Halasi Hirlap, 1933 (1. évfolyam, 1-34. szám)

1933-05-22 / 2. szám

Május 22. HALASI HÍRLAP 5. oldal M törtökön 8NINGS iek ence ndráma ásban »16! NINGS :HOVA 5 fél 7 rokor. május , fél 7 és akor hangos ] i let- ipa? vígjáték ásban MENJOU jyárak! RÖVID — Gr. Teleki Mihály a Duna» Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara h. elnöke, hosszas betegségéből fel­üdülve közérdekű működését meg« kezdte s ennek első megnyilatkozása lapunk mai számában megjelent nagyvonalú cikke. — A rádió múlt vasárnapi műsorában meleg hangon emlékezett meg lapunk megindításáról. — A Bajai Független Magyar­ság szintén megemlékezett lapunk« ról, mint színesen, változatosan szer« kesztett lapról. — Az ipartestület választmányi ülésen foglalkozott lapunk megjele» nésével. Ezzel kapcsolatban Kis Illés Antal ipartestületi elnöktől az alábbi sorokat kaptuk : Az iparosságnak régi óhaja volt, hogy városunkban legalább két helyi újság legyen s most amikor ezen óhaj valóra vált, őszinte örömmel üdvözli az uj lapot. Óhajtja és reméli az iparosság, hogy érdekei az uj lap hasábjain a kivánalmaknak megfelelően fognak kifejezésre jutni. Ez annál is inkább kívánatos, mivel a közvélemény még ma sincs tisztában azzal, hogy a mezőgazdasági termékek s az ipar» cikkek árai közti lényeges eltérésért (a békebeli állapotokai szemben) a felelősséget az iparosságra hárítani nem lehet. — Az Ojrjszjáglos Magyar Gazdasági Egyesület lapja, iái »Köztelek« követke­zőkben emlékezik meg lapunkról: Uj agrár hetilap. A Kiskunhalasi Gaz­dasági Egyesület »Halasi Hírlap« címen he lénk int megjelenő, félhivatalos lapot indított Medveczky Károly gazdasági fő­tanácsos, az egyesület elnökének felelős szerkesztésében. Az egyesület az agrár­eszmék terjesztése érdekében ezzel a kezdeményezéssel a gazda társadalom­nak jó szolgálatot tesz. — L e s z 1 Jakab a Kincstári főtanácsos, a Pénzintézeti Központ ügyvezető igazgatója 64 éves korában elhunyt. Vele a ma­gyar gazdasági életnek egyik leg» kimagaslóbb vezér egyénisége kői« tözött el az éiők soraiból. — Dr. Hagymássy Zoltán Tolna* vármegye uj főispánjának f. hó 23-án lesz a beiktató ünnepélye Szekszárdon. Az ünnepélyes beikta* tásra Szekszárdra érkezik vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök, Hóman Bálint vallás és közokt. mi» niszter és Sztranyavszky Sándor ny. államtitkár, a Nemzeti Egység Párt­jának elnöke is. — A junius 18»iki kiskunhalasi népművelési nap (népünnepély) keretei most már gyors egymásu» tánban bontakoznak ki. Tekintettel arra, nogy filléres vonatot is indít a Máv. s városunkból is remélhető» leg 'ezrek fognak az ünnepélyen megjelenni, a rendezőség ily nagy tömegek befogadására s a szabad* színpad és nézőtér elhelyezésére a Sóstó partját alkalmasnak nem ta* lálta s az ünnepélynek a vásártéren leendő megtartása mellett döntött. Az ünnepély részletes programmját később közöljük. — A Kisszáliási Uiadalom a pol« gármester utján fialas város gazda« társadalmát az uradalom gazdasága» inak tanulmányozására meghívta. Mintegy 20 tagú gazdacsoport ké» szül átrándulni Kisszállásra, hogy lássa azt a szép munkát ami ott folyik és részesei legyenek az ura» dalom vendégszerető meghívásának. HÍREK — A róm. kath. önképző Egy­let zártkörű bálát rendez pünkösd vasárnapján este 8 órakor, Szabad» kai u. 1. szám alatti székházában. A meghívók szétküldése most folyik. Aki tévedésből meghívót nem kapott, de arra igényt tart, forduljon a vigalmi bizottsághoz. Itt közöljük azt is, hogy a legényegylet f. hó 28»ára tervezett majálisa elmara, illetve a hősök emlékünnepe miatt még meg nem határozott későbbi vasárnapon lesz megtartva. — Rosszul lett az uccán és meg» halt Tumó Lajos halasi kutmester. Tumó szerdán délután bent járt a városban s amikor hazafelé tartott hirtelen rosszul lett. A Tirmann féle üzlet előtt a járókelők leültették egy padra, ahol pár percnyi szenve» dés után meghalt. — Országos levente verseny lesz Pécsett pünkösdkor. Ezen a versenyen a halasi levente egyesület hét tagból álló csapata is részt vesz levente»pentatlanban, melynek szá» mai: buzogánydobás célba, kötélhú­zás, 7»szer 100 méteres staféta futás, céllövés, távolugrás. — Első áldozás ünnepe fesz vasárnap május 28-án szent mise után a kath. templomban. Utána B gyermekek a kath. iskolában á hívek közadakozásából sze­retet lakomát kapnak. — 25.000 iv írógéppapír szálli» tására pályázatot hirdetett a város. A beérkezett négy ajánlat közül a Nagel bpesti cégé volt 199 P»vel a legolcsóbb. Polgármester azonban a Pressburger cég 200 P- s ajánla» tát fogadta el, mivel az helybeli kereskedő. — Folyó hó 23 án Kedden a főispánnál nagyobb gazdaküldött­ség jelenik meg. A küldöttségek a gazdák felkérésére a polgármester vezeti. A küldöttség arra fogja kér« ni a főispánt, hogy a f. évi útépí­tési programmba vétetné fel s a kikövezését is rendelné el azon félkilóméternyi útszakasznak, melyen a földmunkálatokat már befejezték — A küldöttségben résztvesznek többek között: Nagypál Sándor, Nagy Kálozi József, Ditrich Fülöp, Kis 0. Lajos földbirtokosok. — Folyó hó 28»án a hősök napján ünnepélyes keretek közt lesz a hadi­rokkant jelvények kiosztása. Ez ügy* ben szombaton nagyobbszabásu ér­tekezlet volt a polgármesternél, ame« lyen részt vett a honvéd helyőrség képviseletében Bittó alezredes is. — Dr. Haász István tábori püspök tiszteletére a helyőrség tisztikara folyó hó 24 én szerdán este vacso­rát ad. — Baranyi Tibort Szeged sz. kir. város főispánját, ebben az állásában való meghagyása mellett Bács»Bod* rog vármegye és Baja Thjf. város főispánjává nevezték ki. — Ünnepé* lyes beiktatása f. hó 30»án lesz Baján. — Halált okozott egy babszem. Magrenditő szerencsétlenség történt folyó hó 9 én Fehértó pusztán. Van« esik Ferenc ottani lakos 2 éves Mária nevű leánya játék közben egy babszemet nyelt amely tüdejébe ju* tott és mikor orvoshoz vitték az orvosi vizsgálat közben meghalt. — A Kiskunhalasi Ref. Szilády Reálgimnázium Diákszövetségé* nek helybeli választmánya f. hó 8«án Bátory Gábor elnöklésével gyűlést tartott, melyen elhatározta, hogy az idén is meg fogja rendezni a múlt évben olyan jól sikerült nagy talál« kozó-gyülését. Kimondta továbbá