Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1933 (33. évfolyam, 1-104. szám)
1933-01-14 / 4. szám
január 14 KISKUNHÄLÄS HELYI ÉRTESÍTŐJE 3 oldal Izgalmas és szörnyű tanúvallomások között tárgyalja a törvényszék a 11 év előtt meggyilkolt balota! gazda gyilkosának bűnperét Nemcsak a budapesti sajtó, de a külföldi sajtó lapjai is oldalas tudósításokban számolnak be arról a szörnyű bünperröl, amelynek központjában Pipás Pista, a női szörny áll. Pipás Pistát több gyilkossággal vádolják, mi ebben a bünperben csupán Dobák Antal balotai gazda meggyilkolására terjeszkedünk ki. A borzalmas gyilkosságnak egyik tettese is halasi és pedig Császár József, akit az elmúlt év júliusában tartóztatott le a halasi rendőrség a Szabadkai-ut 9 számú házban. A halasi rendőrségen Császár József letartóztatásakor bevallotta, hogy ő is jelen volt Dobák Antal meggyilkolásánál, csak azt hangoztatta, hogy aktiv része nem volt benne. A bünügy tárgyalását kedden kezdte tárgyalni a szegedi törvényszék. A tárgyalásról a Dobák Antal meggyilkolását illető részről a következőkben számol be szegedi tudósítónk : Pipás Pista ügyének tárgyalását a szegedi törvényszék Gömöry tanácsa kezdte meg. A tárgyaláson Rieger Pálné, Pipás Pista női ruhában jelent meg a fegyőrök között. A vádlottak: Horváth János, továbbá Császár József, Vecsernyés János, Börcsök Imre és végül özv. Börcsök Istvánná és özv. Dobák Antalné, akiknek férjeit a vádlottak tették el láb alól. Családja szemeláttára akasztották fel Dobák Antalt Dobák Anta'né előadta, hogy csak annyiban érzi bűnösnek magát, mert végignézte férje akasztását. A gyilkosoknak fejenkint egy méteirmázsa búzát, bort és sonkát ígért és adott. Elmondotta, hogy Pipás Pista, Horváth János és Császár József együtt beszélték meg, hogyan teszik el láb alól az urát. Mikor az elnök ezután a rendőrségi vallomására figyelmeztette a vádlottat, amely szerint közvetlenül is résztvett a gyilkosságban, ’.a vádlott azt felelte, hogy mindent úgy keleti vallania, ahogy Pipás Pista akarta, mert a rendőrségen cigarettával a szájában, nevetve figyelte a vallomásokat és közben egyre azt mondotta, hogyha mást val, kiszabadulása után vele is végezni fog. A vádlott aszony elmondotta ezután, hogy egyik este, mikor férjével látogatóba mentek, a három cinkos beszökött konyhájukba és három gyereküket is megfenyegették, hogy arról, ami történni fog, soha senkinek ne szóljanak. Mikor este hazajöttek és férje belépett a sötét konyhába, Horváth és Császár megtámadták, Rieger,né hurkot dobott a nyakára, bevonszo'ták a szobába s felakasztották a mestergerendára, ő mindezt az ab'akból nézte végig. Mikor az ura meghalt, holttestét kivitték a fáskamrába, ott újra felakasztották s mindent úgy rendeztek öl, hogy öngyilkosság látszatát keltsék. A gyilkosok hajnalig ittak az uj özveggyel Feszült érdeklődés közben szólította ezután a bíróság elé az elnök Pipás Pista — Rieger Panét, aki az elnök kérdéseire azt fe’elte, hogy Dobák Antal gyilkosságában nem érzi magát bűnösnek. Dobák Anta'né biztatta fel arra, hogy öljék meg férjét, ők hárman azután megbeszélték a dolgot, de nem ő i vetette a hurkot Dobák nyakára. Mikor végeztek Dobókkal, bementek a szobába s ott az uj özveggyel hajnalig ittak, majd megkapták a bort, a búzát és a kikötött pénzt. A szembesítés során Dobákné tagadta, hogy ő bujtatta vo’na föl Riegernét a gyilkosságra. A következő vádlott Horváth János volt. Elmondotta, hogy Szeged környékén sokat beszéltek a férfiruhában járó nőről, mire ő is kiváncsi lett