Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1927 (27. évfolyam, 1-105. szám)

1927-12-24 / 103. szám

december 24

Kiskunhalas Helyi iürtesisitője

17

Somlyó Zoltán :

KARÁCSONYI ÉNEK

Rajongók földje

Irta : KRÚDY GYULA

... A tornyokon kereszt vagy kakas van, a luteránusok mohos zsíndeiyfedelű templomai állnak szűk, nedves utcákon, — a hidak» nál kékre vagy piroskásra kopott Nepomukíak tartják fenn a rendet, hogy az útonjárók ne káromkodja» nak túlságosan, — vastagfalú, őrök» életre épitett vendéglők extraszo* báíban papok, honorácíorok, a múlt század adomás könyveiből itt ma= radott tréfás emberek keverik 'pará* dival a bort, tót szóval a magyar beszédet, — állomások, megyék, or* szágrészek, ahol mindenki büszke arra, hogy magyar: ez volt vala» mikor a felvidék, ahová behavazott vasutakon, kacskaríngós szánutakon annyit jártunk valóságban és kép» zeletben.

Szerelmesek világa volt a feb vidék.

Itt mindenki szerelmes volt — Magyarországba. Olyan lágyan, szláv»odaadással, szinte epekedve még nőkről is ritkán beszélnek a férfiak, mint a felvidéki íntellígen» cía Magyarországról gondolkozott. О a legkedvesebb, a legdúsabb, a legszebb és az elérhetetlen. Ki» rálynő, akibe szerelmesek megko» pott, messzire lakó gárdisták a Kárpát alatt. Szürcsőlve, mint То» kaj borát isszák, ejtik ki itt a szá= jak a magyar nevet. Felpirosodnak az arcok, amikor a/ históriára for» dúl a beszélgetés. Mikor a felvidé« ken csinálták Magyarország törté* nelmét. .. „Azóta, sajnos, mellőz* пек Г — mondták, mintha új ked* vese volna Hungáriának.

Rajongók földje ez. Az adóhíva* tainok, a tanfelügyelő, az alispán és mindenki, aki a magyar államot szolgálja, oly büszkeséggel tölti be hivatását, mintha éjjel»nappal a szíve felett viselné a magyar címert. Ezekből a furcsa, ábrándos város» kákból, télen eltemetett falvakból korai estékből, kis ablakokból: oly gyönyörűnek látszott a messzi igazi Magyarország, mint a tündérvilág. Innen figyelték epedő szemek az esti vonatot, amely pesti havat hoz vagonjain, postakocsijában bu= dapestí újságot. Ezekben a télben halkan pirosíó tüzű házakban, var* jas elhagyott kastélyokban olvasták rajongással az írók munkáit. A helybeli kereskedés kirakatában (a levéldobozck között) valóban fel* tűnést keltett egyegy új magyar könyv és „beszéltek“ róla még a kaszinóban is. A szemek, arcok úgy figyeltek a messzi földről jött vándor szavaira, mintha a íegna» gyobb titkok derülnének fel.

Felvidék 1 Az egyetlen táj a föld* gömbön, hol a magyart úgy tísz* telték, mintha minden magyar háta mögött Árpád állna vitéz népével. A magyar faj itt mutatta meg, hogy mennyi erő és báj lakik benne s mily csodálatos vonzása van nyelve ezüstpatakjának.-Aid egyszer ívott a magyar szó forrásából, nem felej* tette el holta napjáig. Dalaink, me* semondásaínk, irodalmi kincseink olyan megbecsülésben éltek itt, mint sehol a tiszta magyarság között. A hiába epekedő szerel* mes áhitatosságával tisztelte a magyarság minden lépését, csele* kedetét a felvidék. Itt nem volt kritika, kifogás, ellenmondás, csak a magyar fensőbbség iránti tiszte*

Karácsony van ma, karácsony 1 Áldás a jótakaráson 1 Áldás a jóindulaton 1 Csillag fénylik az utakon . . .

Harang békés szava kondul,

A szív szabadul a gondtul A kupa megtellík borral,

Dió ezüst s aranyporral.

4

Minden háznál sűtnek=főznek, Tálat sok jóval tetőznek,

Táncra is összefogóznak, Minden háznál csókolóznak.

A -felleges ég kikékűl,

Aki ellenség, kibékül.

Cukros lesz a karcos garat A jóbarát az is marad.

leinek olyan foka, amely tisztelet nem okoskodik, hanem kiugrik az ablakból, ha az imádott így ki= vánja.

