Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)

1931-11-07 / 89. szám

6 oldal Ktofcnnhala» Helyi Ertesitöfe november 7 Közgazdaság — A magyar buzakivitel mérlege. Az export-intézet jelentése szerint október j 31-ig 2.4 millió mázsa, búzát vittünk ki [ külföldre az uj kampányban a Magyar 1 Gabonakereskedők Kiviteli Egyesülése j utján. A világpiacokon a legnagyobb j vevő továbbra is Anglia, ahol a védő­vámtól való félelem a kereskedelmet nagymérvű készletek felhalmozására ösz­tökéli. • — Hírek az állatexportról. Francia^ ország felé a megállapított növendék- marha-kontingens kimerült a magyar állatokra. Románia hetenként az eddigi 420 darabbal szemben csak 260 darab marhát szállíthat a bécsi vásárra. A svájci határállomásokra október egyik utolsó napján 340 darab marha érkezett Magyarországból. Olaszországban meg­szilárdultak az állatárak. A juhpiae a nagy felhajtás következtében lanyha. * — 1667 vagon szőlőt exportáltunk. Mig a tavalyi kampányban 1600 vagont tett ki szőlőkivitelünk, addig az idén 1667 vagont adtunk el külföldre, tehát az eredménnyel meg lehetünk eléged­ve. Csehszlovákiába az idén egyetlen vagon sem ment ki. Ha szeptemberben kedvezőbb lett volna az időjárás, még nagyobb exportot bonyolíthattunk vol­na le. * november 6 Halasi gabonaárak Búza 9'50, rozs 10'— boletta nélkül. Ferencvárosi sertésvásár. Árak könnyű sertés 75 —102, közepes 102—108, nehéz 108—116 fillér. Irányzat lanyha. • 1 Magpiaci )eleol és. A Manthner Ödön magtermetö éa mag- kereskedelmi rt. heti jelentése. A forgalom az elmúlt hétien szűk keretek közt mozgott, mert a vevők a bizonytalan gazdasági helyzet foly­tán még tartózkodók. Lóheremag to­vábbra is lanyha, termelők részéről erősebb a kinálat, azonban csak ol­csóbb áron lehetséges az elhelyezés. Lucernamag szintén lanyha, jóminő- ségü világos áruban a kinálat gyen­gébb, mig barna, ázott áru csak alacsony ár mellett volt elhelyez­hető. Baltacinmag irányzata szilárd, a kinálat csekély. A budapesti áru- és értéktőzsde hivatalos jegyzései 100 kilónként, nyersáruért, budapesti pa­ritásban: káposztarepce 20—20.75 P, vörös köles 15—16, vegyes köles 14—14.50, lucerna 65—80, lóhere 115—125, lenmag I. 21.50-22. JEBOUSCHEK K. Tűzzománc, jelvény- és érdemjel-gyár Készít érdemjeleket, plaketteket, érme­ket, tüzzománcos jelvényeket. Érdemie­tek javítását vállalja. — Budapest, IV., Semmelweis-ucca 7., III. 10. — Telefon: Aut. 891-18. GLÜCKNÉ ÉS VADASZNÉ fűző különlegességei Luxus fűzők, testformálók, fogyasztó fű­zök, haskötők, melltartók, gyógyfüzők, orvosi rendelés szerint, mérték után szolid kivitelben, jutányos árban készül­nek. Javítások, tisztítások. — Budapest, IV., Régi posta-u. 17. Váci-u. sarokház. Magánhirdeíések Gyermekkocsik megérkeztek, szép angol kocsik is kaphatók, olcsóbb mint Budapesten. Tűzhelyek már 20 pengőért jótállás mellett nagy vá­lasztékban. Naponta frissen pörkölt nagyszemü Maragogyp kávé még a ' régi árért kapható, azonkívül az ösz- szes fűszeráruk legolcsóbb beszerzési forrása Langermann Józsefnél (Ke­resztes vendéglővel szemben, a Piac téren.) Széche|nyi-u. 41 sz. 4 szobás úri lakóház 2 hold területű kerttel azon­nali átvéttellel eladó, esetleg bérbe adó. Maradék csipkevásár. Rendkívül ol­csó árak. 10 fillér métere a legfinomabb csipkének. Gyapjufonál 10 f. Előnyom- dámban teljesen uj minták érkeztek. A Tündérujjak összes mintái. Mélyen le­szállított áraimról győződjön meg. Er- dősné Berger Anna, Csengeri-ucca, Úri Kaszinóval szemben. Faikas Kálmán órás, a Gazdasági ! Bank épületében raktáron tart fali, in j ga, ébresztő és zsebórákat és szemüve­get nagy választékban. Brilliáns, arany, ezüst pénzt, aranyat, ezüstöt, (töröttet