rá éji meglátogatta. Riegerné később hozzájuk is járt s egyszer azt mondotta, tud egy boltot, amivel pénzt lehetne keresni. Elmondta, hogy Dobákot kellene felakasztani s mivel munkanélkül volt, ő is vállalkozott a gyilkosságra. A Dobák- gyerekek is ott voltak, mikor ők felkészültek apjuk meggyilkolására, de Pipás Pista megigértette velük, hogy nem szólnak senkinek. A hurkot Pipás Pista dobta Dobák nyakára s a gyerekek és Dobákné is ott voltak, mikor végeztek ve'e. Mikor Dobák kiszönvédett, Dobákné azt mondotta, nézzék meg, mi van a zsebében, mire Pipás Pista kivette a halott ruhájából a pénztárcát és a tajtékpipát, amit éttőlkezdve állandóan ő használt. Az is Pipás Pista ötete volt, hogy Dobákot a kamrában újból felakasszák. Az újabb szembesítések során Pipás-Riegerné ismét tagadta, hogy ő vetette volna a hurkot Dobák nyakára, vádott társai azonban megmaradtak állításaik mellett. Ezután Császár József vádlott kihallgatása következett, aki elmondotta, hogy Pipás Pista utasítására vadházas- társának testvére, Horváth János bérelte fel a gyilkosságban való részvételre, amiért azonban csak egy kis húsban részesült, pénzt nem kapott. A tanuk kihallgatása Az első tanú Vér Józsefné, Dobák Anta'né első házasságából született leánya volt. Elmondta, hogy mostohaapja, Dobák Antal iszákos, rabiátus ember volt, vele is sokat ellenségeskedett s ilyenkor ő Pipás Pistához menekült. Dobák Antal meggyilkolásáról nem tud részleteket, mert akkor Szabadkán tartózkodott. Mikor onnét hazajött, anyja azt mondta neki, hogy Dobák felakasztotta magát. Vérné volt az, aki tíz év múlva megtette a feljelentést a gyilkosok ellen. Az elnök kérdéseire elmondja, hogy a gyilkosságot magától Pipás Pistától tudta meg, aki egyszer ittas fejjel elmondta neki, hogy anyja biztatására ő ölte meg mostohaapját. — Miért nem tett akkor feljelentést? — kérdezte az egyik védő, mire a tanú azt felelte: — Kérem, én jelentettem, de kilöktek. Azt mondták nekem, hogy akkor járjon a szám, ha bizonyítékaim vannak. A következő tanú Börcsök Mihályné, a meggyikolt Dobák legidősebbik leánya volt. Elmondta, hogy szülei nagyon rosszul éltek. A gyilkosság estéjén, mikor szülei eltávoztak hazulról, Császár József és Horváth János társaságában beállított hozzájuk Pipás Pista és azt mondotta, figyelmezteti őket, hogy apjukat fel fogják akasztani, de erről senkinek sem szabad szólniuk. Mikor apjuk visszajött, Pipás Pista kiküldte őket az udvarra, majd a gyi'kosság megtörténte után ismét visszahívta őket. Az elnök kérdésére a tanú azt felelte, azért nem tett feljelentést, mert nagyon félt Pipás Pistától. A tanút ezután Pipás PistávJ szembesítik, aki kije'enteíte, hogy mind a hárman bent á'ltak a szobában, amikor apjukat felkötötték, Börcsökné ezze* szemben megmaradt állítása mellett. Ezután a huszonhárom éves Dobák Antalt hallgatta ki a bíróság, aki kijelentette, oly fiatal volt, hogy alig emlékszik a történtekből valamire. A harmadik gyerek, Dobák Teréz vallomásában e őadta, hogy tizenkét éves volt, amikor a gyilkosság történt s a részietekre ő sem emlékszik. Németh Mihály kisgazda, Dobákék szomszédja, tanúvallomásában elmondotta, hogy Pipás Pista egyszer nevetve mondta neki, hogy Dobákné egy akó bort és egy birkát ígért neki, ha az urát elteszi láb alól. A vallomásra Pipás Pista kijelentette, hogy ebből egy szó sem igaz. Több tanuvaTomás hangzott el ezután, melyek szerint Dobák Antal békés, szelíd ember volt, majd Vér József, a vádlott Dobák Antalné veje elmondotta, egy Ízben hallotta, amikor Dobákné az udvaron elmondotta az ö feleségének, hogyan akasztották fel Dobákot. Vér Józsefet erre szembesítették volt feleségével, de mindketten megmaradtak eredeti álifásaik mellett. Ijesztően pang Halason az építőipar Ebben az évben még egyetlen épitési, vagy javítási kérelem sem érkezett be a mérnöki hivatalhoz Előttünk fekszik a halasi építkezésekről szóló statisztikai kimutatás és egy információ arról, hogy az idén még egyetlen épitési kérelem sem érkezett a városhoz, de olyan kérelem sem, amely javításokat jelentett volna be. Más években, még az előző esztendőben is, ilyenkor már több kérelem érkezett be, hogy a tavaszi időszakban milyen építkezést akarnak egyesek végezni és az a tény, hogy az idén ilyen kérelem nem futott be, annak a jele, hogy kevés építkezés lesz tavasszal. Ez a helyzet ismét azt szemlélteti, hogy milyen nagy fokban, mondhatnánk ijesztő mértékben pang Halason az építőipar helyzete. A statisztika szerint 1932-ben uj építkezés csak 15 esetben volt, taz elmúlt 1931. évi 31 esettel szemben. 1932-ben földszintes 1 szobás lakóház építésére 6 esetben adtak engedélyt, földszintes két szobás lakóházra 7 esetben, földszintes 4 szobás lakásra 1 esetben és egy építkezés volt a kórház kibővítési munkálata. Kisebb javítások és átalakításokra 1932-ben 560 engedélyt adtak ki, mig 1931-ben 417 esetben, amiből arra lehet következtetni, hogy generális építkezések helyett inkább csak javítgatás és átalakításokkal elégednek meg a háztulajdonosok. Az előbbi évben 1931-ben is nagyon kevés építkezés volt már, na- gyobbszabásu munkalehetőség akkor azért volt, mert akkor építették a laktanyát és a postapalotát. 1932-ben a lakhatási és használati engedélyek a következőképen oszlottak meg. Lakhatási engedélyt kiadtak földszintes uj lakóházra 23 esetben és pedig egy szobás lakásra 13 esetben és két szobás lakásra 11 esetben. Két emeletes épületre 1 esetben és pedig ezekben 2 szobás Lakásra 2 esetben, 4 szobás lakásra 2 esetben, ezenkívül ugyanitt a postán a szükséges hivatali és mellék- helyiségei céljára. Földszintes átalakított lakóházra 1 esetben és pedig ebben 1 szobás lakás 2 és 2 szobás lakás 1 esetben. Használati engedélyt kiadtak pénzintézeti és üzlethelyiségre 1 esetben, műhelyre 1 esetben, melléképületre 1 esetben. Az 1931. évben kiadott lakhatási és használati engedélyek száma ösz- szesen 43 volt. Két évig vakon élt és I ezért felakasztotta magát Halason egy öreg ember Megdöbbentő és körülményeinél fogva megrázó öngyilkosság történt szerdán délelőtt a Tóköz 7 sz. alatt levő házban. A délelőtti órákban felakasztotta magát a szobájában levő tetögerendára Farkas József 61 éves halasi ember és mire tettét észrevették, már ha- lőtt volt. Az öngyilkosság okát a kiszállott rendőri bizottság állapította hieg, amikor is megtudták, hogy Farkas József azért követte el végzetes tettét, mert már két év óta vakon él és ezt a vakságot nem bírta el. Több izben emlegette és panaszkodott arról, hogy nem tudja így vakon megszokni az életet és jobb volna számára, ha nem élne. Szerdán délelőtt kilenc óra tájban felesége elment rövid időre hazulról és ezt az időt használta tel az öreg ember arra, hogy megváljon az élettől. | : Az ügyben lefolytatták a vizsgálatot és megállapították, hogy kétségtelenül öngyilkosság történt. He maradjon ki jövő télre ! Hócipő, tiőcsizma, fiú és leányka hócipő, téli cipő, posztó és báránybéléssel Férfi és női bélelt borkeztyű a szezon utolján beszerzési áron kerül eladásra a Ma rád ékáru házban Divalcipők P. 11.5®