Amint hüvősödőtt a hegyek le* vegője Miskolcon túl, a szívek an» nál melegebbek. Kassa, Sátoralja* ujhely, Beregszász, Ungvár, a Sze= pesség, a honfoglaló folyók völgyei, a Hernádmente, a Latorca völgye, a Felső*Tísza . . . Úgy következtek a képek, mintha a históriában lapoz* gatnánk. Deresbajszú, pírosarcú, recsegő hangú urak mókás jó* kedve, jóságos tekintetű asszony* Ságok vendégszeretete, tót lelkületű lágysága a barátságnak, büszke, hiú testvériesség, az atyafíasságos érzületnek pompázatossága fogadta az utazót. Mintha csak ezt akarta volna megmutatni mindenki, hogy

Kövér Andor hétfőn megkérdezte a kaszinóban az alispánt:

— Lesz szerencsénk a kőrvadá* szaton ?

— Attól függ, hogy mikor tart* játok.

— Szombaton.

Az alispán, kicsi gömbölyű em* bér, gondolkodott egy sort. Nem mintha szüksége lett volna rá, avagy az igyekezettel eredményt ért volna el, inkább a tekintély kedvéért.

— Rossz napra tűztétek ki, akkor éppen el leszek foglalva.-- Nem halaszthatnád el, hiszen egy nap nem számít. Mi nem ín* tézkedhetűnk, mert messzi vidékről is várunk vendégeket, a meghívók pedig elmentek.

Az alispán szükségesnek tartotta, hogy fokozza tekintélyét, azért most megrázta a fejét is.

— Mondom, hogy nem lehet. Szombaton meglepő pénztárvízsgá* latot kell tartanom.

Erre már Kövér Andor is kapí* tulált.-- Az más 1 Biztosítalak, hogy valamennyien nagyon fogjuk saj* nální.

Egy darabig még elbeszélgettek a vadállományról, hogyan költöttek a foglyok, aztán az alispán félre* húzta a főszámvevőt.

A régin elbeszélgetnek Hajnal felé ágyat vetnek.

Örülnek az évnek holtán :

Múlt karácsony rosszabb volt tán...

A gondokat mind elűzik,

Kí=kí szépen lefeküszik,

Anya két karját kitárja:

A gyermekét hazavárja . . .

Csak egy vándor kínt, az éjben Mezítláb jár, csillagfényben.

Téli hóban amíg ázik,

Feje körül fény cíkkázik.

Lába botlík, feje szédül,

Vérzik szúrós, hét sebébül.

Amit tiértetek kapott . . .

... Karácsony van... Álmodjatok 1...

mily nagyra tartja a szerencsét, hogy magyarnak számít. Mintha tanúbizonyságot tenne város és falu, hogy nem felejtette el a régi magyar erkölcsöket: itt valóban él még az a nagyszerű magyar báj és kedvesség, amelyet mahol* nap csak anekdotás könyvekből ismerünk.

Felvidék 1 Amely egykor úgy ra* jongta a lezüllőlt Magyarországot, mily háztetőmagas lángu szerelem» meí fordul az újonnau éledt ma* gyarság felé 1 Hiszen ha valaha le» hetett valóban rajonganí a magyar nemzetért : most van annak ideje, amikor a magyar hősiesen, orosz* lán*erővel emeli fel a követ sirja felett. Most jön az idő, amikor minden nemzetek ideálja lehet a magyar.

— Jöhetsz velem szombaton pénz* tárt vizsgálni?

— Ha parancsolod . . . Ámbár szeretnék .Andorékkal tartani, ha nem volna ellenedre.

— Ki helyettesíthet ?

— Gondoltam erre is. Az uj számvevőnk pompás gyerek, régen jött valaki annyi ambícióval köz» szolgálatba, mint amennyi benne van.

— Érti a dolgát ?

— Csak annyit mondok róla, hogy pénzügyi tünemény. Van egy kis összeköttetése is, félek, hogy hamarosan elviszik, ha egyszer eszébe jut, hogy főifedeztesse magát.

— Nem jár az semerre, legfőbb szórakozása a logarítmustábla, amit úgy fal, mintha regény volna.

Az érdeklődés moist a nagy tár» saság felé fordult. A nagy társaság tagjai az apátplébános, a bezdání képviselő, az árvaszékí elnök, meg a főpénztáros voltak, akik ferblíz* tek. Fő elvük a szolid alap volt, le* hetőleg csak őthatosos, arról azonban csak a felzaklatott idegek tehetnek, hogy amint befelé haladtak az éj* szakába, a vízi az őt forintot is elérte. Áma régi, szép, zőldhasu, lepedőnagyságu ötöst.

Most is ilyen ötforintosból meg* indult zsinór izgatta a kedélyeket, nevezetesen az apátplébános vías*

Meglepő pénztárvízsgá lat

Irta : SZ. SZIGETHY VILMOS

kodott a főpénztárnokkal, aki két királyt tartott feltárva két szabadon fekvő ász ellenében. A másik kettő, (nem a király, nem is az ász, ha* nem a képviselő, meg az árvaszéki elnök), már keresztbe rakta a lap* ját, ők idejekorán visszahúzódtak ettől az istenkísértéstől s átalakul* tak a többiekkel együtt nézőkké. A bankók pedig egyre nagyobb halomba gyülekeztek, az apát ízgal* mák között gusztált, majd kivágta a harmadik ászt és besöpörte a pénzt.

— Szép volt, gyönyörű 1 — szó* lalt meg legelőször az alispán.

A papnak arcizma sem ránduit, (ecclesia militans volt a bece*neve), mivel pedig rajta volt a sor, ősz* tott. Az emberek pedig „megbe* szélték' a pártit. A zsinór belekerült a főpénztárnoknak vagy ezer forint» jába ami, szóba sem jöhet ilyen mulatozásnál, de amivel szemben mindig megadja a kőtelességtudása magaslatán álló társadalom a maga elismerését.

— Klasszikusan játszott, iskolába kell hozzá küldeni az embereket.

Másnapra azért elfelejtették az egészet. Hiszen úgy szokott az lenni, hogy hétfőn a főpéztárnokra jár a rúd, kedden a képviselő fizeti meg a tandíjat, szerdán pedig az apátplébános jövedelme csappan meg. Aki mindig csak nyer, az gyanús.

Sokkal nagyobb meglepetést kel» tett, hogy a legfiatalabb számvevő megy pénztárt vizsgálni, még hozzá meglepőleg, mikor ide jelentősebb szakértelem szükségeltetik. Olyanok is beleszóltak a dologba, akiknek meglehetősen kevés közűk volt hozzá, irigykedő aljegyzők kutatták, hogy honnan fuj a protekció szele 1 A pénztári ellenőr, — kedvetlen megsavanyodott ember, akit lenyü* gőzőtt a hivatal, holott verset írni jobb, — keserűen mosolygott.

— -Maholnap óvoda lesz a vár» megyéből. Azelőtt teljesen érett férfiak léptek a közigazgatás szol* gálatába, küzdöttek esztendőkig végeztek hitvány prózai munká’ ingyen, a jobb jövő reményében

1 Ma átcsúszik a gyerek a vizsgákon-, segíti egy sereg nagybácsi, meg rokon, aztán készen várja a hivatal. Ez magába véve még nem volna baj, de az uj generáció ne* veletlen, semmibe veszi az érett kort, a szolgálati érdemeket, a multat.

Szónoklatát, amit a délelőtti ső* rózőasztalnál fejtett ki, így fejezte be.

— Pfuj az ilyen közállapotoknak. Ott tartunk már, hogy az elfajult kor elfelejti az erős elődöket.

Szólt és egy hajtásra kíitta sörét.

Aztán tenyerébe fektette az arcát s egy szíven talált költő mélabujá* val intézte szózatát a pincérhez:

— Még egy vágást 1

A meglepő pénztárvízsgálat egyéb* ként szombaton igazi meglepetés* sei végződött. A híres stréber, a legkisebbík számvevő, vagy ötezer forint hiányt fedezett föl. Ámbár lehet, hogy hatról is volt szó. Nem stimmeltek a takarékbetétkönyvek, hiányoztak az értékpapirszelvények, hogy elmaradt naplóztatásukról ne is beszéljünk. Néhány értékpapír is elkallódott, amiért a főpénztáros a felelős, hiszen csak ő nyúlhat a pénzhez is.

Egy kicsit kellemetlen volt a dolog, de megesett s a főpénztáros, mikor később nagyobb hullámokat vetett az ügy, bosszankodva je* gyezte meg.

— Disznóság, határozottan dísz» nóság, hogy a közigazgatás tele van titokzatossággal. Kiszakadna a gégéje az alispánnak, ha disz* kréten tudatná, mikor tart meglepő pénztárvízsgálatot ?