Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1933 (33. évfolyam, 1-104. szám)
1933-10-28 / 86. szám
2 oldal KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE október 2S A reformáció emlékünnepe Október 31-én, kedden, a reformáció emlékünnepén 9 órai kezdette'- istentisztelet és ümnepé'y fesz a templomban, melynek sorrendje a következő: 1. Fennálló ének, 1. dics, 2. Főének, 237. dics. 1. és 2. veris©. 3. Bibliát olvas és imádkozik Simon István s. lelkész. 4. Beethoven: Istán dicsősége. Énekli a gimnázium és a polgári iskola vegyes kairla. Í5. László Sándor: Kálvin szobránál. Szavalja Nagyajtai Imre 8. o. gimn. tanuló. 6. Ünnepi beszédet mond Szabó Zsigmond leijkész. 7. Porkoláb Gyula: Október 31-én. Szavalja Dömötör Lopta ,4- 0. poíg.. isk. tanuló. 8. Záróimát imond Paczolay István 'gimn. vaíástianár. 9. Záróénék, 236. dics. 1. és 4. verse. A Gazdasági Egyesület Mindszentek napján hódolni fog Halas város elhunyt nagyjainak Ismeretes az a mozgalom, amelyet a Gazdasági Egyesület indított jós a városi közgyűlésen is elfogadásra aján- tott és pedig az, hogy a ,város b©- i csülje meg elköltözött nagyjait azál- I tál is, hogy róluk nceáikat nevez el. ! Ez a gondolat rokonszenvet váltott ki I a városi képvisel ől©stu éti tagok sorából is. A Gazdasági Egyesület, mint értesü, lünk, a maga részéről most Mindszen- I tek napján fog hódolni Halas nagy Jtér- I fiainak emléke eőtt és Mindszentek napján délután 3 órakor Medveczky Károly enök vezetésével a temetőben felkeresi Vári Szabó István, Péter Dénes, Ko’ozsváry Kiss István, Zseny István, Gőzön Imre és Vass Elek ,sírját és ezeket kegyelet tel megkoszorúzza. MOZAIK Molnár Pál járásbíró közsímert, különc alakja volt jóidéig Kecskemét társadalmának. Különcködése öltözködésében és gyakran szokásaiban nyilvánult. Egy alkalommal valami igein világos kockás, akkor divatba jövő ruhában jelent meg a törvényszéki főtárgyaláson, mint jegyző. Az elnök kifogásolta és azt mondta, hogy a főtárgyalás méltósága megkívánja, hogy a bírák, jegyzők az ünnepélyes aktusnak megfelelő formában jelenjenek meg. Legközelebb Molnár Pál a régi »cserepes« folyosóján, ahol akkor még a törvényszék volt, frakkban, lakoipöben, fehér keztyüvel, cilinderrel sétált. Barátai érdeklődtek: — No, in; az Pál, talán esküvőre készülsz? Molnár ágy felelt: — Nem, hanem főtárgyalási jegyző vagyok! * Más alkalommal fülébe jutott, hogy a törvényszék elnöke nem szerep Molnár Pál viselkedését, aki kisebb korcsmákba is eljár s a bírói tekintéllyel össze nem egyeztethető alacsonyabb helyeken mulat. Másnap estére Molnár Pali meghívta barátait, cigányt hozatott s az általa ácsokkal a ház kéménye fölé épített állványzaton rendezett ivászatot s mulatozást .Barátai kérdésére, hogy miiről jó ez a háztetőn való mula- táis, ágy válaszolt: — MOst már nem mondhatja az elnök ur, hogy alacsony helyen mulatok! Nagymértékben csökken a dohányfogyasztás a csempészés miatt A dohány jövedék havi statisztikai adatai szerint a migya: eredetű pipadohányok és szivarkák fogyasztása, ikü- í lönö.sen azokban a hónapokban, amikor a dohány érik, már évek óta nagy visszaesést mutat. Ennek a visszaesésnek az okát — miután az a dohány- tenmelő vidékeken a legnagyobb — a dohányjövedék abban látja, hogy a be* * 1.- , földi dohány-csempészést egyesek nagy ! mértékben ,üziik és nincsen kizárva, hogy ez a csempészés a dohánytermelő vidékeikről kiindulva, ma már az egész országot behálózza. A csempészés megakadályozására a pénzügyminiszter utasítani fogja a hatóságokat, hogy a j dohánytermelőket figyelmeztessék, hogy alkalmazottaikat a legszigorúbban el- j Slemőrizzék és ők maguk is tartózkodjanak a csempészéstől, mert ilyen kihágás esetén- nemcsak súlyosan fogják őket megbüntetni, hanem dohányter- me’ésre jogosító engedélyüket is feltétlenül elvesztik. Ismét kimondták a városra az adóbehajtás miatt a vagyoni felelősséget Hz egy nílliú pengűt meghaladja Hálásán az adúhítraldk Érdekes és a viszonyokat jellemző leirat érkezett a napokban a városhoz. Pest vármegye közigazgatási bizottságától. A leirat többek között ezeket tartalmazza. »Pest vármegye közigazgatási bizottsága október 12-én tartott ülésén a kecskeméti pénzügyigazgatóság előterjesztésének helyet adva, a;z adók késedelmes behajtása miatt kimondta a városra a vagyoni felelősséget. A leirat erről ezeket mondja: »A kiskunhalasi városi adóhivatal a hátralékok behajtását állandóan szorgalmazza .Ennek dacára a hátralék 1 millió 143 ezer 945 pengő 69 fillér, ami az 1933 .évi előírásnak 126 százaléka. Tehát a múlt évi adóhátralék a folyó évi kivetéssel együtt több mint egy millió pengőt tesz ki.« Érdeklődtünk ezzel a nagy adóhátralékkal szemben arról, hogy mit fizetett már adóba ebben az évben a közönség. Megtudtuk, hogy a folyó évben a város adófizető közönsége már 500 ezer pengőt fizetett be adóba. A borpiacot a rendkívül rossz időjárás hátrányosan befolyásolta,. Az utóbbi időben szűrt mustok minősége gyengült, ami a kereskedőket tartózkodásra késztette. Az esőzés előtt szüretelt mustok minősége a korábban érő fajtáknál 15—17 fok között, a későbbi fajtáknál pedig 14—15 klosterneuburgi cukorfok között váltakozott. A belföldi kereskedelem 0.8—1 fillérig terjedő ára- ! kát fizet eukorfokonkmt. A sűrített | A majsajakabi asszonypárbaj a törvényszék előtt Felmentették a gyilkos asszonyt, aki agyonszurta vetélytársnőjét Csizmás, fejkendős tanyaiak, ügyvédek, jogászok töltötték meg a tárgyalótermet A raajsajákabi asszonypárbaj ügye keltette ezt a nagy érdeklődést. 9 óra után nyitja meg az elnök ta főtárgyialást. Szuronyos fogházőr vezeti be Babar Jánosnét, a gyilkos asszonyt. A vádirat fölolvasása után szinte hisztérikusan ikiált föl: — Nem! Nem vagyok bűnös. Isten előtt bűnös vagyok, de ember előtt nem! Zokogásban tör ki. A tanácselnök csittitfa: — Mondja el nyugodtan, hogy volt az eset? — Sehogy sem úgy, ahogy a vádiratban van. Bizony nagyon mög- csufoltak benne. Akkor péntökön bent voltam Kecskémé tön. Nem is ebédöltem. Estefelé átmöntem Fe- ketéékhöz a szomszédba, hittam a Szabó Panci nénit, hogy kisérjen el. Nem gyütt. Amikor visszafelé gyüt- tem, hát csak elöugrott Oláhné a kukoricásbul és oszt mondta: — Mög köll döglenöd szép asz- szony. » Aztán négyször pofonütött. Kicsavarta a kezembül a vasalót, mög is ütött