a választmány, hogy szokáshoz híven a reálgimnázium számára ez évben 200 P-t ad évvégi jutalmakra, mely* bői 100 P*t a szegénysorsuak segé* lyezésére, 50 P»t a pályamunkák jutalmazására, 50 P»t pedig a cser­készcsapat segítésére kíván juttatni. A találkozó jnlius 2-án lesz, s ter­vezetét most állítja össze a vezetőség. — A Fehértó és Sóstó halászati es vizének vegyi Összetétele vizsgá» latára itt járt dr. Unger Emil egye térni m. tanár, a Halélettani és Vegy- kisérleti Állomás főadjutánsa, aki a tavak vizéből mintákat vett és ezek laboratóriumi feldolgozásának ered* ményéről cca 10—14 nap múltán hivatalos értesítést is küld a város» nak. Lejöveteiét még az is nagyon kívánatossá tette, hogy a Fehértó esetleges idei békanyál és kinádaso- dásának — tanácsai nyomán — ele» jét lehessen venni. — Ä Gazdasági Egyesület tovább folytatja taggyüjtő tevékenységét s ez­úton fs felhívja a város gazdatársadal­mát, hogy az egyesületbe minél többen lépjenek be, mert egyesülésben van az erő. — Itt ©miitjük meg, bogy a! Gazda­sági Egyesültet évzáró közgyűlését jun- nius 5-én. tartj a a város közgyűlési termé­ben a Hangya közgyűlést jeövetőteg. Határozatképtelenség esetién a közgyűlés pünköisd másodnapján lesz megtartva a közgyűlési teremben. Minél tömege­sebb megjelenést kérnek. — Padányi Gyula és Rusznyák Béla kir. tanfelügyelők a szokásos évi tan­ügyi ellenőrző látogatásokat úgy a vá­rosban, mint a tanyákon megtartották. Padányi Öméltósága meglátogatta a gaz­dasági népiskolát is s őszinte örömét nyilvánította afelett, hogy ©zen iskola szépen fejlődik. Nyilatkozata szerint ilyen városban az elemi .iskolák 7—8. osztályúvá fejlesztése nem szükséges, mivel a gazdavárosok gyermekeinek olyan irányú nevelést kell adni, mint ami­lyen a halasi gazdasági ^népiskolánál adva van. — A kisgazda távlovaglással kapcso­latban közöljük, hogy Horthy István lovassági tábornok, a távlovaglás veze­tője megígért©, hogy ha nem érinthetik is a távlovaglók városunkat, kőrútjuk befejezése után meg fogja tekinteni Ha­last. ; ■ | — A zárda tárgysorsjátékának húzása junius 1-én lesz, a nyeremény tárgyak a katolikus iskolában 25-én és 28-án te­kinthetők meg reggeli 8 órától délután 6 óráig, ahol még sorsjegyek jis kapha­tók. ! i — összeült az iskolaszék. Padányi Andor kir. tanfelügyelő úrtól hallottuk múlt heti iskolalátogatásai sórán az aláb­bi érdekes esetet: Szepességi tanfelügyelő korában egy iskolavizsgálat alkalmával llapozgatván a számadásokat, egyik kiadási tételnél ez állott: összeült az iskolaszék —. 5 ko­rona. Azon kérdésére, hogy mi ez, a gond­nok igy felelt: — Pálinkára ment el kértem alássan, mert anélkül nem gyűlnek össze! — Etözietes letartóztatásba helyezte a jérásbiróség Oláh Lajos halasi cipész- segédet, aki március 28-án özv. Krö­nung Györgynétől átvett egy kötött ka­bátot, hogy azt más színűre becseréli, azonban azt eladta és megszökött Ha­lasról. E hó 17~én visszatért s mivel feljelentés volt ellene, a rendőrkapi­tányság letartóztatta és átadta a járásbí­róságnak, ahol Oláh a sikkasztást beis­merte. Távolléte alatt Budapesten