is), magas áron vesz, órát és ékszert pontosan javít. Megbízható felest keresek 7 hold J szőlő és gyümölcsös művelésére. Je- J lent ke zni lehet Nagy György Piros- j kánál Felsőszállás puszta, Hodossy ( birtok mellett. Kiskunhalas város hatósága köz- | hírré teszi, hogy mindazok az adó- | zók, akik együttesen kezelt közadók­ra f. év végéig fennálló tartozásai­kat, valamint múlt évi hátralékaikat november 15-ig teljes egészében ki­egyenlítik, abban a kivételes kedvez­ményben részesülnek, hogy hátralé­kaik után különben járó késedelmi kamat és végrehajtási dij terhűkre el nem számolható, sőt az általuk 1931 évi julius 1. óta már befizetett ké­sedelmi kamatok, illetve behajtási dijak teljes egészében tőketartozásra számolandó el. Téli szőrcsizmák, női posztó, fűzős és csatos cipők, női és gyermek hócipők, minden nagyságban, olcsó árban, házi komód cipők, női fekete erős strapa cipők, női lakk és antilop cipők, férfi fél és magasszáru cipők, férfi cugos box és strapa bőrben, bakancsok, erős gyer­mek cipők, szandálok, fiú bakancsok, harisnyák, téli keztyük mindég a leg­olcsóbb árakban Spitzer Béla cipőáru­Két szoba és konyha kiadó, azon­nal elfoglalható, Szilády Aron-u. 16 sz .alatt. Dr. Zilah István felsőszállási bir­tokából — a halasi tanyák megálló közelében — 40 hold prima szántó és kaszáló egy tagban vagy 2 hol­das parcellákban eladó. Eladja: Fű­zik Andor OFB irodája Eötvös-u. 17 sz. alatt. Vászon szükségletét Kálmán De­zsőnél szerezze be, hol a 80 széles­ségű vászon, mely a múlt évben 1.60 pengő volt, most 1 pengőért kapható Ságodi Andrásjné tajói állomás mel­letti tanyáján répát ad el. Vihar-u. 14 sz. alatti modern 2 j szobából, mellékhelyiségből álló ház | kiadó. Munkács-u 20 sz. 3 szobás adó- j mentes ház bőséges melléképülettel j 3 évi törlesztésre eladó. Értekezhetni J Munkács-u. 22 sz. alatt. Jókarban levő hordók eladók Szi- j lády Aron-u. 44 sz. alatt. V. kér. Hajó-u. 7 sz. lakóház el- i adó. i 47 és fél hold szántó kedvező fel­tételek mellett bérbeadó. Érdeklődni j házában, a városházával szemben. — Jóba-házban 2 szoba, konyha kiadó. Kisebb-nagyobb üvegek, ballonok, kőkorsók, olajos bádogkannák, fel­vágó és újságpapír vegyes nagy­ságú papírzacskók, különféle irkák, gyakorlatok és árucikkek, továbbá kétszárnyu üvegajtó és egy erős fé- deres stráfkocsi mérsékelt áron el­adó. Értekezhetni délelőttök folya­mán Győrfi Józsefnél, Fö-u. 9. Gyümölcsfák és egyéb faiskolacik­kek árusítására helyi képviselő ke­restetik, ki üzletszerzésben és szak­mában némüeg jártas. Kolach fais­kola Szeged, Petőfi-sugárut. Göböljáráson az iskola szomszédságá­ban, állomástól negyedóra járás, kb. 120 kát. hold tanyásbirtok, gyümölcsösnek és szőlőtelepítésre alkalmas, egy tagban vagy kisebb részletekben, Alsónádor-u. lakóház és Füzesen 13 hold szántóföld eladó. Bővebb felvilágosítást ad özv. Borbás Imréné, Dohány-u. 3. sz. R forgalmi adóhivatal értesíti az adózó közönséget, hogy a hivatal he­lyiségét november 1-töl a Kossuth u. és Dohány-u. sarkán levő házba, a volt tiszti orvosi hivatal helyére helyezi át lehet Halasi Gazdasági Bank rt-náí. | Eladó takarmányrépa, kis kályha, j sparherdt, csövek, répavágó, daráló ( a Szászkertben. Petöfi-u. 2 sz. alatt ebédlő kre- denc, nagytükör, dívány, vasrolós üzletajtó eladó. Kiskunhalas város hatósága kö'Z- hirré teszi, hogy Kiskunhalas hatá­rában a földbirtokrendezés során va- gyonváltságba átvett földek ellen­értékének a megállapítására vonatko­zó végleges eredményeket tartalma­zó kimutatások elkészültek. Azok az adóhivatalnál november 6-tól nov. 20-ig 15 napi közszemlére tétettek ki azzal, hogy azok ellen esetleg tett észrevételeiket az érdekelt felek megtehessék. Akinek a város körül csépelni való kölese van, jelentkezzen Árpád-u. 31 sz. alatt, hol két darab fiatal hízott sertés eladó. Eladó Füzes pusztán Monda Sán­dor és Monda Antal testvérek szom­szédságában 22 hold erdő, legelő és szántó, Deák Menyhért szomszéd­ságában mintegy 5 holdas tanyásbir­tok szőlővel. Értekezhetni lehet V. kér. Hunyadi-u. 2 sz. alatt. m mzsaessimímzsst MEGHÍVÓ. A polgári ifjúság a 48-as körben november 8-án, vasárnap népies őszi rózsabálat rendez, melyre a tánc­kedvelő ifjúságot ez úton hívja meg a rendezőség. Kezdete este 6 órakor. Zenét Farkas testvérek zenekara szolgáltatja. ■MMBagirrfHWT ni na» ara Kell 100 pengőt kereshet lakhelyén háztartási cikkek eladásával. Díjmentes ismertető Stei­ner, Budapest, Szövetség ucoa 26. Megjelent a Kecskeméti Faiskola és Magtermelő Rt. 1931—32. évi leg­újabb árjegyzéke. Készségesen szállit gyümölcsfákat, díszfákat, dicscserjé­ket, rózsákat, élősövény csemetéket, sima és gyökeres szőlővesszőket bár­milyen mennyiségben. Kívánatra ár­jegyzéket ingyen és bérmentve küld Kecskemét, Széchenyi-tér 6 sz. Te­lefon 289. A városi hatóság értesíti a lakos­ságot, hogy 2 drb. magyar fajta és 1 drb. tarka bika értékesítése az u. n. Erzsébeti vásáron fog megtar­tatni, ahol is dobszó utján próba árvarésen lesz eladva. Ha az or­szágos vásár alkalmával lévő árve­rés megfelelő eredménnyel nem jár­na, úgy a rákövetkező szombati na­pon délelőtt 11 órakor a ménlóistál­lónál ugyancsak dobszó utján fog el­adatni. Az árverés mindkét esetben polgármesteri jóváhagyás után lesz végleges. A városi hatóság értesíti a lakos­ságot, hogy a pöstakerti faiskolában szép ültetni való legjobb fajgyümölcs­fák, továbbá hárs, vadgesztenye, szó­iéra, kanadai és piramis nyár, pla­tán, juhar, piramis gömb bukszus kaphatók a következő árak mellett: Gyümölcsfa drb-ként 60 fill., platán drb-ként 2 P, platán, juhar drb-ként 1.50 P, kanadai és piramis nyár drb-ként 1 P, szofóra drb-ként 1 P, vadgesztenye drb-ként 2 P, hársfa' drb-ként 3 P, piramis és gömb buk­szus drb-ként 1—2 P. Nagyobb meiny- nyiségben való vételnél árenged­mény. Előjegyezhető a városgazdái hivatalban bármikor. Nemzetközi magánkutató vállalat keres intelligens, leleményes alkal­mazottakat, akik bonyolult ügyek ki­derítésére tehetséget éreznek maguk­ban. Előnyben részesülnek azok, akik több nyelvet beszélnek s kül­földi összeköttetésekkel rendelkez­nek. Ajánlatok eddigi működés leírá­sával, esetleg fényképpel »Magánku- tatő« jeligére Szeged, Főposta 316 postafiók. Nyomtatványo» hat Ízléses kivi» telben szolid árak mellett készít LAPUNK NYOMDÁJA! Tűzhelyek, Kályhák, Borprések és házlartásl cikkek olcsó áron kaphatók Langermann Sándor vaskereskedö* nél. — Murgáccsal szemben. Felelős szerkesztő ás kiadó: PBAGEB JANOS ]ó zamat és iz a sonka lelke s ezt csak úgy érhetjük e*, ha disznóöléshez a törv. védett „3 Sonka“ védjegyű Magyar»Sonka« pácot vásároljuk meg, mely a sonkáknak, husnemüeknek prágai sonkához hasonló izt és zamatot kölcsönöz. Egy adag ára 70 fill., mely elegendő 10—15 kiló sonka vagy hús bepácolására. 40—50 kiló húshoz, sonkához elegendő adag 2 P. —Kiskunhalason a következő helyeken szerezhető be: Hattyú drogéria. City illatszertár, Bergt Mór és Társa, Zábolyl László, Árvái Lajos, Weisz Emilne és Langermann Józsefnél, továbbá minden gyógyszertárban, drogériában és füszerkereskedésben. — fia valahol nem kapná, úgy forduljon a főraktárhoz: _________„Baross lllatszertár“ Győr, Baross°ut 7. Telefon 867.. honnan a pénz előzetes beküldése mellett szállítják. N yomatott a Kiskunhalas Helyi Értesítője Lapvállalat*nyomdában

Next

/
Oldalképek
Tartalom