Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1935 (35. évfolyam, 1-104. szám)

1935-09-28 / 78. szám

KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE szeptember 28 A halasi földbérlők érdekes moz­galma: 20°|0-os bérmérsöklést és a bérösszeg későbbi fizetését kérik Érdekes mozgalom hire futott be szerkesztőségünkbe. A hir a halasi földbérlök mozgalmáról szól, akik a rossz gazdasági viszonyokra és a különböző fagykárokra való tekin­tettel haszonbérük leszállítását ké­rik. f i Az ilyen iránya kérelem már be is érkezett a halasi Gazdasági Egyesü­lethez. A halasi földbérlőknek a kö­vetkező a kivánságuk: A bérelt föl­dek után legalább is 20 százalék | bérmérsöklést kérnek és a bérösz- szegnek későbbi időkre való fize­tését. ; i A Gazdasági Egyesület a kérel­met, amelyet eddig 37 föMbérlő irt alá, felterjesztette a Duna—Tiszaközi Mezőgazdasági Kamarához. A Ka­mara az eddigi értesülések szerint béregyeztető bizottságot küld rövide­sen Halasra, hogy ebben в kérdés­ben békés megegyezést hozzon létre a két fél között, i ; j i i D] megoldás a polgári fiúiskola elhetyezásáre A városnak megvételre ajánlották fel a régi posta épületét A legutóbbi városi közgyűlésen is­mét szerepelt a polgári fiúiskola el­helyezésének ügye. A vallás- és köz- oktatásügyi minisztérium, ha meg­felelő uj helyiséget találnak az isko­la részére, államsegélyt utal ki a városnak. i 1 Szerdán délelőtt egy kisebb kül­döttség jelent meg a városházán I Tegnap szállították el az iparügyi minisztériumnak Halason készült bútorait Ismeretes, hogy Petneházy Antal államtitkár javaslatára Bornemisza Géza miniszter hozzájárult ahhoz, hogy az iparügyi minisztérium há- j rom hivatalos helyiségét és az állam- j titkár fogadószobáját a halasi kis­iparosok által készített szép magyar bútorokkal rendezzék be. A bútorok már el is készültek, amelyek Rácz- kevi Gyula, Mácsik Jenő, Mozgás Im­re, Engel József, Goezol Antal és Schön Vilmos műhelyéből kerültek ki és munkájukat dicsérik. Csütörtökön két hatalmas teheti autó jött Halasra és azon elszállí­tották az iparügyi minisztériumnak Halason készült bútorait. Petneházy államtitkár részére 4 hónapi munkával Papp Imre művé­szi faragása facsillárt készített. dr. Fekete Imre polgármesternél és közölte vele, hogy a város az uj polgári fiúiskolának vegye meg a régi posta épületét és azt alakítsa át iskolának. | ; A polgármester válaszáról' nincs ‘tudomásunk és arról sem, hogy ezt j az uj megoldási tervet a képviselő­testület elé viszi-e. | Ш Мпащ maradnak a sziszét Halason A halasi csipketerv-pályázat első diját Tar Antal iparművész nyerte Az Iparművészeti Társulat, mint . ismeretes, pályázatot hirdetett ere­deti halasi csipketervekre. Az Ipar­művészeti Társulat zsűrije kedden délután döntött a halasi csipketer- I vekre kiirt pályázatra beérkezett mii- | vek (felett. | « fi 11* A zsűri Tar Antal halasi iparmű- | vész tervét első díjjal tüntette ki. A második dijat remetei Filler Jenőmé, Führer Olga körmendi lakos kapta. Több munkát vásároltak meg, egy 'tervet Tóth Béla halasi gimn. tá­pártól. 1 : i ! A díjazott és megvásárolt terveket 8 napig kiállítják. j I | ^Leleplezték a környékbeli angyalgyfirat 16 tiltott műtétet vallott be egy érsehcsanádi asszony A bajai rendőrség bravúros nyo­mozás után leleplezte a bajai tiltott műtétek végrehajtóját. A nyomozás szálai Érsekcsanádra vezettek, ahol sikerült a teltest ártalmatlanná tenni. A rendőrség elfogta Zsikó Istvánná érsekcsanádi asszonyt, aki eddig '16 tiltott műtétet vallott be és beis­merte aztán azt is, hogy Kapek szövőgyári munkáslány is az ő pá­ciense volt. A rendőrség !te tartóz­tatta Zsikó Istvánnét és az ügyész­ségre szállította. A detektívek hosszabb idő óta megfigyelték Zsikó Sándorné Érsek- csanádról beköltözött asszonyt, aki­nek állandó bajai tartózkodását sem­miféle elfogadható ok nem igazolta a rendőrség előtt, mart hiszen nem dolgozott és sehova sem járt mun­kába. Huzamosabb időn át tartó megfigyelés után a rendőrségnek si­került tetten érnie akkor, amikor éppen magzatelhajtást (akart végezni s ehhez a művelethez éppen előké­szítette a szerszámokat. A rendőr­ség őrizetbe vette Zsikónét, aki a terhelő bizonyítékok súlya alatt be- | vallotta, hogy a vérmérgezésben el­halt Kapek Márián ő hajtotta vég­ire a műtétet. Beismerte azt is, hogy Kapek Mária eltemetésekor a Kálvá­ria temetőben egy sir bokrai tövé­ben talált méhmagzat Kapek Máriá­tól ered és azt az elhunyt leány egyik családtagja vitte ki és het- lyezte el a temető sirbokrai közé. A nyomozás megállapitotta, hogy Zsikó Sándorné méhmagzatelhajtás- sal 10—15 pengő honorárium elle­nében úgy a saját lakásán, mint В terhességtől szabadulni akaró leány­anyák lakásián üzletszerűen foglalko­zott. Ezt megelőzőleg Érsekcsaná- don és a környékén, a szomszédles községékben folytatta gyalázatos, el­vetemült mesterségét: az angyal­gyártást. Az Utóbbi időben működési köre nagyobbodván és hogy egy-két gyanús, a csendőrségnek is tudomá­sáras jutott eset után kivonja magát a csendörség működési területéről, lakását Érsekcsanádról Bajára he­lyezte át. • i j A rendőrség eddig 16 méhmagzat, áthajtási esetét nyomozta ki I Ml ÚJSÁG A BORFRONTON HALASON ÉS A KÖRNYÉKEN Halason 16—20 fillérért, Soltvadkerten 20—26 fillérért veszik a szőlőt Október 18-án lesz a megnyitó előadás Károlyi János színtársulata jelen­leg Félegyházán tartózkodik és on­nan jön Halasra. ; f í kapott, Halas mellett Békéscsaba és Szentes várost is megkapta. Az egész országban megkezdődött 1 a szüret. A tavalyihoz képest az idén j j jóval nagyobb a borszőlő és al must j ára. Hogy a helyzet milyen Halason és ; a környéken, a következő tudósítá­sok számolnak be. Halason a borszőlőt és a mustot nagy tételekben még nem veszik. | Vidéki kereskedő alig vásárol. A bor- j szőlőt 16—20 fillérért veszik. A közeli Soltvadkerten az árak magasabbak. 20—26 fillért adnak a borszőlőért. , j I !;l! Keiebián az átlagos évi termésnek1 csak egy kis hányadára számit a Szőlőtermelő lakosság. A termelők nagy része nem is szűri le a mustot, hanem a szőlőt adja el. Eddig a borszőlő kilóját átlag 16 fillérért vet­ték, de az a hir, hogy a héten a kereskedők már 20 fillért ígértek a szőlőért. A must ára literenként körülbelül 24—26 fillér, cukorfoka 15 —20. Tavaly 6—8 fillérért vásárolták a szőlő kilóját, a mustért 20 fil­lérnél többet fizettek, de cukortar­talomra a 25—30 fokot is elérte. Jánoshalmáról egy vasúti kocsi mustot szállítottak Budafokra. A mustot literenként 52—28 fillérjével fizették. A szőlőben Jánoshalma kör­nyékén az időjáráss nem tett annyi kárt, mint, másutt. Jánoshalmán egyébként a borszőlőért 16—18 fil­lért kérnek. [ I i t M Tíz fővárosi borkereskedő és köz­vetítő ment Bácsalmásra s ezek va­lóságos bortőzsdét alakítottak. Teg­nap délelőtt még egy egész három­tized fillért ígértek cukorfokonként U mustért, de délután már Malii- gand fokonként 2 és fél filléren kö­töttek az ujbort. I [ látszva fizeti ki cipőjét ha Zoltán cipőáruházában (volt Maradékáruház) veszi 6 h а V i 6 részletfizetésre Női cipőkön kívül nagy válasz« ték férfi, gyermek és erős dupla» talpú iskolacipőkben Most már az is eldőlt, h>ogy a j Károlyi János színigazgató teljesen ; színtársulat mikor jön Halasra. Er- uj és nagyobb társulattal kezdi meg | tesülésünk szerint október 18-án kéz- í a halasi szimszezont. Az igazgató dl meg a társulat a halasi elűadáso- j azért is nagyobbitotta meg társa- j kát és két hónapos szimszezont ter- Jatát, mert nagyobb szinikerületet I vez nálunk. Sorsjegy vásárlók! A napokban kifizetésre került a 800.000 pengős jutalom is és ezzel a 84. m. kír. osztálysorsjáték búzásai befejezést nyertek. Az uj osztályra sorsjegyek már is kaphatók a HALASI GAZDASÁGI BANKNÁL, ahol bárkinek költségmentesen kezelik a sors­jegyét s bármilyen összegű nyereményt azonnal, minden levonás nélkül készpénzben fizetnek. A most befejezett osztályban a Halasi Gazdasági Bank 273 nyereményt fizetett ki szerencsés vevőinek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom