe az adatoknak ösiszeállitása. A népszámlálás adataiból készítik el az országgyűlési képviselőválasztők legújabb névjegyzékét. Az összeíró munka a városnak körülbelül két ezer pengőjébe kerülMiniszterek elvben a városok melló álltak a rendőrségi hozzájárulások megfizetése kérdésében Megírta a Helyi Értesítő, hogy Ha. Has várostól mintegy százezer pengő elmaradt rendőrségi hozzájárulási díj megfizetését követelik, de nemcsak Halastól, hanem a többi vidéki várostól! is. Az ügyben most megnyugtató fordulat állt be, a kormány több tagja segíteni óhajtana a városokon ebben az ügyben. Erről a következő jelentést kaptuk: A Magyar Városok Országos Szövetsége az elmúlt papokban küldött- ségiteg jelentek, meg Kozma, majd.' Fabinyi minisztereknél. Szendy Kétely .polgármester a városok nehéz pénzügyi helyzetet ismertette a miniszterek előtt. Rámutatott arra, hogy ] a városok nehéz pénzügyi viszonyok közé ikerütek. A másik ok, ami miatt a küldöttség a minisztereket felkereste az, hogy az államhatalom aZ elmaradt rendőrségi hozzájárulások fejében 27.5 millió pengőt követéi a városoktól Azt a kérést terjesztetitek a miniszterek elé, hogy a 17.5 millió pengő hátralék megfizetésétől tekintsen él az iálamhataiom és a rendőrségi hozzájárulás kérdésében olyan intézkedéseket kért, amely a városok szempontjából elviselhető. A miniszterek megértéssel 'fogadták a városok szövetségének küldöttsége által előterjesztett kéréseket. A Máv. cím és jellegadomáiiyozi- sokból Halas kimaradt A MÁV igazgatósága a közelmúlt napokban [tárgyalásokat folytatott a [rendszerint az év végén szokásos cím- és jéllegadományozások ügyében s mint értesülünk, a végleges névsort már az igazgatóság együttes ülése, melyen a pénzügy, a kereskedelem 'és közlekedésügyi minisz- Itérium képviselői is resztvettek, szinten jóváhagyta. Ennek folytán a mos. [tani cim- és jellegadományozásokat már a legközelebbi napokban, esetleg az állami [tisztviselőkével egyidiö- ben teszik köz,zé. Mint értesülünk, a MAV-nál ’a cint és jellegadó mányozáso к az idén is a múlt évi keretek közt történnek, s így a most sorrakerülők száma aránylag csekély lesz, mert az egyben illetményemelkedést is jelentő tömegesebb előléptetések csak a jövő jübusban lesznek esedékesek: eszerint tehát most fizetéses előléptetés -általában nem lesz. Illetékes helyen érdeklődtünk arról, hogy a halasi vasutasok közt leszje olyan, aki címadományozásban részesül 'és megtudtuk, hogy ez- ideig még nem tudnak erről, ami azonban annyit jelent, hogy a halasi vasútállomáson minden valószínűség szerint nem lesz cim, illetve jelleg- adományozás. Az egész ország rendőrségeit és csendőreit foglalkoztatja a botrányos pénzhamisítás A Helyi Értesítő is hirt adott a Kiskunfélegyházán felfedezett nagyszabású hamispénzgyárról, amelynek részletei csak most bontakoztak ki. Ismeretes, hogy három szereplője Volt az ügynek: Fábián János 54 éves lakatos, Rózsa József 23 éves napszámos és Selyem Sándor, aki Esztergomban láz elfogás után fel. akasztotta miaigát és meghalt. A hamispénzgyár Fábián, gróf Tisza István ucoa 20. szám alatti mér- legkészitő műhelyében voll olyan felszereléssel, hogy a rendőrség embereinek is megállt a szeme a csodálkozástól. Két gép nyomta a hai- tmspénzt, teljesen azonos eljárással mint a pénzverde. A finoman elkészített két pegaltiv közé tették az ólmot és a hatalmas erejű nyomó egyszerre belepréselte a rajzot mind a két oldalon. A recézést pedig a harmadik gép csinálta, amelynek résébe belehelyeztek a két oldalt már elkészült ólmot és egy gyaluszerii szerszámmal meghempergették. Ez. zpl kész volt a hamis 50 filléres. Egész éjszakákon át dolgoztak és olyan sikerült volt a hamisítvány, hogy ők maguk sem tudták írnegkü- lönhöztetm a valóditól Legfeljebb pénzmérleggel lehetett felfedezni ia csalást. A gépek is ott készültek a műhelyben. Saját terv és kivitel. Másfél év óta dolgozott a hamispénzgyár és saját bevallásuk szerint, már tizenhétezer pengőt kerestek a hamis öí- venfihémesekkek De nem ezzel1 kezdtek, először nagyobb pénznemekkel próbálkoztak. 1—2 és 5 pengőst is gyártottak, de azok kevésbé sikerültek, úgy hogy abbahagyták. Talán még most is üzemben lenne a gyár, ha Rózsa megtagadja dicstelen múltját. De nem tudta. Még könnyebben pénzhez akart jutni. így határozták el az esztergomi betörést, amelyen aztán rajtavesztettek. A rendőrség semmit sem sejtett a hamispénz dologról egészen addig, amíg Fábiánnak a pénztárcájában meg nem találták a feltűnően sok ötvenfillérest. A keresztkérdések alatt aztán bevallotta az utet, amelyen megtelt a pénztárca és felfedezték az utóbbi idők egyik legnagyobbsza- hásu hamispénzgyártó műhelyét. Rózsának sikerült megszöknie egy óvatlan püanatban a rendőrség elől |S a szálak Kecskemét felé vezettek. Rádiókörözés alapján azonnal megindult a nyomozás az egész! város területén, azonban eredmény nélkül. Valószínűleg távolabbi vidékre sietett. Az egész ország rendőrsége, csendőrsége kutatja. GAZDALEXIKON Sürgősen segíteni kell a nem védett gazdák bajain is A gazdatartozások végleges rendezésére vonatkozó törvény megjelenése után nagyon hamar jelentkeztek azok a hiányosságok és rések, amelyeken át a rosszindulat1 és félre, magyarázás gyorsan megtámadja a rendelet jószándéku célkitűzéseit. Ezekrőt a Helyi Értesítő már ismételten (beszámolt és közvetlen tapasztalatait, valamint a beérkező panaszok alapján a jövőben is be fog számolni. I [ ! i I I : /1 'I MoSt nem is a védett gazdák véd- telenségével kívánunk foglalkozni, hanem egész vázlatosan és röviden rá akarunk mutatni arra az egyenlő elbánás elvét is sértő mellőzésre, (amely a nem védett gazdaadósoknak osztályrészül jutott. Ezek számára — a kissé mérsékelt kamatlábon kivül — semmiféle segítséget nem nyújtottak. A pénzügyminiszter kijelentette ugyan, hogy a pénzintézeteket a pontos kamatfizetést teljesítő adósokkal szemben kíméletre szólította fel. Biztos értesüléseink azonban arról szólnak, hogy a felszölitást már most is sokhelyen eleresztették a fülük mellett. Ha ilyen esetek ismétlődnek — pedig ismétlődnek — akkor a kormányzat nem tehet mást, miint újra felhúzza a sorompókat a védettség újabb megnyitására. Nem szabad elfeledni, hogy a legtöbb ghzda nem azért maradt védetten, miért erre1 nem tett volna szüksége, hanem résziben, mert nem hitt a komoly védelemiben, részben ennél is súlyosabban befolyásolta végzetes elhatározásukat, hogy számos jegyző és még több bank lebeszélte őket в védettség kéréséről és minden lehető módon megnehezítette nekik elnyerését. így esett azután, hogy 55.564 tó- holdon aluli gazda tett védett, de 84.068 még mindig azoknak a kisgazdáknak a száma, akik bár megfelelnének azoknak a szomorú követelményeknek, amelyeket a védettségi kedvezmény megkövetel, ebből mégis kizárva maradtak. Az (étet mindig erősebb, mint az emberalkotta törvények. A gazdavé- delmi intézkedéseken sürgősen javítani kell és lehetővé kell tenni, hogy az arra rászorultak bejuthassanak a gazdavédelem sáncai mögé. Megköveteli ezt az igazság, de a magyar föld és termelés biztonsága és folytonossága is. j , , í ■ 1 _t i A világ legfeltűnőbb pénzhamisításait leplezték le Galíciában Galíciában óriási méretű pénzhamisítások nyomára jöttek. A világon eddig előfordult tegvakmerőbb pénz- hamisitóbandáját leplezték le, akik különösen 1 .i ! ! »I öt dollárosokat hamisítottak feltűnően sikerült példá- í .1 nyolc .. alakjában. ! ' : i ' [ 'I о и ■■■■■ ■»—i a Amerikában irtózatos fagyok, Angliában hőhullámok tombolnak Az időjárás abnormis volta még mindig a legkülönösebb meglepetéseket eredményezi. Amerikában soha nem látott fagyhulámok a legnagyobb hideget zúdítják a kontinensre, míg Angliában ugyanakkor olyan hőhullámok vannak, hogy százával halnak meg az embereik az óriási melegtől, j . i . [■’!,.[ ; — Szívenlöftte magiált és meghalt egy özvegyasszony Ceglédien. "Megdöbbentő öngyilkosság történt Geg- léden. Özvegy Szunyogh Károlyné ceglédi asszony öngyilkossági szándékból kis automata fegyverével szj- venlötte magát és meghalt. Az öngyilkos asszony nyolc búcsúlevelet hagyott hátra. A rendőrséghez címzett tevéiben részletesen kifejtette, miért követte el az öngyilkosságot. A lávél szerint búskomorsága miatt vált meg az élettől. Egyébként a jelekből ítélve, Szunyogh Károlyné mér régen készült az öngyilkosságra, mert előre gondoskodott temet- tetőséről, továbbá végrendelkezett és kis vagyonát az egyik vasutas Is- mérésének jiagyta. j j J ; f J