és környékén tartózkodott, ahol a detektí­vek megállapítása szerint szintén bűn­cselekményeket követett el, melyeknék tisztázása végett nyomozás folyik. — Gulyás Sándor reálgimnáziumi ta­nár, lapunk kitűnő főmunkatársa meg­hűlésből származó betegségben gyengél­kedik. Reméljük, hamarosan felgyó­gyulva, újra szerkesztőségünkben üd­vözölhetjük. — Köszönetnyilvánítás. Ez utón is hálás köszönetemet fejezem ki a KAC Tek. Vezetőségének, hogy a kiskőrösi és kiskunhalasi állami polgári fiúiskolák vasárnapi futball mérkőzésére a pályát rendelkezésünkre bocsátotta, azonkívül Varga Kálmán urnák, ki a meccsbirói tisztet volt szíves elvállalni és Varga Jenő testnevelő tanár urnák, hogy a verseny előkészítésében és lebonyolítá­sában segítségünkre voltak. — Henni! Aladár igazgató. — A Városi Dalkör junius 10-én este 7 órakor tartja évzjáró közgyűlését a közgyűlési teremben. UtSna a Polgári Olvasókörben társas vacsora lesz, nők és férfiak részvételével. — fl Kef. öinfeépizőköir junius 4-én, pünkösd vasárnapján est© 8 órai kez­dettel műsoros estét rendez. A műsort itt közöljük: 1. Lányi Ernő: Daliegyve­leg. Előadja az Iparos Dalklar férfikara. 2. Apuci gyere a kabaréba. Bohózat. Irta: Csupkó Lajos. Személyek: Az asszony: Nagy Torma Ibi. A férj: Leer Sándor. A szomszéd: Szakáll György. 3. Magyar dalok. Tárogatón előadja és énekli Gyenizse Balázs cigányzene kísé­rettel. 4. Vonósnégyes. Irta: Szőke Sza­kái. Személyek: Sehvarcz: Hartyányi I., Bella: Török Kata. Jolán: Horváth Gi­ziké. Tini: Király Irénke. Salgó Jenő: Buda I., Margó: Zseni Antal. Salgó Géza: Szakáll Gy., Darnai: Balogh F. 5. Táncszám. Előadják: Varga Jenő­mé és ifj. Varga Elek. 6. Révfy: Népdal- egyveleg. Előadja az Iparos Dalkar női kara. 7. Lélekidomíar. Irta: Nőtt; Károly. Személyek: Vágó: ifj. Kovács Józstef. Vagoné: Király Aranka. Zsindely: Har­kányi István. Salgó: Zseni Antal. Tán­cosnő: Balogh Franciska. Szegő: Buda Imre. — Az előadás rendezője: ifj. Ko­vács József. Súgó: Török Imre. — Elő­adás után reggelig tánc. t — A bufgár királyság Sumlóban emléktáblával jelöli meg azt a há­zat, ahol Kossuth Lajos 1849 őszén me- nekültségében lakott, míg a suttán és iá nagy Díván tanács megtagadta kiada­tását az orosz és osztrák császárság folytonos sürgetéseire, Kossuth kor­mányzót később á kisázsiai Kiutahióba vitték bivalyos szekereken. Az emlék­tábla leleplező ünnepén szófiai kir. kö­vetségünk és a Magyar Egyesület is jelen fesz. — Uj cjgarletfca. Az »Extra« cigaret­tának oly nagy sikere volt a nemzetközi vásáron, hogy a Dohányjövedék annak állandó gyártását határozta el. — A aoItVadkleírti Iparbestiifet dísz­közgyűléssé. Lélekemelő ünnepség kere­tében folyt le f. hó 14-én a sottvadkerti Ipartestület díszközgyűlése abból1 az al­kalomból, hogy a kőszegi iparoskong­resszus, Streitmann Bélái soltvadkerti ipartestületi elnököt, az iparosság érde­kében kifejtett munkálkodása elismeré­séül, díszoklevéllel tüntette ki. A disz- gyülésen 'megjelent a kitüntetés átnyuj- tása végett Safáry Endre f őszolgabíró is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom