Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)
1931-02-04 / 10. szám
február 4 Kiskunhalas Helyi Értesítője 5 oldal ir,,ház jgépüz* mellett) zdő* téli esó tása i néónra, ciink gre, i téli t sitása ;ola! lusagot, irtestü« folyam án, feb* §n hét« kor Uj amot ilagha« :e. atkozni inimár 1 lehet. tel isiké :ó. Megszüntetik a féláru utazás! kedvezményeket A MÁV igazgatósága a kereskedelmi miniszter hozzájárulásával elhatározta, hogy ideiglenes utazási kedvezményeket csak a legritkább esetben engedélyeznek. Ezideig minden kiállításra, gyűlésre, kongresszusra 50 százalékos utazási kedvezményt engedélyezett a Máv., ami ellen nem egyszer tiltakozott már a vidéki kereskedelem is, amely a maga sérelmét látta abban, hogy a vidéki közönséget rászoktatják a fővárosban való vásárlásra. A vasúti statisztikából megállapítható, hogy az utazóforgalom azokra az időpontokra koncentrálódott, amikor az 50 százalékos vasúti kedvezmény éle'ben volt, mert a vidéki közönség már számított azokra a gyűlésekre, kiállításokra és vásárokra, amelyek nem annyira a tárgyuknál fogva, mint éppen a vasúti díjkedvezmény révén bírtak vonzó erővel. Ezeket az 50 százalékos vasúti díjkedvezményeket a jövőben csak a legritkább esetben fogják engedélyezni. ■ — .... ! M indenhová betekintési joga lesz az egyszerűsítő kormánybiztosnak Messzemenő hatáskört biztosit a köz- igazgatás egyszerűsítésének elkészítésére kiadott rendelet az úgynevezett racionalizálási kormánybiztosnak, Ma- gyary Zoltánnak. A kormánybiztos, akire a feladatok egész sorát róják, sem fizetést, sem tiszteletdijat nem kap működéséért. A rende’et betekintést biztosit a kormánybiztosnak minden hivatalba, minden aktába és beiktatja az Országos Takarékossági Bizottság elnöki tanácsába. Kívánságára azonban bármiféle állami tanácsba vagy bizottságba meg kell hívni. Uj állásokat nem rendsze- resi.enek a kormánybiztos működésével kapcsolatban. A kormánybiztos feladatait hét pontban jelöli meg a miniszterelnök rendeleté. Az egész közigazgatásban kutatnia kell azokat a rendelkezéseket, amelyeknek a megváltoztatása célsze- j rünek látszik az egyszerűsítés érdeké- j ben. Ki kell derítenie az aránytalan- j Ságokat, meg kell mutatnia, hol lehet- j ne egyesíteni ma még külön kezelt, de j azonos természetű ügyeket. Javaslato- j kát és tervezeteket is kell készítenie. : Köszönet nyilvánítás. Mindazon rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen jó feleségem, kedves leányunk temetésén megjelentek s ezáltal nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Kovács Sándor, Gyenizse László és neje. Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonoknak, jóbarátoknak és ismerősöknek, kik felejthetetlen feleségem, édesanyánk, nagyanyánk temetésén resztvettek s ezáltal nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Darányi József és családja. Fájdalmak elten Aspirin- tabletták j Gyógyszertárakban kaphatók. HÍREK — Előfizetések szives megújítására kérjük tisztelt olvasóinkat. — A Zenekedvelők Egyesül le f. hó 12-én este fél nyolc órakor a ref. reál- gimnázium dísztermében tartja évi rendes közgyűlését, melyre az egyesület tagjait tiszte’ettel meghívja az elnökség. Tárgy: 1. Titkári jelentés. 2. Számvizsgálóbizottság jelentése. 3. Tisztujitás. 4. Esetleges indítványok. — Még mindig sokkal drágábban élünk, mint békében. A december havi létfenntartási költségek adatait most tették közzé. Ezek szerint az olcsóbbodási folyamat decemberben megakadt. A heti létminimum a novembervégi 72.77 pengőről 72.81 pengőre emelkedett. Ha a mai adatokat az 1929. évi decembervégi adatokkal összehasonlítjuk, megállapíthatjuk, hogy az 1930. esztendőben 1.54 százalékos olcsóbbodás következett be. Ha azonban a békebeli adatokkal hasonlítjuk össze a mai adatokat, akkor az élelmiszerszükség’.etnél még mindig 31.7 százalék, egy rendes négytagú család összszükségeíénél pedig még mindig 47.3 százalékos drágulást találunk. — Ä keebiai reformátusok műsoros estjén január 25-én a következő felülfize- tések történtek, melyeket az egyház vezetősége ez utón is hálásan nyugtáz: Dr. Sántha Béla 1 pengő, Kakas Elek 5, Nagy Géza 50 fill., Belügyi gazdasági építési vállalkozók 5, N. János 4, N. N. 40 fill., Gugánovits Máté 3, Matok Mihály 1 P, Balogh László gazdaságii tisztv. 2, Kemechey Béla 5, N. N. 10y Dani József 1, Horváth István 1, Kertay Pélerné 2, N. N. 2, Tóth Kálmán 2, Müller Antal 1, Klein Jakab 1, Fáskerty István 1, Koczkás József 1, Toronyi István 1, Balogh Ferenc 10, Szabó Zsigmond 8, dr. Abonyi Dezső 10, Varjas János 5, Dobán Károly 1, Weisz Árpád 4 és Rziha Béla 1 pengő. — Uj forgalmiadó bilyegek kerülnek forgalomba. A pénzügyminiszter a 10, 40 és 60 filléres, továbbá az 1, 2, 5 és 8 pengős értékjelzésü forgalmiadó- j bélyegek gyártását beszüntette. A meglévő készletek elfogyásához képest uj 10, 20 és 50 filléres, 1, 2, 5 és 10 pengős értékjelzésü forgalmiadó-bélye- gek kerülnek forgalomba. A régi 10, 40 és 60 filléres forgalmiadó-bélyegek- ből meglévő készleteket a postahivatalok és a dohánytőzsdék tovább is korlátlanul árusíthatják és az érdekeltek adó'erovásra felhasználhatják. A régi 1, 2, 5 és 8 pengős forgalmi- | adóbelyegeket a postahivatalok és bélyegárusok április 1-ig árusíthatják, az adózók pedig május 1-ig használhatják fel. ! , , i r i — Névncpm-egváltás. Dr. Komlós Balázs 25 pengőt, Gyenizse Balázs 15 pengőt névnapmegváltás cimén juttattak az inségakeió céljaira a város polgármesteréhez. — Ä Kiskunhalasi Református önk. Kör évi rendes közgyűlését február hó I 8-án délután 3 órakor tartja egyesületi j helyiségében. Amennyiben a kör tagjai kellő számban meg nem jelennének, a közgyűlés az első gyűlést követő vasárnap, február 15-én délután 3 órakor feltétlenül megtartatik. Tárgy: 1. A választmány jelentése a kör működéséről. 2. Zárószámadások kimutatása. 3. Felmentvény megadása. 4. Az uj évi munka- programm és költségelőirányzat megállapítása. 5. Indítványok, melyek 8 nappal a közgyűlés előtt az elnökségnél beje- lentendők. 6. Tisztikar, választmány tagjainak megválasztása, számvizsgáló bi- j zottsági tagok választása. — Kereskedelmi mérlegünk. A Statisztikai Hivatal örvendetes eseményt közöl az 1930. év kiviteli és behozatali mérlegekről. Eszerint a kivitel több mint 80 millió pengő értékkel haladta meg a behozatal értékét. Legnagyobb értéket búza és liszt képvisel a kivitelben. De jelentős számmal szerepelnek az élő és leölt állatok is. — Ä Hangya apró hhei. Üzleteinkben az alábbi napokon leltározunk: Február 5-én az alsóvárosi fiókban, 6-án a tabániban, 9-én hétfőn a felsővárosi fiókban, 10-én kedden a Kossuth-uccaiban. A főüz'e et 12-én és 13-án csütörtökön és pénteken leltározzuk. A leltározás alatt álló üzletekben a leltározás napján nem árusítunk. — Négyszáz métermázsa nemesített Ella vetőburgonyát utalt ki tagjaink részére a Burgonyatermelési Hivatal. Aki e burgonyából venni akar, je’entse be a mennyiséget a Hangya vezetőségénél február hó végéig. A burgonya március hó közepén érkezik. H. — Szabolcska Mihály emlékezete. A Református Nőszövetség február 5-én, csütörtökön délután 5 órakor a ref. gimnázium dísztermében szeretetvendégség keretében áldozik a nagy költő-pap, Szabolcska Mihály emlékének. Az ünnepély sorrendje a következő: 1. Ének, ima. 2. Szabolcska M.: Magamról. Vallat a kisfiam. Uram, maradj velünk. Szavalja: Fülöp Kata. 3. Szabolcska—Balázs: Salzburgi csapszékben. Szabolcska—Kun László: A Grand Caféban. Tárogatón előadja és énekli cigányzene kíséretében: Gyenizse Balázs. 4. Emlékbeszéd. Tartja: Gulyás Sándor. 5. Szabolcska— Fráter: Tele van a város... Szabolcska— Fráter: Erdőn... Énekli Jerémiásné Ste- panek Ilonka. 6. Szabolcska M.: Túri Juhász János. A LXXIX. zsoltár. Szavalja: Tóth Kálmán. 7. Tea. 8. Biblia- magyarázat. Tartja: Pataky Dezső. 9. Ének. — A tea ára 1 P. — Ä félegyházi képviselőtestület bizalmat szavazott a polgármesternek. A képviselőtestület pénteken délután tartott rendkívüli közgyűlésén bizalmat szavazott a polgármesternek és elvetette az állítólagos szabálytalanság miatt tett fegyelmi és azonnali felfüggesztési indítványt. — Táncmulatság. A róm. kath. önkép- zőegyiet (Szabadkai-ut 1.) február 15- én, farsang vasárnapján zártkörű jelmez- bálát rendez, mely a legjobb sikerűnek ígérkezik. — A balotai ut kőanyagának a helyszínre való kifuvarozására árlejtést hirdet az áliamépitészeti hivatal. A kiskunhalasi th. utmesterség, a budapesti m. kir. áliamépitészeti hivatal rendeleté folytán közhírré teszi, hogy a Kiskunhalas—balota—ötömösi községi közdüllő ut kiépítésével kapcsolatban f. évi február hó első felében a kőanyag kiszállítása kezdetét veszi. Felhívja tehát mindazokat, akik a kőanyag kifuvarozását a Kiskunhalas—balota—ötömösi közdüllő ut 0x850—4x850 km. szakaszára kiszállítani óhajtják, hogy erre vonatkozó szabályszerűen felbélyegzett Írásbeli ajánlatukat feburár 5. napjáig az utmesteri hivatalban, Kiskunhalas, Kötö- nyi-ut 2. szám alatt adják be. Az ajánlatban külön ajánlat teendő az alap árra vonatkozóan és külön ajánlat teendő a kilométerenkénti emelkedésre. Az ajánlat ban feltétlen felemlítendő, hogy ajánlattevő mennyi fogattal tudja a kőszállitást megkezdeni. A beérkezett ajánlatok felett a budapesti m. kir. áliamépitészeti hivatal dönt. I — Kitünően sikerült a Polgári Olvasókör táncmulatsága. A polgári Olvasókör, mint minden évben, az idén is megrendezte táncmulatságát. A polgári Olvasókör táncmulatsága vasárnap este zajlott le, amelyen szép számú közönség vett részt. A tánc- mulatság 10 órakor kezdődött meg és az a legkitűnőbben sikerült. A mulatságon résztvevők a legjobb hangulatban maradtak együtt a reggeli órákig. — Felnőttek konfirmációi oktatása. A református lelkészi hivatal tudatja az érdekeltekkel, hogy a felnőttek konfirmációi oktatása február 15-én kezdődik a ref. polgári leányiskola termében. Az összejövetelek minden vasárnap délután 3 órakor vannak s áldozócsütörtökig tartanak. Felkéri az egyház uj tagjait és azokat, akik valamely ok miatt annak idején nem koníirmálkoztak, hogy a lelkészi hivatalban jelentkezzenek. — Ä budapesti vasutas-zenekar szombat esti hangversenyéről szombati számunkban hozunk tudósítást. — Tanyai szt. misék. A róm. kát. egyház szeretettel értesiti hiveit, hogy február hó 8-án Bogárzón, február 15-én pedig Felsőbalotán tart szentmisét és szentbeszéket. előtte gyóntatás. — Ä községi biró esküvője. Derecske községben Börcsök Sándor községi főbiró most tartotta esküvőjét Porkoláb András gazdálkodó leányával. A lakomán ezer főnyi vendégsereg vett részt, amely 1 ökröt, 3 sertést, 200 nyulat, 500 tyúkot és 3000 liter bort fogyasztott el. — Farsangi teaest. A Kiskunhalasi Ref. önképzőkör mint már jeleztük is, február 8-án, vasárnap este 8 órai kezdettel igen jősikorünek ígérkező, vidám családias teaestét rendez, mely iránt már is nagy az érdeklődés. Részvételi jegy ára személyenként tea süteménynyel és felvágottal 1 pengő 50 fillér. A részvételre szőlő aláiróiveket már ki- bocsájtották, me'yek a kör tagjainál, vagy a kör gondnokánál rendelkezésükre áü az érdeklődőknek. — Jánoshalmán építik fel a 8-as huszárok háborús emlékművét. A volt cs. kir. 8. huszárezred, amelynek ezred törzse Kecskeméten székelt, emlékművet állít a világháborúban elesett bajtársak emlékének. Az emlékmű bizottsága most küldte szét az értesítéseket, amelyekből megtudható, hogy az emlékművet Jánoshalmán fogják felépíteni. Az ezred hadkiegészítője Szabadkán volt, mely most megszállt terület és ezért gondoltak arra, hogy Jánoshalmán, a legközelebbi községben állítják fel. — Pettyes bankett. Az oltáregylet: február negyedikén, este fél 8 órai kezdettel a róm. kát. Önképző körben megtartja Pettyes bankettjét az orgona javára. — Előadás a magyar nótáról. A kis- kuunhalasi Református önképzőkör febr. 8-án délután ismeretterjesztő előadást nem tart egyéb program miatt. Február 15-én, délután 5 órakor Sütő József tanár a magyar nótáról tart előadást. Kodály—Bartók zenedarabokat mutat be gramofonon. A délutánt műkedvelő zenekar teszi kellemesebbé. — Az UJ Színház vendégszereplése február 24-én Halason. Az Uj Színház tagjai február 24-én, kedden este a színházteremben előadó estét tartanak. Jegyek már most előjegyezhetők Hurt- féle papirkereskedésben.