vele. A jobb kézivel bicskát emelt rám. Ekkor elkezdtem szaladni, de utolért. Fölemelte a bicskát, aztán én a balkezemmel hátraszur- tam a későmmel, merthogy nálam is volt bicska. Körtét öttem vele útközben. Bábámé szóval jogos védelemmel védekezik. Tagadja, hogy Tóth Jenővel viszonya lett volna. »Van né- jköm férjem, nem vagyok én állat« — mondja. Tagadja, hogy megöléssel fenyegette Oláhnét, azt állítja, hogy jóban volt vele. Kisebb összekoccanása volt vele ugyan, mert Ancsa Böske (Oláhné) a nyáron Tóth Jenővel meggyet lopott a fájáról. A tanuk egész sorát hallgatta ki a bíróság, majd Pósch Ede dr. védés Vogt Károly dr. védbeszéde után felmentették az asszonyt a gyilkosság bűntettének vádja alól. A bíróság ugyanis elfogadta Babarné védekezését. Az ügyész fellebbezett. SOB: Mindenszentek ünnepe és halottak napja November hó 1-én, a jövő héten szerdán Mindszentek ünnepén a rom. kath. plébánia templomban és a felsővárosi kis Teréz templomban a szentmisék ugyanazon órákban tartatnak, mint vasárnap. Délután fél 3 órakor a Mindszentek litániájának elvégzése után kcrmenet indul a temetőbe. Kinn a temetőben szentbeszéd s a hősök sírjának be- sZentelése. Utána a körmenet visz- sZatér a templomba. , November 2-án, csütörtökön, halottak napján reggel egynegyed 8 órakor segédletes gyászmise az ösz- szes elhunyt hívekért. Utána 8 órakor ugyancsak segédletes gyászmise az elhunyt hősökért. Felkérjük a híveket, hogy a halottak iránti kegyelet megnyilvánulásaként elhunytjaik sírját épugy, mint a hősökét kidisziteni szíveskedjenek. Rk. Plébánia Hivatal. SZÍNHÁZ i must iránt a kereslet nagyon meg- 1 élénkült, q-ként 68—70 pengőt fizetnek érte, ab sűrítési telep. Az ó- boráriak az utolsó héten szilárdultak, különösen magasfoku szines áruban. A jobb minőségű óborokért hl. fokonként 2.30—2.50 P. is fizetnek. A kiváló minőségű fajborok ára 35—45 pengő között váltakozik hl.- kint. Az óbor-készlet az egész országban jelentéktelen.-4L színház első szinlapja Az idén is, mint minden évben, megjönnek a színészek, hogy kis e’evensé- get, szint és "szórakozást nyújtsanak a gazdasági élet bajaival küzködő embereknek, hogy mosolyt fakasszanak és legalább ©gy-egy estéire elűzzék a gondot. És ezt Károlyi János társulata az idén annál inkább megteszi, mart valóban filléres helyárak lesznek a színházban. A színház kiadta- első szmlapját. A bemutató előadás szereposztása ez: Kadejtsz féléin. A főherceg: Károlyi János, Az iskola- parancsnok: Kőszegi Géza, Planizka főhadnagy : Vértes Károly, Nicki, a bonvi- ván: Kazal! László, Pista, a szimuláns: Szabó Sándor, Okos Stöcker: Pethy János, Buta Stöcker: Kardos József, Zvil- linger, a spici: Tatay Ica, Szarnék őrmester: Ga,ramszegi Dezső, HoEmayer Jozefin : Vértes Károlyné, Freulein He- lén: Salamon Gizi, A szegény Mül’er: Boross Ica, A gazdag Kogutovi.cz: Ko- máiromy Piri, A regényes Trude: Arany Kató, Mara: Dömötör Ilona, Egy lány: Tihanyi Mária. őszi vágású száraz akáchasáb tűzifát napiáron SZálUI Keiner Rezső, Budapest, I., Ferry Oszkár u. 34. Nyomtatványokat lapunk nyomdája ízléses kivitelben készít Jelentéktelen óbor készletek mellett is gyengült a mustpiac